Belelapozok a kötetbe, és megakad a szemem a következő mondaton: „A képzeletet a nyelv szabadította ki agyi börtönéből”. Elgondolkodom ezen, aztán a következő percben éppen erre terelődik a szó. Micsoda időzítés!

Ma Magyarországon, ebben az egészségügyi és társadalmi környezetben gyereket szülni, nagyjából olyan fizikai és lelki felkészülést igényel, mint egy Himalája-expedíció. Persze attól még csodálatos, és nagyon sok boldog, sikeres csúcstámadás (pillanat) vár mindenkire, aki belevág, de közben olyan nehézségek is, amikre nagyon nehéz látatlanban felkészülni.

Gyula még csak négyéves volt, amikor beleivott az édesapja sörébe, és mire középiskolába került, már mindennap fogyasztott alkoholt – egészen a harmincas évei közepéig. Beszélgetésünkkor 10.915 napja volt tiszta. Ma már főleg az aktivizmusnak él: tagja az Utcajogásznak, A város mindenkié csoportnak, és ő hívta életre az Első Kézből a Hajléktalanságról programot.

A tavasz a nagytakarítás ideje kívül és belül egyaránt. Hadd menjen, aminek mennie kell. Hadd teremtsen helyet mindannak, aminek érkeznie kell az életünkbe.

A feminista, aki nyuszijelmezbe bújt, hogy beépüljön a Playboy-lányok közé, aki szót emelt az abortusz és a fogamzásgátló hozzáférhetőségéért, aki évtizedek óta vallja, hogy a nemek közti egyenlőség mindannyiunk érdeke: Gloria Steinem 90 éves!

Mindegy, hogy évekkel ezelőtt történt a válás, vagy az egyik fél helye még ki sem hűlt igazán a közös ágyban, a mozaikcsaládba érkező gyerek születésének híre nem feltétlenül színtiszta öröm minden érintett számára.

Életrevaló örömtáncosok. Így hívják magukat. Idősödő emberek, akik együtt táncolnak, hogy megőrizzék, sőt, fejlesszék a mozgásukat és a szellemi képességeiket. A hab a tortán pedig a barátság, ami köztük szövődött. Lélekemelő olvasmány következik.

Vajon mi visz rá egy magyar családot, hogy mindent hátrahagyva Zanzibárra költözzön?