Tüzes, színes, fűszeres ebéd, amihez nem kell evőeszköz (Recepttel!)

–

Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki a hidegebb, sötétebb napok beköszöntével párhuzamosan egyre nagyobb kedvet érez nemcsak a színes, fűszeres ételek sütögetéséhez, hanem a barátok vendégül látásához is. Szemben a nyárral, most nincs mindenki szanaszéjjel, végre lehet összejárni, megdumálni a roppant fontos semmiségeket, társasozni, kártyázni, vagy csak úgy simán idétlenkedni, mert sajnos a nagymamámnak igaza volt, és én valószínűleg már tényleg sosem fogok úgy igazán felnőni.

Mindennek pedig úgy célszerű nekiugrani, hogy az ember jól is lakathasson egy fél hadsereget, de ne is gebedjen bele a feladatba sem energiailag, sem anyagilag, mire beesnek a haverok. Az egyik ilyen nagy teherbírású jolly jokerem (a tápióka puding mellett) a csicseriborsóból készült hummusz. A borsó amúgy is ezerféleképpen variálható, akár salátába, akár levesbetétként, de húsos ragukban is megállja a helyét, nem tolakodó az íze, mégis egy magasabb szintre emeli mind beltanilag, mind hangulatilag a fogást, ráadásul magas rosttartalmának köszönhetően hosszú ideig jól is lakat. Az én egyik fő kedvencem amúgy az, amikor olívaolajba keverek sót és valamilyen indiai fűszert, ebben megforgatom a csicseriszemeket, és sütőpapíros tepsiben szépen eloszlatva ropogósra sütöm őket. Esti filmnézéshez állati klassz ropogtatni, és mennyivel egészségesebb, mint egy zacskó csipsz.

Hummuszt összedobni annyira egyszerű, hogy az már szinte vicc, főleg, ha a gőzben párolt konzervverziót használod. Nem nagy ördöngösség a száraz, kemény kiadás sem, csak akkor bele kell kalkulálni a beáztatás, hosszas főzés, rotyogtatás lépéseit is, szóval nem az a műfaj, amit az ember pillanatok alatt összedob.

Az alapreceptet pedig számtalan módon lehet variálni, így valószínűleg az sem fogja megunni, akinek már az oviban is csicseriborsó volt a jele. Markolj rá egy botmixerre, és keverj bele fokhagymát fekete színű babbal, vagy cékla-, sütőtök-, édesburgonya- esetleg répapürét, pesztót, csilit, aszaltparadicsom-krémet. Pakolj rá grillezett zöldségeket, fűszeres csirkecombfalatkákat, netán sült kápia paprikát! Egyik verzióval sem fogsz mellélőni.

Én ezúttal – már csak a színe miatt is – harissával ízesítettem a krémet. Így tüzes pirosas árnyalatú lett, és pont megfelelő mértékben csípős. Nem kertelek, imádtuk!

A hummuszhoz a 480 grammnyi előfőzött konzerv csicseriborsót (pár szem kivételével, ezekből lesz a dísz a tetejére a végén) egy tálba öntöm (nem kell róluk teljesen leönteni a levet, mert különben az életben nem turmixolod simára, és olyan lesz az egész cókmók, mint a malter). Teszek hozzá egy evőkanál tahinit (azaz szezámmagkrémet), két evőkanál citromlevet, sót, olívaolajat és két evőkanál harissát (ebből amúgy szintén mindig érdemes tartani otthon, őrült izgalmas dolgokat lehet vele sütni, főzni a reggeli tükörtojástól kezdve a fűszeres csirkén át egészen a csípős-paprikás-édes-juharszirupos répáig). A fent írt arányok csak hozzávetőlegesek, ki így szereti, ki úgy, csípősebben, citromosabban. Mixeld össze, aztán kóstolgasd, mi még passzolna bele? Én a tetejére aztán tettem még egy kis csiliolajat is meg koriandert, mert imádom, de persze akadt, aki épp azt piszkálta ki belőle.

A naan kenyérhez előző este begyúrtam fél kiló lisztet három evőkanál olívaolajjal, sóval, élesztővel és három deci vízzel, majd egy éjszakára a hűtőben kelesztettem. Ha sietsz, persze lehet egy órát a meleg konyhapulton is hagyni, ott is szépen megdagad, mint a jégkrémdiétán élő egyszeri habzsidőzs, de mint minden kelt tésztánál, a türelem és a ráfordított idő ezúttal is sokszorosan meghálálja magát. Az én tésztám olyan gyönyörű, buborékos lett másnapra, hogy akár egy fröccsszépségversenyen is eséllyel indulhatott volna, ha kicsit megkeni a bírákat a halmazállapoti eltérések elnézése érdekében.

A tésztát cikkelyekre vágtam, és először csinos kis gombócokat formáltam belőlük, majd ezeket jó laposra kinyújtottam egy lisztezett szilikonlapon. Hagytam még egy fél órát kelni konyharuhával letakarva, majd száraz serpenyőben (nem kell bele semmilyen zsiradék) mindkét oldalukat lassú tűzön két–három percig sütöttem. És itt van az a pont, ahol az én tudományom véget ér, ahol a fizikának, kémiának és ezotériának, no meg a csillagok állásának már egy olyan kölcsönhatása van egymásra, amihez az én agyam egyszerűen nem ér fel. Három különböző gázrózsán sütöttem azonos lángon, három különböző, ám rendkívül hasonlatos serpenyőben az amúgy tökéletesen ugyanolyan tésztákat. Volt olyan lepényke, amelyik kissé megemelkedett, olyan tessék-lássék módon, de azt is valószínűleg csak az én elfogult tekintetem látta. Volt olyan, ami laposkás maradt, és volt olyan, ami gyönyörűen felhólyagzódott középen, mint egy majálisos nyuszilufi, hogy az én szívem is csak úgy dagadt a büszkeségtől. A végeredménye persze mind a háromnak kábé ugyanolyan lett, de én ott voltam a folyamatoknál, láttam, amit láttam.

Egyszóval én sem értek mindent, de azt tudom, hogy a hummusz jó, a hummusz finom, harisszával és naannal meg egyenesen mennyei.

Fiala Borcsa

Képek: Kerepeczki Anna/WMN