-

D. Tóth Kriszta: Nagyon úgy tűnik, hogy az átlagosnál is nagyobb rohanásban vagy...

Tóth Vera: Igen, több olyan feladatom is van, amit korábban nem csináltam. És a magánéletem is több figyelmet igényel most a szokásosnál. Szerepelek egy nagy televíziós produkcióban, amiről egyelőre nem beszélhetek, de az is egy teljesen újfajta feladat... és közben jó sok energiát felemészt, hogy a sajtót megpróbáljam visszafogni.

DTK: Hát, azt nem tudom, mennyire sikerül.. Mindenhol ott vagy a nagyon látványos fogyásod miatt.

TV: Nyár van, uborkaszezon, nincs más hír.

DTK: Ugyan, Vera, te is tudod, hogy ez akkor is így volna, ha tél lenne! Az, hogy Tóth Vera teste éppen milyen állapotban van, mindig is központi kérdés volt.

TV: Na jó, tényleg. Ez valószínűleg azért van így, mert nagyon sok nő tud velem azonosulni, sokan küzdenek túlsúllyal, hormonális problémákkal vagy az akaraterő hiányával. Rengetegen merítenek erőt a történetemből. Nők és férfiak egyaránt. Naponta százával kapok leveleket. És én vállaltam, hogy ebbe beleállok, vállalom ezt a szerepet.

DTK: Igen, de te alapvetően énekesnő vagy. És most nem azért szerepelsz a címlapokon, mert nyomtál egy állati jó koncertet a húgoddal, vagy mert jól sikerült az új lemezed. Hanem azért, mert ennyit fogytál.

TV: A szakmai életemben minden tökéletes, hála istennek. Soha senki nem a valódi tartalommal van elfoglalva. Ez sajnos ilyen. A zenével nem lehet a címlapokra kerülni. Van, aki ezt szándékosan alakítja így, van, akinél ez csak úgy megtörténik, magától. Mint nálam is.

DTK: Tehát ebben semmi tudatosság nincs?

TV: Semmi az ég világon. Aki érdekes, akit szeretnek, arról beszélnek. Én örülök annak, hogy engem szeretnek és érdekesnek találnak. Nemrég beszélgettem Friderikusz Sándorral. Ő konkrétan azt mondta nekem: „Maga mi a francot foglalkozik azzal, hogy mit írnak magáról az újságban? Aki szereti, az úgyis szeretni fogja, aki meg nem, az nem fogja úgyse.” És ez bizony így van.

Fotó: Kovács Tamás/WMN

DTK: És mi a helyzet a kommentekkel? Meg tudod állni, hogy beleolvass?

TV: Nem mindig. De tudod mit? Tizenkét év után már nem érint meg a gonoszság. Túl vagyok rajta. Persze az emberi hülyeség és rosszindulat néha még fel tud bosszantani. Nem is az, amit írnak, hanem az, hogy ez valahonnan előjön, bennük van. De igazából ezek nem az én problémáim, ezek az ő problémáik, akkor meg minek vegyem fel őket?

DTK: Azért nem véletlenül van az, hogy sok ismert ember már nagyon is tudatosan használja a közösségi médiát.

TV: Haha, én meg teljesen tudatlanul...

DTK: De ma este, (a beszélgetés július 18-án hétfőn délután délután készült – a szerk.) a saját Facebook-oldaladon, élőben jelented be, hogyan fogytál le. Ez nekem nagyon is tudatosnak tűnik.

TV: Ezt a bejelentést a kényszer szülte. Nekem is szokatlan ez a műfaj, a koncertjeimen kívül nem szoktam semmi mást „bejelenteni"... Most viszont kénytelen vagyok megvédeni magam. Jelenleg két cég ellen is folyik peres eljárásom, mert a nevemet és a fotómat jogtalanul használták föl a fogyasztószeres reklámjukhoz. Ezzel rengeteg embert félrevezettek. Én ezzel a bejelentéssel segíteni szeretnék. Kiállok, és elmondom, hogy nekem milyen megoldás segített. A sajtóban pedig egyedül a WMN-nek beszélek erről.

DTK: Azok kedvéért, akik nem látták a hétfő esti bejelentésedet, meséld el kérlek, hogy mi is történt? Minek köszönhető ez a majd’ 30 kilós fogyás?

TV: Volt egy gyomor-bypass, azaz gyomorszűkítő műtétem. Nem az úgynevezett gyomorgyűrűről van szó, a gyomor-bypass egy annál kíméletesebb módszer, amelyet Amerikában végeztek először, több mint 30 éve. Magyarországra dr. Mohos Elemér, a Veszprémi Kórház sebészetének főorvosa hozta be hat évvel ezelőtt. Engem is ő operált. Az eljárás lényege, hogy műtéti úton kisebbítik a gyomor térfogatát, így az kevesebb táplálékot képes befogadni, és garantált súlycsökkenés érhető el, miközben az emésztés folyamatába nem avatkoznak bele.

