Szerzőnk másfél év után lépett újra magyar földre, és őt is meglepte, ebben mi okozta neki a legnagyobb boldogságot.

Tóth Flóra a gyerekkori sportélményeinek köszönhetően alig várja, hogy a saját gyerekeinek is megmutathassa a szurkolás örömét. Meg fájdalmát. Meg a hozzá tartozó nasikat.

„Úton vagyunk. Akkor is, ha koptatjuk az utakat, amelyek a kiteljesedés felé vezetnek, és akkor is, ha éppen úgy vagyunk teljesek, hogy most megint nem megyünk megyünk sehová. Utazók vagyunk, útravalónk pedig a hol józan, hol zavaros eszünk, hol kiábrándult, hol oroszlán szívünk, és mindenekfelett mindig, minden körülmények között szabad lelkünk."

Csepelyi Adri kaszál. Mármint igaziból, kézzel. És közben mindenféléket tanul az életről.

Van, ki gyorsan fut. Van, ki gyorsan olvas, ír. Én gyorsan érzek. (Fodor Ákos)

Végre megnyitottak az uszodák, ennek pedig a jelek szerint a vidám klórszagú felhőben lubickoló Pásztory Dóri örül a legjobban.

Ismerjétek meg Kovács Zsuzsit, a lányt, akihez a hegyek beszélnek!

„Az, hogy nem vagyok elég jó, szinte alapérzésem, ezért igyekszem mindig a maximumot nyújtani. Sokszor túlkészülök, és hiába ismerem fel épp akkor, hogy ez történik, egyszerűen nem megy máshogy. Úgy érzem, ha nem olvasom el a négyszázhuszonötödik anyagot a saját cikkemhez vagy az általam szerkesztett adásokhoz, nem lesz elég alapos az egész. Vagy ami még rosszabb, végérvényesen lebukom, hogy igazából nem vagyok tehetséges, jó – csak marha szorgalmas, és az egyetlen extra képességem, hogy jól bírom seggel” – Radojka e heti naplója egy önvallomás.