Túlterheltség már a középiskolában

Mind időben, mind pedig a tananyag mennyiségében tapasztalhatjuk a túlzásokat. A kettő persze szorosan összefügg, az indokolatlanul sok tananyag több jelenlétet kíván a diákoktól. Ez aztán a felsőoktatásban – nagyon sok helyen – irreális mértékig fokozódik. Irreális a tananyaghoz kapcsolódó követelményrendszer is. Erre a fokozott megterhelésre eltérően reagálnak a hallgatók. Az, hogy ki hogyan birkózik meg a vizsgaidőszak nehézségeivel, egyéni. Természetesen függ a személyiségüktől, genetikai adottságuktól, megküzdési képességüktől, az őket körülvevő szociális hálótól és persze a mozgósítható szellemi kapacitásuktól is.

Önbecsülésükben megalázott hallgatók

Az elmúlt hetekben ismét lezárult egy vizsgaidőszak.

Aggódó anyukák kapták vissza kimerült, szorongó, pániktünetekkel, sírógörcsökkel küzdő gyerekeiket, akiket nemhogy megerősített a küzdelem, inkább gyengítette önmagukba vetett hitüket, és az inkompetencia-érzésüket is tovább fokozta.

Sajnos nem ritkák az önbecsülésükben megalázott hallgatók panaszai sem. Bizonyítottan katasztrofális az egyetemi hallgatók lelki egészsége, nagyon magas a stressz-szint, feszültebbek az átlagosnál. Miért éri a szükségesnél több stressz a hallgatókat? Miért van erre szükség? Miért nem tudják sokan megőrizni lelki stabilitásukat az egyetemi évek alatt? Huszonéves, még egészséges fiatalokról beszélünk, akiknél egyre gyakrabban jelentkeznek olyan fokozott stressz által kiváltott tünetek, melyek a korábbi nemzedékeknél évtizedekkel később bukkannak csak fel.

Hányás, hasmenés, fekély, alvászavar...

Gyomorpanaszokon belül szinte bármit említhetek példaként. Van, aki felváltva hány és hasmenése van vizsga előtt, van, akinek gyomorfekélye lesz vagy épp minden együtt, pánikroham formájában. A fokozott hajhullás, extrém mértékű fogyás, netán hízás, ekcémás panaszok, alvászavar, fejfájás, gyakori betegeskedés is mind-mind a krónikus stressz tünetei, ezek a megküzdés elégtelenségét jelzik.

Ez meddig lehet normális? – kérdezik joggal a diákok és kétségbeesett szüleik. Tulajdonképpen egyáltalán nem az.

A hallgatók stresszre adott reakciója pedig egyenesen aggasztó. Leginkább egészségkárosító viselkedést vált ki belőlük: dohányzás, kávé, alkoholfogyasztás, agyi teljesítményfokozók, nyugtatók, energiaitalok rendszeres fogyasztása.

Tapasztalataim szerint a lányok inkább gyógyszert szednek, a fiúk pedig isznak. Egyre gyakoribb, hogy alkohol- vagy épp drogfüggőként veszik át a diplomát, ha egyáltalán átveszik.

Visszatérő panasz az egyetemisták körében némely oktató megalázó viselkedése: „Nem elég az adott helyzetben sokszor bénító izgalom, amit soha nem igyekeznek oldani. Önmagában is elég megalázó, ha valamit nem tudok, pontosabban nem úgy, ahogy az oktató szeretné hallani. Tovább rontja a helyzetemet a megalázás, minősítés, ráadásul mások előtt. Az a legkevesebb, hogy lehülyézik az embert. Mondtak olyat, hogy inkább péknek menjek el. És erre azt bírtam kinyögni, hogy azért vagyok itt, mert orvos szeretnék lenni. Úgy érzem, hogy a jövőbeli terveimbe nincs beleszólása egy idegen embernek.”

Külföldön ez is másképp megy

A külföldi egyetemeken tanuló diákok másról számolnak be. Nincs megfélemlítés, tolerálható a stressz, arra kíváncsiak az oktatók, hogy mit tud a hallgató. Szemben a hazai gyakorlattal, ahol azt nézik, mit nem tud. Külföldön az oktatók nem a fölényüket hangoztatják, használható tudást kapnak a diákok, nem „pedagógiai eszköz" a minősítés, megalázás. Pszichés problémák esetén elérhető a pszichológus, aki akár vizsga alóli – átmeneti – felmentést is adhat, ha a hallgatónak élethelyzeti nehézségei adódnak. Nálunk akkor elérhető a szakember, ha a diák fizet érte, ezt viszont kevesen engedhetik meg maguknak. Igény volna rá, lehetőség annál kevesebb.

Tényleg normális a kilencven százalékos bukási arány?

Vajon mit tükröz, ha egy 90 fős évfolyamból 83 diák elégtelent ír? Vagy több vizsgán is 90 százalékos a bukási arány? Nekem nem tisztem ezt a kérdést megválaszolni, de mindenképpen elgondolkodtató:

Ennyi felkészületlen gyerek van? Túl magas a mérce? Mi lehet a célja az ilyenfajta „leckéztetésnek”? Van-e célja egyáltalán? Miért buknak meg a diákok ilyen magas számban?

Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a buktatásnak  semmiféle előnyös hatása nincs a tanulmányi eredményre nézve, mégis előszeretettel gyakorolják ezt a felsőoktatásban is.

Szakmai szempontból kizártnak tartom a bukás „előnyös” lélektani hatását, valamint azt is, hogy valaki jobb vagy rosszabb szakember lesz attól, ha egy vizsgán csak sokadszorra megy át.

Pályakezdés, de így?

Természetesen a fentiekből nem vonható le általános következtetés, de mindenképp egy sürgősen megoldandó problémahalmazzal nézünk szembe, hiszen egész generációk életének indulása lesz bizonytalan emiatt. A mai pályakezdő fiatalok jelentős része már a tanulmányai alatt is olyan jelentős stressznek van kitéve, ami hosszú távon valószínűleg egészségkárosító hatású. Nyilvánvalóan van egyéni felelősség is, ami persze nem elhanyagolható, de emellett tény: a diákok jelentős részének kifejezetten rossz a mentálhigiénés állapota.

A kérdés az, mit lehetne tenni ez ellen? Félő, hogy az egész rendszert kellene felülvizsgálni és alaposan átalakítani.

Szalánczi Kriszta

klinikai szakpszichológus