D. Tóth Kriszta kutyája, Ringo, ma már igazi sztár a wmn.hu-n. 16 éves kolléganőnk első „hivatalos” posztja pedig az egyenjogúságról szólt. Ebből a kettőből sajátságos logikával összeraktam, hogy méltatlanul keveset foglalkozunk a macskákkal. Mindenféle szexizmus vádját igyekszem elkerülni, ezért gyorsan szeretném is kijelenteni: az igazi macskákra gondoltam.

Milyen ironikus, hogy kapcsolatom a macskákkal a kutyáknak köszönhető! Huszonhat éve új szomszédunk lett, aki rögtön beszerzett egy ebet. Akinek megérkeztéről a kerteket elválasztó szőlőlugas egyre nagyobb rései, a gyepünkbe szántott árkok és lazán elejtett barna halmok tanúskodtak. De az állandó loholás, az ugatás és a hasztalanul fegyelmező szomszéd szakadatlan rikácsolása is biztosította, hogy a kutya jelenléte ne maradjon észrevétlenül. Akkori barátnőm azt mondta, a kutya neveletlen. Honnan tudom, hogy igaza volt? Hát onnan, hogy nehezen felejtem az ő saját rikácsolós egyperceseit, amelyekkel a saját kutyáját próbálta nevelni, gyakorlatilag minden utcasarkon. Na, ugye, hogy értett a kutyákhoz!

De a szomszéd eb messze nem minden. Bőven túltettek rajta ugyanis az erdőben sétáló kutyák. Kocogásaim során több is a nyomomba eredt, mit sem törődve a gazda harsány üvöltésével: „Pötyike maradsz! Azt mondtam maradsz! Idejössz! Hagyod a futót! AZT MONDTAM, NEM ZABÁLSZ FUTÓT, TE BÜDÖS DÖG!” Mi tagadás, a gazdák nagyfokú hasonlóságot mutattak sipító exemmel...

Ugyanakkor el kell ismerni, hogy ezek a kutyák fizikailag és szellemileg egyaránt serkentették a teljesítményemet. Jobbak lettek a részidők, és egy idő után ráébredtem a fantasztikus kenyai futók titkára is. Nekik gyerekkorukban naponta akár húsz kilométert is kellett a legközelebbi iskoláig szaladniuk a szavannán. Márpedig a szavannán az oktatásba bármikor beszállhat egy éhes oroszlán vagy dühödt kafferbivaly. Nem csoda tehát, hogy egy életre megtanulják a gyalogkakukk üzemmódot és aztán olimpiákat nyernek.

Na, de vissza az én otthonomba! A család egy idő után eldöntötte, hogy a cicákkal barátkozunk. Sőt, be is szerzünk szereztünk egyet.

Úgy éreztük, hogy a nyáladzó, neveletlenül tolakodó, barna halmaikat elásni képtelen kutyák helyett az elegáns, szobatiszta, doromboló macskák valók hozzánk.

Így is lett. A baksisért nyomuló arab gyerekekre emlékeztető, szertelen kutya-ugrabugri helyett, az angol lordok kimértségét és harmonikus, királynői vonulást kaptunk. A macskák egyszerűen lenyűgözőek az ő óriási szabadságukkal és nyugodt kedvességükkel – állapítottuk meg elégedetten.

Az ölben doromboló macskával amúgy nem vetekedhet egyetlen kutya sem. Assisi Szent Ferenc mondta, hogy a simogatás az élet leginkább szeretetteljes pillanata, mert semmi hazugság nincs benne. A cica azonnali dorombolása pedig a tiszta hála hamisíthatatlan jele. Az állatok védőszentjének igazát pár száz évvel később a tudomány is igazolta. A cirógatás húsz százalékkal is csökkentheti a gazdi vérnyomását.

Saját, kevésbé tudományos tapasztalataim szerint a kutyás csajoknak alkalmazkodóbb pasi kell, aki legalább olyan szófogadó, mint egy jól nevelt kutya. (Na jó! Kis kilengések lehetnek.) Bezzeg a macskás lányok jobban tolerálják az önállóbb, szabadabb, öntörvényűbb másként gondolkodókat.

Na, jójójó! Látom, hogy a szemed már elkerekedett és hallom, amint felkiáltasz: „de hát ez nem igaz!” (Ennél sokkal cifrábbat kiáltottam föl! – a szerk.) Dehogynem! A kutya sok mindent akkor és úgy tesz, amikor és ahogyan a gazdi szeretné.

A macskához több alkalmazkodás és kevesebb nevelés kell, mert felnőttesen önálló, bonyolult és kényelmes.

Veréssel, üvöltéssel, kiabálással semmire sem megyünk. Nem véletlenül nincsenek macskaiskolák. A kutyát le, a macskát pedig meg kell győzni. A kutya szolgalelkűsége és szeretete az alapcsomag része, ám egy macska hűségéért és barátságáért meg kell dolgozni. Persze ezek csupán az én megfigyelésem, nem pedig egy több évtizedes, több százezer fős szakmai kutatás eredményei. Tévedhetek. Ugyan ritkán, szoktam, de tévedhetek.

Ellenségei úgy vélik, hogy a macska a házhoz hű. Pedig nem. Csak a házat és környékét tekinti saját életterének. Állatorvosok mondták, ha a gazdi hosszabb időre elmegy, nem szabad a cicát panzióba adni. Elég tragédia neki, a gazdi hiánya. Ha még a házból is kipaterolják, nagyon szomorú lesz. Ez egybevág a tapasztalataimmal. Akárhány cicát vittünk magunkkal a család hétvégi balatoni pihenéseire, az új helyet mindegyik utálta és vasárnap délután volt először hajlandó kimenni a kertbe. Addigra szokta meg a terepet. Majd felbátorodott és eltűnt. Szerencsés esetben pocokkal a szájában tért vissza, és büszkélkedett tudományával. Rosszabb napokon órákon át próbáltuk befogni, mert már minden készen állt a hazaútra, csak az állat nem. De hát a szabad lelkekkel sosem könnyű...

Kedves olvasó! Nem orrolok meg rád, ha a kutyákat kedveled. A kutyák jelenléte ugyanúgy segíti az érzelmi fejlődésünket mint a macskáké. Cirógatásuk ugyanannyira oldja a stresszt. Ugyanolyan jól esik játszani velük és egyformán a gondoskodásunkra szorulnak. Remélem, te sem fújsz rám, mert a macskákért vagyok oda! Hidd el, ha úgy tudnám levezetni a feszültségeidet, mint a macska az enyémet, imádnál! Csoda-e, ha néha szeretnék macska lenni? Vajon a következő életemben sikerül?

Takács Krisztián

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/gornostay