1. Gasztróék

Az első emeleti csóka egyszerűen imád főzni! Ez a legkedvesebb kikapcsolódása, testét-lelkét ez pihenteti leginkább egy hosszú, fárasztó nap végén. Amint hazaesik a melóból, máris félmeztelenre vedlik, majd fejest ugrik a konyhába. (Onnan tudom, hogy leginkább gatyára vetkőzve szeret otthon tüsténkedni, mert a konyhaablaka épp a kertre nyílik.) Nincs nagy véleménye a modern táplálkozásról, igaz magyarként ő a sertészsírban hisz, a lakásokba beszivárgó illatorgia alapján pedig nyolc fogás alá nem is adja. Este hét tájban már olyan szag terjeng a lépcsőházban, mint egy több ezer fős gyár menzáján, jól kivehető a körömpörkölt, a sercegő szalonna, a bableves és a hagymás rostélyos jellegzetes aromája.

(Azokon a napokon pedig, amikor épp fogyókúrázom, és délután kettő óta csak egy fél almát ettem, csöndesen belezokogok, majd belenyáladzok a párnámba...)

2. Szentinel néni

A földszinti néni nemcsak halálos unalommal, rossz epével, de ráadásul gyötrő inszomniával is küzd, soha egy pillanatra nem pihen meg. Őrző tekintete fel-feltűnik az előszobaajtó kukucskálóján, vagy a megrebbenő függöny mögött. Figyelmét semmi nem kerüli el, a ház lakóinak életét árgus pillantásokkal kíséri éjjel-nappal. Véletlenül épp akkor viszi ki a szemetet, ha a Szabóékhoz vendégek jönnek, és akkor söpröget az ajtaja előtt, ha a szomszéd srác hazahozza a friss barátnőjét. Az eseményekről alkotott véleményét nem mindig osztja meg az érintettekkel, de nem is kell: pengevékonyra szűkülő ajkaiból és lesújtó tekintetéből a vak is kiolvashatja az ítéletet.

3. Alkeszék

Azt mondják a párterapeuták, hogy egy kapcsolat akkor igazán jó, ha a két félnek van közös érdeklődési területe. Na, Katinak és Janinak van ilyenje, mégpedig a rendszeres és kompromisszumok nélküli tintázás. Rendszerint mély egyetértésben és harmóniában kezdenek el italozni dél felé, ám az alkoholgőzös diskurálás idővel tettlegességbe torkollik. Ilyenkor a vékony falakon keresztül remekül áthallatszódnak a parázs viták, az artikulálatlan véleményformálások... és az ütések tompa puffanásai. Azért Jani „igazi" úriember, egy ízben igyekezett jóvátenni az előző esti nézeteltérést, és másnap a gangon szorgalmas kalapácsolással, fúrással, faragással és szitkozódással kissé amorf virágládát eszkábált össze élete párjának. A rút, gyermekkoporsóra emlékeztető tákolmányt büszkén kifüggesztették a korlátra, így máig ott terpeszkedik a családon belüli erőszak mementójaként...

4. Letyepetye néni

A másodikon lakó nénivel elég csak egyszer összefutni, hogy mindent megtudj róla, illetve népes családjáról… hetedíziglen. Azt is, amit akartál, és azt is, amit nem. Menekülésre nincs mód, egyetlen udvarias köszöntéstől is bepöccen a Letyepetye néni beszélőkéjének olajozott motorja, gavallérosan osztja meg feszengő hallgatóságával gondolatait az időjárásról, a kormányról, a menekülthelyzetről, a mai fiatalokról, a régi fiatalokról, a tökéletes túrógombóc elkészítésének módozataival, a lumbágójának részleteivel és a sarki hentes galádságaival megspékelve. Ráadásul a néni egy igazi biológiai csoda, aki minden bizonnyal a seggén keresztül veszi a levegőt, monológjának áradatában ugyanis egy pillanatnyi szünetet sem tart, ahová be lehetne szúrni egy gyors elbúcsúzást. Így – ha nem akarok aznapra szabadságot kivenni – kénytelen vagyok faltól falig osonni, bebújni a villanyóra szekrényébe, vagy meghúzódni a liftajtó sötétjében, hogy elkerüljem az időgyilkos találkozást.

5. Bagzóék

Tisztán emlékszem arra a nyári éjszakára, amikor legelőször voltam fültanúja a kitartó nyeszetelésnek, ütemes csattogásnak, mélyről fakadó hörgésnek, káráló rikácsolásnak és elnyújtott sikkantásoknak, melyek hajnali kettőig beleharsogtak az életembe. Először kicsit még meg is ijedtem ezen infernális hangokon, mivel azt hittem, minimum ördögűzés folyik a harmadikon. Amikor leesett a tantusz, még inkább bepánikoltam, mert ha ezt így kell csinálni, akkor én eddig valamit nagyon elb.sztam. (Illetve... éppen ellenkezőleg.) A gyönyör e bizarr hangorkánja azóta is belehasít időnként a társasház csöndes békéjébe, engem pedig tovább gyötörnek a kétségek: tényleg így, és ennyi ideig kell csinálni...?

6.  Családosék

A legborzasztóságosabbat direkt a végére tartogattam: a gyermekei által félkegyelműre nyúzott anyát, és a jókedvüket, bánatukat, vagy épp végtelen unalmukat éktelen ricsajban ünneplő leszármazottait, azaz jómagunkat. Bizony-bizony, kérem alássan, mi vagyunk azok, aki miatt a környéken a béka segge alá zuhannak az ingatlanárak, akiknek az óbégatásától harsog az egész tömb. Már kora reggel érzékelhető, hogy talpon vagyunk, a csemeték reggeli készülődése finoman szólva sem megy teljes csendben. Mondhatnám, hogy a délutáni leckeírás is patikai körülmények között történik, de hát miért hazudnék pont nektek? Úgyis halljátok, ahogy azt is, amikor a kamasz lányommal vitatkozom, amikor a cigánykereket gyakoroljuk a tornaórára a nappali közepén, vagy azt a „halk neszezést", amivel az otthonról való elindulásunk jár.

Én ugyan nem fogok ezekért bocsánatot kérni, meg hát különben is: úgy szép a társasházi élet, ha zajlik, nem igaz?

Fiala Borcsa

A képen Lenke néni, Taki bácsi és Kutya úr a Szomszédokból. A fotó természetesen illusztráció – ezt nyilván ti is tudjátok, de azért ide kellett írnunk.