–

Ősz vége van, valamikor tizenöt évvel ezelőtt. Egy elképesztően unalmas osztálytalálkozón vagyok valahol a Móricz környékén, és már harmadszor megyek vécére, hogy ne kelljen ott lennem. A szomszédos férfi vécéből két fiú jön ki szipogva, rájuk nézek, elmosolyodok. Visszanéznek rám, épp hatni kezd a cucc, vagányak lesznek, macsók, odahívnak az asztalukhoz. Sűrű bocsánatkérések közepette pillanatok alatt begyűjtöm a cuccaimat az osztálytalálkozóról, és átülök az asztalukhoz. Azt mondják, várják a haverjukat és az egyikük barátnőjét, addig igyunk valamit. Iszunk, nevetgélünk, végre valami történik az estémmel, nem halál unalom az egész. Egyik sem tetszik, nagyon nem, de szórakoztatók, esti programnak jó.

A megbeszélt időben kimennek a hely elé, én velük tartok, érkezik a haver a barátnővel. Csaj kiszáll, lefittyedő szájjal méreget, a haver is kikászálódik, de matat az autóban, még nem látom az arcát. Egyszerre csak felegyenesedik, pont előttem áll, és mindketten lemerevedünk. Egy fejjel magasabb nálam, a bőre napbarnított, a haja rövidre nyírt, a szeme pedig… a szeme szikrázó kék, és úgy érzem, belém fúródik, átlát rajtam. Így állunk hosszú másodpercekig, én kissé náthásan, osztálytalálkozóra öltözve, vagyis sehogy, sőt bénán, kit érdekel, de legalább ki vagyok festve, szépnek érzem magam, ő meg érzem, hogy szépnek lát.

A többiek már viccelődtek „azért ne itt dugjatok”, a csaj láthatóan kikészült, szerintem tetszik neki a pasi – végül sikerült megszólalnunk és bemutatkoznunk. Azt is kinyögöm, hogy: „hát, akkor én megyek haza, sziasztok!” „Merre mész? Elviszünk...“ Aztán kiderült, hogy túl sokan vagyunk, túl sok irányba mennénk, Zsolt irányít, láthatóan ő a főnök, minden szavát lesik a többiek. Végül csak azt látom az anyósülésről, ahogy bociszemekkel néznek utánunk a többiek járdaszegélyről.

Óbudára mentünk, akkor ott laktam egy barátnőmmel, aki épp elutazott; csak arról volt szó, hogy hazavisz, aztán persze megkérdezte, feljöhet-e. Kicsit sem voltam zavarban, az egész valahogy természetes volt. Feljött, kért egy törülközőt, és lezuhanyzott, a derekára csavart narancssárga törülközővel állt a fürdőszoba ajtajában a félhomályban izmosan, mint valami modell. Én is bementem megmosakodni, fogat mosni, és mire kijöttem, már meztelenül feküdt az ágyamban. Addigra már túl voltam néhány kalandon, nem számítottam nagy dolgokra, az ilyenek mindig a pasiról szólnak, én meg leginkább az izgalom öröme miatt mentem bele most is, meg hát azok a szemek… Egy pólóban mellé feküdtem, és hagytam, hogy történjenek a dolgok, pedig akkor még nem is tudtam, hogy kezdetét veszi életem egyik legjobb, legérzékibb, legfigyelmesebb, és akkor legfelnőttebbnek számító egyéjszakás kalandja. Rólam szólt minden, rólam, és a testem felfedezéséről, a szinte szerelmesen finom simításoktól az erotikusan durva markolásokig, amelyek egytől egyig belőlem is a legjobbat, legvadabbat, és egyszerre a legfinomabbakat hozták ki. Sokáig tartott, hosszú előjátékkal, tartalmas szexszel, és méltó, egymásra figyelő befejezéssel. A két idegen test szinte hihetetlen harmóniában volt egymással az első pillanattól az utolsóig.

Utána nem tudott aludni, biztos ő is szívott valamit. Én el-el bóbiskoltam, de beszélgettünk, összebújtunk, és még mindig minden természetes volt. Hajnali négy és öt között azt mondta, elmegy, majd hív. Felkelt az ágyból, felvette az izmos fenekére az alsónadrágját, majd ahogy a farmert kezdte felhúzni, megláttam a vádliját…

Horogkereszt.

Horogkereszt, bazdmeg. Szép, színes, kimunkált, az árnyékok, a körvonalak mesteriek, az arányok tökéletesek. Horogkereszt.

A menóra az íróasztalomon, a Dávid-csillag a nyakamban, a rokonaim neve emlékművekbe vésve, és kérdeztem, mert akkor még bevállalós voltam. A történet ezután gazdagabb lett, de szebb nem: Zsoltot egy argentin börtönben tetoválták ilyenné, ahol kábítószercsempészetért ült. Világot akart látni, azt mondja, hát, így sikerült. Ő már nem náci, és már rég tudja, hogy a zsidó lányokkal a legjobb a szex. Felvette a nadrágját, felírta a számom, azt mondta, majd hív, hosszan megcsókolt, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Fél év múlva jelentkezett, úgy, hogy nem írta ki a számát a telefonom, éjjel fél kettő volt, a barátaim épp menni készültek, és én azt mondtam, balfasz módon: „hívj vissza két perc múlva”.

Ennyi volt.

Két gyerek anyja vagyok, feleség. Ma is szívesen emlékszem minden pillanatára, kicsit libabőrözve, néha vágyakozva. Egyéjszakás horogkeresztes kaland a zsidó lánynak. Még sztorinak is jó...

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/bezikus