Gyurkó Szilvi

Amikor megtudtam, hogy az anyukám rákos.

Amikor meghalt az anyukám.

Amikor otthagytam a biztos állásomat, és beleugrottam a semmibe, mert csak az volt biztos, hogy azt úgy többet nem lehet, de fogalmam sem volt, hogy mi lesz azután.

Amikor kiderült, hogy terhes vagyok.

Amikor olyasvalakivel nem értek szót, akit egyébként szeretek.  

Amikor elfog a tehetetlen düh azért, mert egy gyereket érintő ügyben gyáván viselkednek azok, akiknek bátornak kellene lenniük, felelőtlenek azok, akiknek felelősséget kellene vállalni, és azok is leszarják a gyerek érdekeit, jogait, akik azért kapják a fizetésüket, hogy a gyereknek jobb legyen. (Azt hiszem, elég gyakran mondom, hogy S. O. S., csak amikor elhagyja a számat, akkor valahogy így hangzik: „hú, bazdmeg...")

Kárpáti Judit

Sajnos sosem gondoltam rá, hogy komoly vagy tragikus helyzetekben segítséget kérjek, sok időbe telt, míg megtanultam, hogy nem egyedül kell megoldanom, ha S. O. S.-helyzet van. De amikor valami súlytalan és felejthető hülyeség történt, sokszor jutott eszembe, hogy szeretnék valami hirtelen segítséget kapni, ami azonnal kiránt a kínos helyzetből. Szóval az én S. O. S.-helyzeteim: fiatalkori hülye hazugságokból adódó lelepleződés, előbb beszélek, és csak utána gondolkodom elszólások, egy helyre véletlenül két különböző fiúval megbeszélt randi, és ezek variációi.

Szentesi Éva

Az én nagy S. O. S.-gombom az anyám. Volt olyan, amikor nem működött megfelelően ez a gomb, de aztán megjavítottam. Vagyis együtt megjavítottuk, engedtem hogy megint működjön. És jó nagy szükségem van rá. Egy ideig egyfolytában rajta tartottam a kezem. Most kevésbé van szükség arra, hogy nyomogassam, de nincs olyan nap, hogy ne tudnám, ő ott van, és bármikor szamíthatok rá.

Horvát Sára

Akkor kéne nekem az az S. O. S.-gomb, amikor tehetetlenül dühös vagyok, illetve szomorú vagy tanácstalan egy döntési helyzetben. Jó lenne, ha ilyenkor tényleg csak egy gombot kellene megnyomni, és jönne a segítség.

Kalapos Éva Veronika

Az első karácsony a szüleim nélkül, mindössze pár héttel a haláluk után. De meg is kaptam a segítséget a Gyűrűk ura harmadik részéből, ez a mondat volt az én S. O. S.-gombom: „Ne gyászold azokat, akiknek eljött az idejük – élj úgy, hogy büszkék lehessenek rád."

Amikor kiderült, hogy sem énekesnő, sem színésznő nem leszek, és gőzöm se volt, hogyan tovább, akkor az egyetem volt az S. O. S.-gomb.

Nagyon kellett volna a két nagy szerelmi csalódásom után.

Az én S. O. S.- gombom: a barátaim létezése. Azt hiszem, a gomb mindig ott volt – és van – bennem, csak rá kellett jönnöm, hogy épp milyen formát ölt.

Prónay-Zakar Gina

S. O. S. pls! Elég könnyen dobálózom a S. O. S.-sel, akkor is, amikor elég lenne egy ASAP. Az igazi S. O. S.-helyzetek akkor voltak, amikor azt éreztem, hogy fuldokolom a keserűségben, tehetetlenségben, szomorúságban, és már kevés vagyok ahhoz, hogy – mint annyiszor máskor – a saját hajamnál fogva magamat rángassam ki a szarból. Olyankor nem mondom, hogy S. O. S., csak hívom a legeslegjobb barátaimat, és elmondom, hogy most tényleg nagy a baj, találkozzunk, hallgassanak meg, beszéljünk. Nálam a vészhelyzethez nevek tartoznak. Négy-öt név, bölcs barátok: ők azok, akik mindent tudnak rólam, és akikről tudom, hogy tényleg bármikor megmentenek, ha baj van. Remélem, ők is tudják, hogy én is rohanok, ha érkezik tőlük egy ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/