Kurucz Adrienn: A nő, akinek húga van
„A nő, akinek húga van, folyton aggódik. Mintha nem egy embert bíztak volna rá ötéves korában, hanem az egész emberiséget.”
„A nő, akinek húga van, folyton aggódik. Mintha nem egy embert bíztak volna rá ötéves korában, hanem az egész emberiséget.”
Nem magunkat kell a divathoz alakítani, hanem fordítva – mondja a szakértő.
„Szeretném, ha egyre többen ébrednének rá, hogy bár nem minden csak az egyénen múlik, és néha az erőfeszítéseink ellenére sem tudjuk elérni életünkben a kívánt változást, sok esetben igenis lehet tenni azért, hogy az életünk jobb, teljesebb legyen.” Z. Kocsis Blanka az Anyakivan oldal megálmodójával, Semjén Nórával beszélgetett.
A történelem egyik legsötétebb időszaka hozta össze a Magyarországról Auschwitzba deportált Steiner Editet és azt a katonát, aki az ő és társai megmentésében segédkezett.
Ismerd meg Jonas Mertenst, a belga gazdát, aki miután bejárta a világot, Erdélyben találta meg igazi otthonát: gyimesi ember tanította beszélni, magyar és román nő szeretni, a sok-sok idős gazda és gazdasszony pedig az életre nevelte. Hajómérnökből lett parasztember, aki mindennél jobban ragaszkodik „szülőföldjéhez”, annak hagyományaihoz és természetkímélő mezőgazdaságához.
Az idő és a kor, amely mindenkit a saját buborékjába zár, nem kedvez a barátságok fennmaradásának vagy az új kapcsolatok kialakulásának. Könnyen lehet, hogy egy nap rájövünk, egyedül maradtunk, vagy legalábbis alig-alig mozdulunk ki otthonról. Mihez kezdjünk ezzel az érzéssel?
Elmesélem, hogy kezdődött a WMN és az én közös utam, ami most újabb mérföldkőhöz érkezett. Búcsúzom, de csak egy időre, és még így sem teljesen. És semmiképpen sem örökre.
Fodor Barbara mentális betegséggel élőknek, elsősorban depressziósoknak segít rendbe tenni az otthonukat. Azt mondja, pontosan tudja, milyen az, amikor valakinek annyi ereje sincsen, hogy kitakarítson. Ő maga is megélte ezt a poklot korábban.