-

Ennek a közel-keleti ételnek egészen a XII. századra nyúlik vissza a története, fő összetevői pedig a csicseriborsó, meg a tahini (szezámmag paszta). Egyes feljegyzések szerint kell bele fokhagyma, mások szerint pedig nem. Mi (mármint én meg a Borcsa) a fokhagyma mellett tettük le a voksunkat, mert imádjuk. A csicseriborsónak hála igen magas a fitoösztrogén tartalma, ami miatt nekünk, nőknek kifejezetten egészséges eledelt jelent ez a csodálatos étek. Meg amúgy is. De mielőtt átváltanék okoskonyhába, gyorsan darálom a sztorit hozzá.

Szóval a hummusz. Tudvalevően különös érzékenységgel és fogékonysággal vagyok az étkezés iránt, ami (sajnos) nem azt jelenti, hogy válogatós vagyok, hanem épp az ellenkezője: feszült figyelemmel állok a különleges és nagyszerű étkekhez. Ezzel a fincsi krémmel először részegen találkoztam. Hajnalban. A töröknél. És ebben a delejes, hajnali részegségben elcsábított. Teljesen. Gondoltam, hazaviszem, de ott helyben megtörtént az aktus, és onnantól fogva laza kapcsolatban voltunk én meg a hummusz, de még egyszer sem jutottunk el odáig, hogy egymagam készítsem el. És itt jön a képbe Borcsa. Amúgy nem is értem, hogy nekem eddig hogy nem jutott eszembe, amikor annyira régóta szeretem, és elég gyakran szexelünk (vele is, csak az első számú szerelmem meg ne hallja).

Hozzávalók:

3 db csicseriborsó konzerv

3 evőkanál tahini paszta

5 gerezd fokhagyma

egy cékla

2 szál sárgarépa

chili (por)

só, bors

olívaolaj

másfél citrom leve

Elkészítése: Háromféle krémet készítettem, simát, céklásat és répásat. Az alapkrémből indulok ki. A krémekhez egyenként egy doboz konzervet és egy evőkanál tahini pasztát használtam fel, valamint két gerezd fokhagymát. Pofonegyszerű az elkészítése, mert csak össze kell dolgozni az alapanyagokat egy botmixerrel. Ha megvan az alapunk, hozzátesszük a fokhagymát, egy fél citrom levét, két evőkanál olívát, sózzuk és borsozzuk, majd krémesre keverjük. Ha a szükség úgy kívánja, adunk hozzá a konzerv levéből egy kicsit.

A másik két krém ugyanezzel az alappal indul, csak előmelegített sütőben megsütjük hozzá a répa és cékladarabokat. Ha már szép barnák, akkor külön-külön hozzáadjuk őket az előre kikevert alapokhoz.

Aki ügyes, és tud vadászni friss koriandert meg friss petrezselymet, az készíthet egy zöld színűt is, és így már majdnem meglesz a szivárványskála.

egyzsemélyes konyha

 Jó étvágyat kívánok nektek! Szentesi

A kép a szerző tulajdonában van