(Hirdetés)

Néhány éve egyiptomi ásatások során felszínre bukkant egy hieroglifákkal teleírt papirusz, amin egy nagyobb alak azt mondta több kisebb, de igen nagy hasú alaknak: Egyél még, hát nem szeretsz?

A kutatók rövid gondolkozás után arra jutottak, hogy az ősi ábrázoláson a nagyobb alak a Homo Kajusz Tukmálusz nevezetű, az egyedfejlődés során a Homo sapiensszel összeolvadt faj egyik képviselője lehet. Ez a faj hihetetlen ellenálló képességről téve tanúbizonyságot, mind a mai napig megtalálható közösségeinkben. Főbb ismertetőjelei: a kaja elutasítására arctájékon megjelenő bőrpír, étkezések alatti szapora pulzus, amit csak fokozott mozgással tud levezetni (jellemzően a konyha és az étkező közötti erőltetett menettel). Napokon keresztül való (áldozatos, már-már mártíriumba hajló) főzés-sütés, valamint az alábbi (zsaroló) mondatok rendszeres használata: 1. Na, nektek aztán érdemes főzni! 2. Otthon azt csinálsz amit akarsz, itt egyél rendesen! 3. Tudod, mennyibe volt ez, most meg dobjuk ki? 4. Egyszer van karácsony/húsvét/szülinap/eljegyzés (stb.), és még ilyenkor is elszomorítotok?

A Homo Kajusz Tukmálusz ezeket a mondatokat általában felfelé fordított tekintettel, elhomályosuló szemek kíséretében, remegő hangon adja elő (ahol nem tudható pontosan, hogy a remegés a visszafojtott indulatnak vagy a torkot kaparó sírásnak köszönhető-e). Környezete általában meg akarja előzni a nagyobb bajt, így aztán szed még egy tányérral.

Brit tudósok azonban arra az érdekes következtetésre jutottak, hogy hiába eszi meg a negyvenhetedik szelet diós bejgli felett bóbiskoló, némiképp motiváció- és reményvesztett vendég a következő falatot, a Homo Kajusz Tukmálusz igazából soha nem elégedett. A fogyasztásnak nincs az az epikus mértéke, ami elegendő lenne számára, hiszen valójában nem arra vágyik, hogy csak morzsa maradjon az asztalon (jó-jó, arra is), hanem hogy megérezze: szeretjük. És méltányoljuk a munkát, amit a gazdagon terített asztalra helyezett az arcunk elé, és nem azért nem eszünk többet, mert meg akarjuk bántani, vagy mert nem szeretjük, vagy mert nem fontos nekünk (nem kívánt rész törlendő), hanem mert a hátsó őrlőfogainkig ér az elmúlt napok traktájában elfogyasztott töltött káposzta. Az új tapétán meg szarul nézne ki a friss hányás.

A kutatások szerint a Homo Kajusz Tukmálusz alapvetően éhenkórász gyerekként kezdi, vagy olyan családban nő fel, ahol szintén megtalálható egy kifejlett Kajusz Tukmálusz egyed, aki folyamatosan érdeklődik a gyerek születésétől fogva: szopik-e, tápszerezni kell-e, eszik-e eleget, mikortól ehet gyümölcsöt, miért nem eszi meg a finomfőzeléket, miért csak rántott húst hajlandó a szájába venni... Majd fennen hangoztatja: ez a gyerek nem eszik rendesen. Hogy mit jelent a „rendesen”, erre ritkán térnek ki a források, ezért úgy sejtik a kutatók, hogy rendesen = amit a Homo Kajusz Tukmálusz annak gondol.

A „rendesen” jelentése továbbá: olyan étel, amit a Kajusz Tukmálusz főz, tehát ne lepődjünk meg, ha diétán lévő Homo sapiensek az alábbi mondatokat hallják egy Kajusz Tukmásztól: Jól van, majd otthon eheted a szárított medveszart (azaz egészséges kaját), de itt egyel rendesen! Vagy vegetáriánus homo sapiensek ezt: Ó, ebbe csak belefőtt egy csülök, de azt majd nem szedem bele a tányérodba

A Homo Kajusz Tukmálusz ezen kívül kifejlesztett egy csodálatos képességet, amit a kutatók „a tagadó válaszra vonatkozó értelemvesztésnek” neveztek el, és amit az alábbi, laboratóriumi körülmények között rögzített párbeszéden ismerhetünk meg:

– Szeretitek a kocsonyát/bejglit/halat/akármit?

– Nem.

– Nem baj, az enyémet/övét meg kell kóstolni!

A kutatók megerősítik: általában az emberek képesek arra, hogy a kínálás visszautasítása felér egy hadüzenettel. A Homo Kajusz Tukmálusz ez alól kivétel, ezért a kutatók a megfelelő védőfelszerelés (például: cuki, kis testű vérrokon, lapos talpú, menekülésre alkalmas lábbeli, a lesújtó pillantások elkerülésére alkalmas garbó, napszemüveg vagy kiskalap) viselése mellett,

az alábbi stratégiát javasolják:

1.

Az első lépés, hogy olyan hangosan, amennyire csak tudod, fejezd ki nagyrabecsülésedet azért az erőfeszítésért, amit a Homo Kajusz Tukmálusz az étel elkészítéséért tett! Például:

Huh, nagyon jól néz ki ez a leves, spenótos bejgli, mogyorótorta. Biztos nagyon nehéz volt elkészíteni.

Ez utóbbi mondat (jó esetben) megnyitja a Homo Kajusz Tukmálusz lelkének mélyebb bugyraiban rejtőző öntudatot és szakmai hiúságot, tehát esélyes, hogy elkezdeni ecsetelni: Ugyan, csak hat napig pácoltam, 48 óráig konfitáltam, és szűz macska szűrt tejében áztattam hétéves diófa hordóban, szóval, bárkinek sikerülne. (Aha. Ha-ha-ha!)

Ha a Homo Kajusz Tukmálusz rafináltabb, és nem dől be (értsd: nem kezdi el magát fényezni), akkor jöhet a második lépés.

2.

Ami nem más, mint kifejezni a saját szükségletünket. Például így:

Köszönöm, de most nem vagyok éhes. Legföljebb valami könnyűt ennék.

Fontos, hogy ezen a szinten adjunk magyarázatot is. Például:

Három napja megy a hasam, mert benyaltam valami ipari vírust. Most is kint a kocsiban a mobilvécé, amivel el sem indulok otthonról.

Vagy: Éppen életmódváltásban vagyok, mert olvasom Both Gabi cikkeit a WMN-en, ezért egy töltött pulyka éppen elég lesz mára.

3.

Mosolyogj, miközben visszautasítod a Homo Kajusz Tukmáluszt és próbálj ki elkerülő manővereket (időjárás, egészségi állapot, napi politika stb.), esetleg aktiváld a védőfelszerelésedet (cuki, kis testű vérrokon)!

4.

Légy udvarias, de állj ki a döntésed mellett, hogy nem eszel valamit, vagy nem eszel többet!

5.

Vedd körül a Homo Kajusz Tukmáluszt szeretettel, öleléssel és elfogadással! Nem tehet róla, hogy ilyen, csak genetikusan kódolt küldetésének tesz eleget.

 

A fotó illusztráció. Forrás: flickr

A minőségi ételekről, a közös főzés- és étkezés öröméről szóló sorozatunk első cikkét itt olvashatod:

D. Tóth Kriszta: Együtt enni jó - Marhahúsleves, mutyi és mézeskalács