Fotó: Kovács Tamás/WMN

DTK: Engem az érdekel, hogyan jutottál odáig, hogy megműttesd magad? Amikor tavaly novemberben az Elviszlek magammal című műsoromban beszélgettünk, akkor ott elmondtad, hogy igazi hedonista vagy, élvezed az életet, a jó ételeket, italokat, és a tested olyan, amilyen, kezdesz lassan eljutni odáig, hogy nem érdekel, ki mit mond, te saját magadnak és a szeretteidnek úgy vagy jó, ahogy vagy. Aztán snitt, eltelt bő fél év, és most itt ülsz velem szemben, majdnem 30 kilóval könnyebben, egy bypass műtét után.

TV: Amikor az autóban beszélgettünk, akkor még nem tudtam, hogy milyen nagy a baj. Januárban kiderült, hogy a hasnyálmirigyem nagyon rossz állapotban van, gyakorlatilag a cukorbetegség kapujában állok. Nagyon rosszul voltam. Elkezdtem dagadni, nem hízni, hanem dagadni. A kezem felpuffadt, a lábam nem fért bele a cipőbe, teljesen be voltam vizesedve. Előtte is tudtam, hogy nincs minden rendben, de akkor nagyon megijedtem, és újra elmentem orvoshoz. Vizsgálatok következtek, kiderült, miért van az, hogy bármit is csinálok, nem tudok lefogyni 13 kilónál többet. Minden kudarcba fulladt fogyókúra és életmódváltás után ostoroztam magam, hogy béna vagyok, mert nem vagyok képes még kevesebbet enni, még többet mozogni...

DTK: Nekünk, akik csak azóta ismerünk, amióta a Megasztárban szerepeltél, te sosem voltál modellalkat. Szóval, így szerettük meg Tóth Verát.

TV: Pedig nem voltam mindig ilyen. Nyolcéves koromban híztam meg, addig én egy vékony kislány voltam. És a szívem mélyén az is maradtam. Ezért aztán sosem tudtam magam igazán elfogadni és megszeretni a pluszkilókkal. De egészen addig nem jutott eszembe a műtét, amíg az egészségügyi problémák nem jelentkeztek.

Én ezt nem annyira a külsőm, mint inkább az egészségem miatt csináltam. Egy pillanatra bevillant, hogy úristen, harmincéves vagyok, és mire negyven lennék, meghalhatok.

Mellbe vágott az érzés, hogy ha nem lépek valamit, akkor lehet, hogy nem érem meg a negyvenedik szülinapomat.

DTK: Ez nagyon félelmetesen hangzik. Az ember életében nem sok pillanat van, amikor szembe kell néznie a saját halálának lehetőségével...

TV: Nem. És olyankor meg kell hozni egy döntést, ami megváltoztatja az egész életét. Én tudtam, hogy nekem ez a műtét a túlélésemet jelenteti.

Fotó: Kovács Tamás/WMN

DTK: Fel tudod idézni, hogy milyen reakciókat kap egy túlsúlyos ember a környezetétől?

TV: Az emberek általánosítanak, és ez fájdalmas. Nehezen fogadják el, hogy nem feltétlenül arról van szó, hogy kolbászt zabálsz minden éjjel háromkor a hűtőből fehér kenyérrel, hanem lehet közben egészségügyi, hormonális probléma a háttérben. Az én hedonizmusom sem azt jelentette, hogy folyamatosan ettem. Számtalanszor próbáltam lefogyni, mert nem szerettem magam túlsúlyosan. A kilók viszont nem mozdultak lefelé, totálkáros lett a hasnyálmirigyem. Ezzel a műtéttel ez is megoldódott. De fontos tudni azt, hogy a műtéti beavatkozás nem lehet cél, nem vált ki minden más megoldást. Az legföljebb segít elindítani a folyamatot.

DTK: Hogy készültél föl rá?

TV: Sok vizsgálatot és komoly lelki felkészülést igényelt. Elmondták, mi fog történni, de attól még nem tudtam, pontosan mi vár rám. Emlékszem, a műtőasztalon, mielőtt hatni kezdett az altató, arra gondoltam, hogy most kezdődik el az életem. És arra, hogy bármi lesz is, ha esetleg mégsem élem túl, akkor sem véletlenül történik ez az egész.

DTK: Gyomor-bypass műtétet leginkább erősen túlsúlyos embereken végeznek. Vera, azért én nem láttalak téged olyan óriásinak.

TV: Igen, mondta is viccből az egyik orvos, hogy mit keresek én itt?

DTK: És mit válaszoltál?

