Itt az ideje előhívni a „láthatatlan nőket” az árnyékból, és kitenni az asztalra azt a témát, ami előbb-utóbb mindannyiunkat érinteni fog: a klimaxot. Magunkon és egymáson is segítünk, ha beszélünk róla.
Ha a nemi identitásod nem egyezik azzal, amit a társadalom rád kényszerít, akkor onnantól kezdve elképzelhetetlen nehézségekkel kell szembenézned nap mint nap. Főhajtás Ivett előtt, aki sok szenvedés, egy válás és öngyilkossági kísérlet után belevágott az álma megvalósításába: hogy végre az lehessen, akinek mindig is érezte magát.
Egy rettenetes eset, aminél évekkel később is csak azt kérdezed magadtól: meg lehetett volna valahogy előzni? Hogy menthettem volna meg a gyerekemet?
Vannak születések, amik szétzúznak egy barátságot, és vannak, amik még erősebbre fonják.
„Én értem, hogy Bécs, de itt jó nektek? Amikor eljöttetek otthonról, mit mondtatok, jók lesztek? És amúgy a reggel az nálatok milyen? Itt is friss a levegő? Csak rá van írva: Wien? Egyébként, bocs, ha kérdem, de Helsinkinél is felmerült – Bécs az már Nyugat? És ha van itt kóbor kutya, az német nyelven ugat? Gondoltok-e néha ránk, ha bécsi fánkot csócsáltok?” –Baranyai Máté slamben megfogalmazta azt, amiről ez a cikk is szól:
Tanulságos történetek arról, hogy milyen okokból NEM szabad megházasodni.
„Betakarom Marikát, a vállára rakom a kezem, és azt érzem, hogy képtelen vagyok otthagyni. Halkan megkérdezem tőle újfent, hogy orvoshoz sem jönne-e velünk, de ő megint elutasít, és eltűnik a takaró alatt.”