-

1. Mi volt az életed eddigi legmélyebb és legmagasabb pontja?

Életem legmélyebb pontja a gyerekemhez kötődik. Az ő elvesztésétől való félelem tudott eddig a legmélyebbre taszítani. A legmagasabb pontokat pedig azok a pillanatok jelentik, amikor képes vagyok megélni a belső szabadság szárnyalóan könnyű érzését. Ez nem nagy horderejű vagy jelentős eseményekhez köthető, hanem egyszerű, hétköznapi momentumokhoz, amikor bennem, a legbensőbb színpadomon valami hirtelen összeáll.

2. Ha válságba kerülsz, hogy húzod ki magad belőle?

Mi a válság? Hogy a dolgaim nem az elvárásaim szerint alakulnak? Hogy fájdalom vagy veszteség ér? Hogy nehézségekkel küzdök? Ezeket mind az élet szerves részének tekintem, így a belső erőimet ilyenkor nem arra összpontosítom, hogy gyorsan kihúzzam magam belőle vagy a lehető legrövidebb idő alatt megszüntessem a kellemetlen érzéseket. Inkább elfogadom mindazt, ami történik, és megengedem magamnak, hogy megéljem a mélypontokat is. Persze az is nagyon sokat számít, hogy tudatosan használok néhány technikát, így minden napomban van legalább öt percnyi belső harmónia.

3. Melyik volt az a pillanat, amikor szembenéztél vele, hogy az élet része a halál is?

Egy vidéki kisvárosban nőttem fel. A halottas bolt mellett – mert így hívták a gyászruhákat áruló boltot – voltak kifüggesztve az aktuális gyászjelentések. Hazafelé menet anyám mindig megállt, és elolvasta, éppen ki halt meg a városban. Amikor iskolába kerültem, és olvasni tanultam, én is ott silabizáltam az „életének x-edik évében elhunyt” szövegeket. Engem temetésre is sokszor vittek. Amikor nagyanyámra voltam bízva, és neki éppen temetésre kellett mennie, kézen fogott, és mentünk, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Így szinte belém nőtt a tudás, hogy az életnek egyszer csak vége van. Nálunk azonban a halál valahogy mindig a reménységgel is társult. A kertemben ma már hatalmas fává terebélyesedve áll az az egykori kis csemete, amit gyerekkori barátunk halálakor ültettünk, miközben hol sírva, hol nevetve idéztük fel életének egy-egy pillanatát.   

4. Szerinted mi kell ahhoz, hogy még az életedben értékeld az életedet?

Alázat. Hála. Hit. Nekem ma már egyik nélkül sem lenne teljes az életem.

5. Mit jelent számodra a bátorság?

Hogy minden félelmem ellenére megyek azon az úton, ami mellett letettem a voksom. A bátorság önazonosság is... vagy az önazonosság bátorság.

Fotó: Kaunitz Tamás

Péterfy-Novák Éva és Fenyő Iván válaszait ITT és ITT olvashatjátok el!