Miért kezeljük tabuként a szexet a gyerekek előtt?

„Egyébként, igen, többek között ezt is, hogy anya puncija befogadta apa péniszét” – tanácsolja szexológus mediátor barátnőm, akihez a legnagyobb gyerekemet kamaszként beírattuk a haverjaival együtt szexedukációra. Állítom, hogy azóta sem volt ennél hasznosabb kurzuson az elsőszülöttünk.

Ami otthon nem ment, az mind elhangzott ennél a nagyon laza, emberi és közben kifejezetten szakmai légkörben, a barátnőm nappalijában, és a gyereknek ráadásul kifejezetten tetszett, szívesen járt az egymásra épülő foglalkozásokra.

Milyen más volt mindez, mint az én kamaszkoromban, amikor az amúgy koedukált osztályt kettéválasztották nemek szerint, és  kivonult hozzánk a hivatásos védőnő, majd negyvenöt percig – nagyon unalmasan – beszélt a menstruációról, az első együttlétről meg persze a nemi betegségekről. A szó, amit előszeretettel használt – közösülés – semmiben sem emlékeztetett örömteli, vagy vágyott dolgokra. A másik teremben közben a fiúk kapták meg a magukét, ahogy visszahallottuk, ott sem hangzott el egyetlen kérdés sem. Kötelező felvilágosítás letudva, tétel kipipálva. Egyedül egy menő és fejlett osztálytársnőnk somolygott, ő már hetedikben összejött az első fiújával és tudtuk, hogy rég túl vannak „azon”.

„Hát ti mit csináltok?”

Mi, többi huszonkilencek viszont továbbra is teljesen tudatlanok voltunk. Én úgy tíz-tizenegy éves lehettem, rendszeresen parádéztam otthon, a tükör előtt anyám telitalpú aranyszandáljában, kutattam az ékszerei között, magamra fújkáltam titokban a parfümjét. És akkor az egyik fiókból előkerült valami… fogalmam sem volt, mi lehet az. Idegen, arany színű, hosszúkás sztaniolcsomag, semmitmondó nyomott feliratok. Annyit megállapítottam, hogy biztosan nem édesség, úgyhogy odavittem anyámékhoz. – „Mi ez?” Arra is emlékszem, hogy anyám elvörösödik és nagyon hallgat. – „Semmi” – jelenti ki apám. Forgatom a kezemben a kis arany színűt. – „Add ide szépen!” – mondják. 

„– De mire való?” Kínban összenéznek. –„Robbantásra” – vágja rá apám, és nevet. Nem értek semmit…

„Segítsd a lebukottakat!”

Több mint negyven évet ugrunk az időben, a gyerek apjával tévézünk az ágyon. Laza, oldott a hangulat, a gyerek a konyhában játszik, elég régóta, tudjuk, hogy még jó ideig nem fog bejönni. Lazák és oldottak vagyunk mi is, ritka eset, és hát, akkor és ott, megtörténik.

Egybeborulunk, mint a kocsma előtt a biciklik.

Igyekszünk nagyon csendben maradni, csak a testünk mozog, sajnos, a hülye ágy nyikorog.

És akkor egyszer csak ott áll a gyerek a fejünknél.

„Mit csináltok?”

A szeme már könnyes. „Úgyis tudom! De miért? Ezt nem akarom látni!”

Mélyen szégyelljük magunkat a takaró alatt. Nem értem, miért, effektíve testrészeket nem látott, nem láthatott. Ezek szerint mégis tisztában van a történtekkel?

Igen, tudja, hogy mindenki szexel, jelenti ki, de az ő apja, meg az ő anyja, na, azok nem. Szülők nem szoktak, különben sem, a szex valahogy a tévés univerzum része, ott lehet ilyesmit látni.

Nagy nehezen megvigasztaljuk és megesket bennünket, hogy EZT soha többé. Kínunkban bólogatunk. És nem értjük, miért szégyenkezünk, miért is ígértünk meg ilyesmit…

Ráadásul az apja bevallja, hogy gyerekként ugyanígy kapta rajta a saját szüleit, akik a kérdéseire vagy nem válaszoltak, vagy „felidegelődve” jól beküldték a szobájába. Létezik olyan, hogy a rossz szerepmintát tovább adva generációsan nem vagyunk képesek jól beszélgetni ezekről?

„Azt tudod, hol jöttél ki? Na, ott is mentél be!”

„Már az egészen kicsi, akár kétéves gyerekkel is lehet társalogni a szexualitásról” – mondja Györgyi, aki mediátorként gyakran dolgozik kisiskolásokkal, tizenévesekkel. Természetesen minden korosztállyal a maga szintjén, az egészen kicsikkel még csak fogalmakkal kommunikáljunk a szexről. Fontos, hogy a gyerek ne féljen kimondani a nemi szerve nevét, mert mi sem félünk kimondani! Nem „kisvirág” és „kehely”, nem „cerka”, hanem igenis punci és fütyi, vagy pénisz.

