1. „Jaj, ne hisztizz már, szorítsd össze a fogad!”

Elöljáróban annyit, hogy én magam rovarfóbiás vagyok, tehát a példákat ezen keresztül vezetem majd le. Minden ízeltlábútól félek – minél nagyobb, annál jobban –, kivéve a hangyákat és a legyeket, mert az ösztönös viszolygásom ellenére az évek során megtanultam, hogy ők talán tényleg nem bántanak (bár igyekszem nem gondolni rá, mi minden tapadhat például egy rám szálló légy lábára, de mindegy). Ha egy ilyen ízeltlábú izé odarepül vagy odamászik hozzám, akkor én felugrom, arrébb szaladok, sikoltok és/vagy átengedem neki a helyiséget arra az időre, amíg benne kíván tartózkodni. Ha két napra, akkor két napra. És nem, nem tudsz lebeszélni róla, mert amit érzek, nem tudatos.

2. „Csak fogj egy újságpapírt/poharat, és dobd ki, vagy üsd le, mi ebben a para?”

Oké, nyilván a béka- vagy egérfóbiások nehezebben azonosulnak ezzel, de ha annyi húszforintosom lenne, ahányszor megkaptam ezt… nem értem, miért olyan nehéz felfogni, hogy ha az ember viszolyog valamitől, az azt jelenti, hogy nem mer a közelébe menni. Amúgy én a rovarokon kívül semmitől sem félek, szóval megnézném, mit szólna egy tériszonyos – ez is egyfajta fóbia –, ha azt mondanám neki a Grand Canyon tetején, hogy „ugyan, gyere már ide a szélére, és nézz le, tök biztonságos!”. Másrészt, bármennyire is félek a bogaraktól, nem célom, hogy kinyírjam őket – amíg nem veszélyeztetik az életemet, khm –, úgyhogy leütni semmiképp nem fogom, és ha jó barát vagy, te fogsz egy újságpapírt, és kitessékeled a betolakodót. Közben pedig elviseled a rémült sikolyaimat, mert amit érzek, nem tudatos.

3. „De hát te sokkal nagyobb vagy nála, neki kéne félnie tőled!”

Aha, oké. Akkor szeretném, ha összegyűjtenéd nekem a rovarvilág összes képviselőjét – lehetőleg egy vastag üvegfal túloldalán –, és aláíratnál velük egy nyilatkozatot, amiben elismerik, hogy tényleg sokkal jobban félnek tőlem, mint én tőlük, és ennek értelmében soha egy csáppal sem nyúlnak hozzám. Köszike! Addig viszont idegesítően vinnyogni fogok és ugrándozom, mert amit érzek, nem tudatos.

4. „Muszáj legyőznöd a parádat, nem lehet így élni!”

Újabb kérdésem van: minden gyerekkori félelmedet legyőzted? Érzelmileg tökéletesen stabil és kiegyensúlyozott vagy? Fizikai problémád sincs, még egy lyukas fog erejéig sem? Ha így van, és erről igazolást is tudsz hozni, te vesd rám az első követ, amiért egyelőre nem a rovarfóbiám leküzdése áll az első helyen az életemben; egyszerűen, mert ezzel – ha nem is mindig kellemesen, de – együtt tudok élni. Talán, ha majd a sokkal nagyobb gondok mind megoldódnak, és nem tudok mit kezdeni magammal, elmegyek egy terapeutához, és felteszek a fejemre egy pókszimulátort (atyaég, a gondolatra is kiráz a hideg), de addig a fóbiámmal kell engem szeretni és elfogadni. Cserébe pedig igyekszem a lehető legvisszafogottabban viselkedni, és csendben maradni a rovarok közelében. Még akkor is, ha legszívesebben világgá szaladnék, mert amit érzek, nem tudatos.

5. „Hagyd már ezt abba, nem veszed észre, milyen idegesítő?”

Be kell vallanom valamit: az egészet miattad csinálom. Téged akarlak az őrületbe kergetni vele, miközben igazából péntekenként együtt bandázom pár csótánnyal, poloskával és pókkal, dumálunk az élet nagy dolgairól, néha táncolunk is. De ha te megjelensz, mindig úgy teszek, mintha rühellném őket, hogy bosszantsalak – ne aggódj, ők is tudják, nincs harag, régi deal ez közöttünk. Persze azért néha megingok, és összerezzenek a látványukra, amiért utólag mindig elnézést kell kérnem tőlük, mert amit érzek, nem tudatos.

Ha nem lenne egyértelmű, mit akarok ezzel a cikkel: szálljatok le a fóbiásokról! Nem ők döntöttek úgy, hogy ösztönösen viszolyogni fognak bizonyos dolgoktól – bár egyes fóbiáknak van konkrét gyökerük, de nem mindnek –, és kicsit sem segít, ha lépten-nyomon elmarasztalják őket. Ha egy kutyafóbiással vagy együtt, a legjobb, amit tehetsz, hogy te mész a járda kerítés felőli oldalán, és ha szembejön egy kutyasétáltató, akkor kikerülöd őket. Véded, segíted a fóbiás ismerősödet, és hidd el, sokkal kevésbé fél majd, ha tudja, hogy biztonságban van melletted. Mert a fóbia nem tudatos, a törődés viszont az.

Kalapos Éva Veronika

 

Főszerkesztőnknek is van egy fóbiája, ha kíváncsi vagy rá, mitől fél DTK, kattints IDE!

Pszichológusunknak is voltak tanácsai repülésfóbiások számára.