-

2013 szeptemberében, nem sokkal a barcelonai világbajnokság után, ahonnan két aranyérmet hoztak haza, páros interjút készítettem Hosszú Katinkával és Shane Tusuppal. Egy olyan magazinban jelent meg, ami már nem létezik. De nekem még megvan a beszélgetés kézirata a laptopomon, és ma reggel újra elolvastam. „Most már legalább fölveszik a telefont”, mondta nekem akkor Shane mosolyogva. És hozzátette, hogy a magyar uszodák népének nagy része még mindig minimum furcsának, de inkább gyanúsnak tartja a versenyzés kimaxolására, a hangsúlyos pszichés felkészítésre, a következetes dietetikai szabályrendszerre és a versenyző és edzője közötti éjjel-nappal zajló kommunikációra, egyenlőségre épülő edzésmódszerüket.

Tudjátok, mi történt az azóta eltelt három évben. Katinka és Shane apránként, kompromisszum- és mutyimentes, kőkemény munkával föltornázták magukat a csúcsok csúcsára. Mindennel és mindenkivel szemben.

Tavaly karácsony előtt pedig kiadták a közleményt, benne a mondatokkal, amelyek egy meszessé csontosodott, elhallgatásokon, háttéralkukon, hazugságokon nyugvó, régi rendszer falain ütöttek többé nem glettelhető repedéseket. És elindították őket kettejüket – immár a nyilvánosság előtt is – a szabadulás szabadság felé vezető úton.

Csak két mondat a közleményből. A lényeg:

„A Magyar Úszó Szövetség egy olyan rendszert épített fel, amelyben az úszók és edzők arra pazarolják a legtöbb idejüket és energiájukat, hogy folyamatos harcot vívjanak a szövetséggel házon belül.”

„Ha a szövetség jól működne, a sportolóknak és a velük dolgozó edzőknek pontosan kijelölt és előre meghatározott céljaik lennének, és nyugodtan dolgozhatnának annak tudatában, hogyha ezeket a célokat és követelményeket teljesítik, akkor annak meglesz az eredménye, és megkapják a pozitív visszacsatolást.”

Aztán jött Kiss László melodrámája azon a bizonyos sajtótájékoztatón, aminek hatására fordulni látszott a szél, és a népharag büszke hulláma hirtelen Katka, de főként az amerikai férj ellen irányult. Az üzengetés, a nyomásgyakorlás a Magyar Úszó Szövetség részéről, a hívtam, de nem vette föl a telefont típusú hangzatosságok, amelyeknek boldog és melegen örvénylő táptalajt szolgáltatott a magyar sajtó egy (nagy) része… Majd jött a mindent elsöprő végkifejlet – tényleg mintha valami filmdrámát néznénk Shane hazájából, egyenesen a Los Angeles-i filmes dombokról –: Kiss László fájdalmas, szomorú, máig nehezen feldolgozható bukása.

E vérzivatarnak a közepén ez a két ember tette a dolgát. Nem üzent vissza. Nem cáfolt. Nem erősködött. Nem kárörvendett. Nem esedezett az emberek szeretetéért. Hanem dolgozott. Kínnal, keservvel, hittel és alázattal.

Keményebben, mint ahogy valaha bármelyikünk tette az életében.

Hosszú Katinka szombat éjjel felült a kötél tetejére, fölnézett az eredményjelző táblára, a szemével befogadta, az agyával felfogta, a szívével elhitte az ott látott számokat, kinézett a medenceparton módosult tudatállapotban ünneplő férjére, és magasba tartott hosszú-hosszú karjaival átölelte a világot. Aztán tett egy apró, talán a legtöbb néző által észre sem vett mozdulatot – az egyik kezével az ellenkező vállához nyúlt, és úgy csinált, mintha lesöpörne onnan valamit.

katinka

Ebben a mozdulatban benne volt az elmúlt négy év. Ott volt benne a 2012-es londoni negyedik hely után érzett csontig ható elkeseredés, a magyar közönség lemondó fejcsóválása, amiért nem hogy aranyat, még érmet sem hozott, az előző edző, Dave Salo megalázó budapesti szépségszalonra vonatkozó beszólása, a hívások, amelyek csak csöngtek, csöngtek, de az első közös világbajnoki aranyak előtt senki nem vette föl a telefont a másik oldalon, a tavaly december óta a világhálóra felköpött összes véresszájú komment és ítélet, minden egyes jól értesült „már Amerikába készül, meglátjátok, Rióban nem is magyar színekben fog versenyezni!”, a Shane ellen irányuló bűnben fogant támadások, az inszinuációk, a pressziók, a botrányok, és minden-minden, ami az elmúlt fél évben történt.

Abban a kézmozdulatban ott volt a lényeg.

Mától kezdve semmi sem számít. Csak te és én, de már nem a világ ellen – hanem a világgal a hátunk mögött.

D. Tóth Kriszta

Kép: Hosszú Katinka