TV: Azt, hogy 120 kiló vagyok, miközben 70 is lehetnék, és a főorvos vállalta az operációt. Ez az én testem, az én életem, az én döntésem. Kemény volt az út, mire beláttam, hogy engem zavar ez az ötven kiló plusz, amit magamra építettem.

Fotó: Kovács Tamás/WMN

DTK: Pedig régebben nem csak nekem nyilatkoztad azt, hogy elégedett vagy magaddal...

TV: Igen, vissza is olvastam ezeket a cikkeket, és szembe kellett néznem az akkori önmagammal. Nem, nem voltam elégedett. Engem ez valahol mélyen egész életemben nyomasztott.

És nagyon jól ismerem a túlsúlyos emberek szenvedéseit. Ez egy keserédes melankólia. Sokszor úgy tűnik, hogy a kövér emberek jókedvűek, sokat nevetnek.

Tudod, miért? Mert ezzel próbáljuk a külalakunk miatt érzett gátlásainkat leplezni. Én ráadásul nagy részben a nyilvánosság előtt élek. Úgy, hogy alapvetően egy szemérmes ember vagyok, így neveltek a nagyszüleim, a szüleim.

DTK: És ők mit szólnak a döntésedhez?

TV: Én azt hittem, majd le akarnak beszélni róla. Ezzel szemben abszolút támogattak, sőt nagyon büszkék, pláne azért, hogy végigcsináltam ezt az egészet.

DTK: Mikor történt a műtét?

TV: Március 30-án. Olyan volt egy kicsit, mintha egy kisbaba született volna meg. Először csak folyékonyat, aztán pépeset ehettem, és fokozatosan térhettem át a szilárd táplálékra. Ezt sokáig próbáltam leplezni, próbáltam úgy felmenni a színpadra, mintha mi sem történt volna. Nem volt egyszerű.

DTK: Gondolom, a társad ezt végigcsinálta veled...

TV: Persze. Végig fogta a kezem, ott volt a kórházban. De ő nemcsak utána támogatott, hanem előtte is. Rengeteget beszélgettünk, lelkileg is átsegített a nehezén. És csatlakoztam egy bypass-csoporthoz, tőlük szintén sok segítséget kaptam.

DTK: Azt mondtad, a műtét nem cél, nem végső megoldás. Hogyan változott az életed azóta, mit kell még tenned, hogy elérd az eredményt, amit szeretnél?

TV: Utána ugyanúgy be kell tartani a diétát, el kell menni mozogni, figyelni a vitaminbevitelre, a fehérjebevitelre, tehát magadévá kell tenni egy teljesen más életformát. Én a műtét után negyedannyit eszem, mint előtte, tartom a diétámat és mozgok is.

DTK: És mennyit akarsz még fogyni?

TV: Most 92 kiló vagyok. Vagyis még nagyjából 20-at.

DTK: Mennyire vagy most távol attól a nyolcéves kislánytól, akit több mint két évtizede keresel magadban?

TV: Megvan. Most vagyok ott vele.

DTK: Kézen fogtad?

TV: Ahogy fejtődik le rólam ez a védőburok, egyre jobban jön elő belőlem a gyerek. A gyermeki énem. És integet, hogy szia, itt vagyok, és végre látlak!

DTK: És milyen az a kislány aki benned lakik?

TV: Olyan, mint egy árvácska a város közepén. Ártatlan, akit nem mernek bántani, nem akarnak eltaposni, mert annyira szép. Egy szép árvácskát nem akarnak eltaposni. Ez pedig erőt ad neki. Erősnek érzem magam. Nem mondom, hogy soha többé nem érnek majd csalódások, de földhöz vágni biztos nem fognak. Pásztor Anna barátnőm azt mondta a minap, hogy nem hitte el, de ez tényleg én vagyok.

DTK: Ő is, mint annyian, ezelőtt is olyannak szerettek, amilyen voltál. Nekik mit üzensz?

TV: Akik igazán, tiszta szívből szeretnek, azokat nem érdekli, hogy lefogyok. Ők örülnek, hogy én most végre szeretem saját magamat. Az ember azt hallja egyfolytában, hogy fogadd el magad olyannak amilyen vagy! De az önelfogadás nem feltétlenül azt jelenti, hogy elfogadom magamon a felesleges 30-50 plusz kilót, ami megbetegít.

Fotó: Kovács Tamás/WMN

DTK: Azért az meglehetősen ritka, hogy egy országosan ismert ember kiálljon a nyilvánosság elé a démonaival, a gyomor-bypass műtétjével, a bizonytalanságaival, a hibáival...

TV: Igen, volt is nyomás rajtam. De örülök, hogy a bejelentéssel ez lekerül rólam.

DTK: És arra fel vagy készülve, ami utána jön?

TV: Azért én már edzett vagyok... Sőt, kurva erős vagyok. És tele vagyok energiával. Jöhet bármi!