Tóth Vera egy gyémánt, és kész! – Durván elfogult könyvajánló Szentesi Évától
Ez nem könyvkritika. Hogyan is merném kritizálni jó barátném könyvét? Ráadásul azt, amelyikben egy külön fejezetet szentelt nekem. Ilyen sem történt még velem... És bevallom, kemény volt egy másik ember rólam szóló sorait olvasni. Még akkor is, ha a barátom. Megható és furcsa egyszerre. No meg felfoghatatlan: annyira fontos vagyok valaki életében, hogy egy külön fejezetet szóljon rólam az életrajzi könyvében... Merthogy Tóth Vera életrajzi regényt írt, nem is akármilyet. Ezt viszont elfogultság nélkül mondom, szigorúan számba véve azt is, hogy ő elsősorban egy énekesnő, és nem író. Szentesi Éva elfogult könyvajánlója.
–
A barátságunk nem annyira régi, néhány évvel ezelőtt kezdődött az Instagramon (totál modern romantika). Először azt vettem észre. hogy ugyanolyan pikírt és szemtelen humorral van megáldva, akárcsak én. Viccesen beszólogattunk egymásnak a virtuális felületen, együtt nevettünk az égetnivaló poénokon, és szép lassan megkedveltük egymást. Aztán néha összefutottunk, majd egyre gyakrabban összejártunk, végül barátok lettünk.
Hozzá mentem először a nagyon rossz leleteimmel, és ő kísért el másnap a kórházba, ahol megmondták: a méhnyakrákom nem operálható. Később volt, hogy elvitt sugárra, vagy beugrott kemóra, és telepakolta a kórtermet kajával, meg minden hülyeséggel, amiről eszébe jutott, hogy örülnék neki. Amikor jól voltam, együtt mulattunk. Amikor nagyon vacakul voltam, akkor meg iszonyúan megvolt ijedve, és sipákolt a telefonba. Volt, hogy nem vettem fel, ha hívott, volt, hogy megbántottam, volt, hogy ő is megbántott. Jót akart, segíteni szeretett volna, persze néhány helyzetben nem lehet segíteni az emberen. Nekem voltak ilyen helyzeteim. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, és ha össze is vesztünk, (ilyenkor megfogadtuk, hogy soha többé nem beszélünk) mindig visszahozta az élet a primadonnát (merthogy így hívjuk egymást).
Majdnem egyszerre kerestek meg minket ugyanattól a kiadótól, ahol Veronka könyvét egy hónappal ezelőtt kiadták, ezt is olyan mókás élet-tréfának véltük. Nem gondoltam volna, hogy így meg tudja írni.
Harminc év háromszáz-valahány oldalba kötve olyan kis semmiség, de mégis minden. Egy ember lelke, akit ismerek, szeretek és tisztelek.
Ad valamit, mindenkinek mást. Őszinte, kimarad belőle a mesterkéltség, viszont tele van a tőle megszokott humorral. Hangosan röhögtem egy-egy résznél, ráadásul hallottam magamban a hangsúlyait is, ahogy mondja ezeket a poénokat. Máshol meg elszorult a szívem.
Látom őt a hibáival együtt, egy édes nőt, aki imád élni és minden szépet meg is érdemel az élettől. Komoly út van mögötte, rengeteget tanult a történtekből, valamiből kevesebbet, másból pedig többet. Lesz még olyan is, egész biztos, ami komoly lecke lesz, például az, hogy ne beszéljen annyit, mert előbb-utóbb elkopik a nyelve...
Szeretlek, Veronka!
Szentesi Éva
Kiemelt kép forrása: Tóth Vera