És persze ott van az obligát kérdés: „Hogy születik a kisbaba?”

Ezen a legtöbb szülő könnyedén túllendül, talán ma már senki sem próbálkozik a gólyamesével. Ám kicsit rázósabb a terep, amikor érkezik a kérdés: „És hogy kerül a baba az anyukája pocakjába? Én hogy kerültem oda?”

A szexuális mediátor szerint fontos a nyíltság

„A gyerekek számára a szexről beszélni nem szexuális tartalmú beszélgetés lesz, ők még nem tudják mihez kötni ezeket, és azt sem értik, miért szégyenkeznek a szüleik tulajdonképpen. Érdekes amúgy, hogy még ma is az évtizedes beidegződéseket cipeljük magunkkal e téren. Nyugodtan el lehet mondani a kisgyereknek, hogy úgy került ki az anyukájából, ahogyan bekerült, pontosabban, hogy anya puncija befogadta apa péniszét és a szeretkezés, a szerelmeskedés nagyon szép, jó és kellemes dolog. Nem említenék ebben a korban behatolást, mert az egy kisiskolásnak túlzottan aktív, és kissé erőszakos hatást keltő kifejezés. Nem dugásról van szó, hanem szeretkezésről, és hangsúlyozottan a felnőttek dolgáról. 

Mindig és többször hangsúlyoznám, hogy ez olyan történet, amit felnőttek csinálnak, ezzel a gyerekeknek még nincs dolguk, majd akkor lesz, ha ők is megérnek rá, ha felnőnek.

A gyerekek gyakorta mondogatják a szexualitásra, hogy »pfúj«, meg hogy »undi« (főleg a tévében látott jelenetekre), ekkor pedig arról lehet beszélgetni, hogy most teljesen rendben van, ha számára undi, de később minden bizonnyal nem lesz az. Mit gondol most, nyolcévesen például arról, hogy ő kisbabaként hónapokig az anyukája melléből szopott? Nyilván kisiskolásként már ez sem olyan vonzó elképzelés, pedig egyéves korában még mennyire az volt, ugye?”

Ha nem adsz magyarázatot, majd talál ő

„A gyermekek látszólag traumaként élik meg, ha meglátják szüleiket szeretkezni, pedig az ezt követő verbális lefojtás és további titkolózás okozza a nagyobb bajokat” – folytatja Györgyi.

„Nem, ne szégyelljük, hogy szexuális életet élünk a párunkkal, próbáljuk meg nagyon határozottan elmagyarázni, hogy a felnőttek életének szerves része a szex, és bizony az ő anyukája és apukája is szokott szeretkezni.

Ha ki is borul ettől, ne ígérjük meg, hogy a lelki nyugalma érdekében mi majd nem szexelünk – hiszen úgysem tartjuk be. Viszont zavarban lenni egyáltalán nem gond, akár be is vallhatjuk, hogy igen, mi ettől a helyzettől most ugyanúgy zavarban vagyunk, mint ő.

Ebben a korban már érkeznek az információk az osztálytársaktól, a játszótéri haveroktól, esetleg meg is mutat valaki a telefonján a gyerekünknek egy videót, vagy képet, az első »pfúj« élményen már nyilván túl van. A gyerekek fejében rengeteg dolgot kell helyre tennünk, születésüktől kezdve. Ha nem adunk neki e témában igazi magyarázatot, találni fog egyet a saját fantáziájából, ám az talán nem fedi majd a valóságot.

A gyerekünk azt látta, hogy a szülei, akik szeretik egymást, szeretkeznek. Igen, erről eddig nem beszéltünk, mert nekünk sem beszéltek róla a nagyiék, de mi most beszéljünk róla! Nem baj, ha ezeket a próbálkozásokat elutasítja – de időről-időre hozzuk be témaként a társalgásba, kezdeményezzünk róla családi diskurzust! Ha semmilyen ötletünk sincs, adhatunk a kezébe erről szóló képes könyveket, ma már elég jó hazai, a gyerekeket is megszólító irodalma van a szexualitásnak. Nem biztos, hogy jó taktika kivárni, míg majd ő kérdez. Nem biztos, hogy fog kérdezni. Tapogatózhatunk nála, hogy tetszik-e valaki a csoportból, az osztályból, netán ő tetszett-e meg valakinek, és volt-e már esetleg szerelmes? És mondjuk el neki azt is, hogy mi nagyon örülünk neki, hogy ő is egy ilyen szerelemből született annak idején…”

Szóval ne titkolózzatok, legyetek nyíltak!

Kocsis Noémi