Olyan hideg volt azon az estén, hogy nagyanyám kiment, és betüzelt a kazánba. Nagy, kopott, sötétlila kazánunk volt, amit külön kamrába építettek nagyapámék. Micsoda fenséges illat volt odabent, semmihez sem fogható. De szerettem oda bejárni télen, a hidegből, pirosra fagyott orral, kétujjas kesztyűben.

Ilyenkor egy kis ideig az ócska kacatok között molyoltam. Rossz volt a zár a kazán ajtaján, kifele lógott a nyelve, egy rozsdás dróttal akasztottuk be. Mindig azon gondolkodtam, vajon a tolvajok nem szöknek-e be ide éjszakánként? De nem szöktek. A kopott, lila kazánon, és néhány zsák földes krumplin kívül, nem sok mindent rejtett a kazánház. Régi lomokat talán, néhány stósznyi el sem olvasott, bepöndörödött szélű, megsárgult újságot. Régi hírek voltak bennük, de nem ilyen divatos, hamis cikkek, hanem még azok az igaziak. Az ezredforduló előtt még az újságírók sem hazudtak. Szerettem azokat a koszlott hetilapokat olvasni, voltak benne szép nők, receptek, hírek a közelgő karácsonyról.

Azon az estén szokatlanul hideg volt, még most is élesen emlékszem rá. Korán jött a tél, még a novembert se tapostuk, de már fűteni kellett.

Nagyanyám után szaladtam a kazánházba, hogy meglessem, ahogy befűt. Imádtam ezt a rituálét, olyan volt, mint egy különös varázslat. Azt képzeltem ilyenkor, hogy nagyanyám egy jóságos boszorkány, aki tüzet varázsol a kezével. Fehér mágiát űz, és tündérekkel kokettál a parázs fölött. A gyönyörű öreg nő arcát megvilágította a lila tűz, fényes volt és boldog, úgy mosolygott, mint ahogy még soha nem láttam azelőtt. Boldog asszony volt, úgy szerette nagyapámat, ahogy csak a régi nők voltak képesek szeretni. Minden erejükkel egyetlen férfit szerettek egész életükben, olyan hűséggel és olyan végtelen tisztelettel, amilyet ma már nem sűrűn látunk. Jó volt ennek a meleg boldogságnak a közelében felnőni. Nézni őket, ahogy egymással élnek. Nagyanyám a nagy gondoskodó mindenével fogta össze a családot, nagyapám meg szertelen volt, és tűrte, hogy ilyen módon óvják az életét.

Még ma is itt él a szívemben annak az estének az emléke. Minden tél előtt eszembe jut az első hideg éjszakán, amikor először kapcsolom be a fűtést itthon. Itt él bennem az ő boldogságuk, ezt kaptam tőlük emlékbe. Nem fakul ki soha ez a kép. Olyan ereje van, mint a tűznek a kopott, lila kazánban.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Max Kukurudziak