Azt mondják, három hónap kell ahhoz, hogy rendszeres sportolásról lehessen beszélni. Ennyi idő alatt az ember túllendül az állandó kísértésen: inkább abbahagyja az egészet, és a kanapén punnyadást választja. Én eddig mindig alul maradtam. Most viszont elindult valami. Tíz hete nem volt olyan hét, amikor ne futottam volna. Fennáll a gyanú, hogy bizony kezd elkapni a gépszíj. Hogy miből gondolom ezt?

1. Bárhova megyünk, akár babakocsival, akár anélkül, mindig azon gondolkodom, vajon hány perc alatt tettem meg egy kilométert.

2. A webshopokban először a sportcuccokat nézem meg.

3. Minden héten van sportruhamosás.

4. Nem azt nézem, milyen az időjárás, csak azt, hogy mi szerepel az edzéstervben.

5. Az előszobában mindig elöl van a futócipőm.

6. A hátamra rábarnult a futópóló mintája.

7. Az interneten állandóan versenyek után nézelődöm.

8. Nyaralás alatt, és ismeretlen helyeken is a futóútvonalat keresem.

9. A férjem többször rám szólt már, hogy túl sokat beszélek a futásról.

10. És egyre többet írok róla, mert egyre több élményem kötődik hozzá.

Nálatok is bejött ez a három hónapos lélektani határ?

Pásztory Dóri