A mosogatógépnek olyan fura hangja van. Mintha eresztené a vizet. Mindig ezek a gépzajok a lakásodban. Állandóan mosol, tisztogatsz valamit, folyton zakatol valami gép, soha nincs nálad csend. Monoton gépzajok – belezavarnak a gondolataimba, éppen akkor, amikor rád gondolok.

Megint későn keltél. Pedig tudod, hogy utálom, ha délig alszol. Nem marad így semmi a szombatból. Megbeszéltük, hogy kimegyünk a Normafához rétesezni. Azt ígérted, motorral viszel. Imádom a motort, apu is mindig vitt magával, amikor kicsi voltam. Ültem a háta mögött és úgy szorítottam, mint az életemet. Piros színű bőrdzsekije volt, olyan illatú, mintha a rózsa keveredne a frissen cserzett bőrrel. Apa szőke volt, mint te. Egyszer balesetet szenvedett a motorral. Fél évig feküdt otthon. Megmaradt egy csúnya seb a lábán, ami először lila volt, aztán zöld, majd befeketedett. Amikor temettük, odamentem a koporsóhoz és megnéztem a heget. Édesapukám, ez az én emlékem. Én is ott voltam, amikor a baleset történt, és te azért sérültél meg olyan súlyosan, mert engem védtél. A plexi is összetört, de apának szerencsére nem lett komolyabb baja. Csak a lábán az a csúnya heg. De nem ebbe halt bele, hanem később anyámba.

Még nem meséltem erről neked? Apáról nem szeretek beszélni. Egy fehér Jawája volt, aminek a mai napig jól emlékszem a hangjára. Mindig tudtuk, mikor jön haza a gyárból. Már a benzinkúttól hallottuk apa motorját, ahogy büszkén bömbölt a fehér gép. Úgy képzeltem, hogy velünk akarja tudatni: „Mindjárt hazaérek, kislányok.” Olyan büszke voltam rá. Az osztálytársaim irigykedtek, amikor jött értem a Jawával az iskolába. Nekem volt a legszebb apukám, egy kicsit szerelmes voltam belé, már amennyire szerelmes tud lenni egy lánygyerek az apjába. Te is olyan vagy, mint ő, alig lehet kihúzni belőled a szavakat, megtartod magadnak, pedig nekem a te fejedben lévő gondolatok a legszebbek. Mint apa gondolatai.

Soha nem veszekedtek anyával. A baleset után sokáig otthon maradt. Akkor történt meg a baj. Sokkal súlyosabb dráma volt, mint a baleset. Anya elment. De nem azért, mert nem szeretett bennünket, hanem nem bírt tovább otthon élni, és nem vihetett minket magával. Nem volt hova. Egy vizes falú albérletbe költözött, nekünk meg ott maradt a nagy családi ház. Apa nem engedte meg, hogy anyával menjünk. Bár nem is akartunk vele menni, mert mi azt szerettük volna, ha ő is ott marad. De azt nem lehetett választani. A bíróságon nem volt ilyesmi a lehetőségek között, amikor megkérdezték, kinél akarunk maradni.

Apa soha nem épült föl a balesetből. Nem akart. Olyan lett, mint egy remete. Nagy szakállat növesztett, a szomszéd gyerekek télapónak csúfolták az én szép apámat. És a körmeit sem vágta le. Az utolsó években már beszélni sem tudtunk vele. Emlékszem még a gyönyörű apámra, akire büszke voltam. Azt akarom, hogy olyannak maradjon meg az emlékeimben. Ahogy jön a fehér Jawájával haza, leveszi a sisakját, én hozzárohanok, beleszagolok a rózsaillatú bőrdzsekijébe és megölelem.

Olyan vagy te is, mint ő. Halk szavú, szikár és rejtve maradnak előttem a gondolataid. Mint ahogy apa gondolatai is örökre rejtve maradtak. De tudom, hogy nagyon szeretett bennünket.

Talán te is szeretni fogsz egyszer.

 

Szentesi Éva

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/altanaka