5 ok, amiért újra középiskolás lennék:

1. Keveset kell tanulni

Tudom, hihetetlen. Nekem is az volt, de ma már húsz perc alatt felkészülnék egy középiskolai dolgozatra, az érettségire pedig biztosan nem szánnék másfél óránál többet, ha megtudnám, hogy aznap „írunk.” Az egyetemen nem jön be ez a duma, hogy „Tanár úr, ma nem szeretnék vizsgázni, halasszuk a jövő tanévre!” (Illetve jobb, ha nem játszunk ilyesmit, amennyiben nem szeretnék 10–15 évet az egyetem áldott polgáraként eltölteni.) És amúgy is, a vizsgaidőszak alatt többszörös ideg-összeroppanást kapok.

2. Rendszeresség

A korai kelés ellenére tudtam, hogy ha hatkor kelek, akkor is végzek négykor a suliban. Utána tanultam még valamennyit... és kész. Mindennap volt szabadidőm. Kaptam órarendet, nem én állítottam össze, nem törtem a fejem, hogy hogyan legyek egyszerre két vagy három helyen. Manapság kávézom, rohanok, kávézom, rohanok, kávézom... Utána meg majd lesz valami. Vagy nem. 

3. Barátságok

Valljuk be, az egyetem alatt kötött ismeretségek nagy része arról szól, hogy segítsenek nekem a zéhán, cserébe majd én is fogok. Egy-két kivétellel persze. De szerintem mégis tartalmasabbak a közép-és általános iskolai barátságok.

4. Kaja

Gyűlöltem a menzakaját, most mégis szívesen ennék délben rendszeresen valami főtt ételt (valószínűleg öregszem), mint egy sebtiben vásárolt hot-dogot vagy pizzát. Nap mint nap… Finom. Sajttal. Régebben minden nap pizzákról álmodtam, de komolyan mondom, ráuntam.

5. Otthon laktam

Kaptam reggelit, vacsorát, plüssnyuszit, könyvet, kis rókát. És úgy egyáltalán, baromira odafigyeltek a szülők, a nagyik, az akárkik, hogy kényelmesen és nyugodtan élhessem az életemet. Most is támogatnak persze, de a nyugalmat nehéz megvalósítani, ha a kollégiumba vagy az albérletben a szomszédnál éppen buli van, furulyáznak, esetleg épp az ajtómon dörömbölnek, hogy nincs-e véletlenül egy kis borom.

 

5 ok, amiért soha többé nem lennék középiskolás:

1.Azok a fiúk/lányok, akiket nem kedvelek

Őket kikerülöm. Nem kötelező mindennap néznem őket, nem kötelező beszélnem velük. Nem verik be az orromat, ha nem tetszik nekik valami. Sőt, ha nem szeretném őket végighallgatni, sarkon fordulok, és minden bűntudat nélkül elmegyek. És nem kapok érte igazgatóit.

2. Tanulni néha jó!

Olyan információk jutnak el hozzám, amik akár érdekelhetnek is, és izgalmasabbak, mint Petőfi élete (plusz jókat alszom azoknál a részeknél, amiket feleslegesnek érzek). Olyan tanárokat hallgathatok, akiknek a tudásától tátva marad a szám. (Persze ilyen a középiskolában is volt, ha jól emlékszem, összesen kettő.) Nincs idegbeteg kémiatanárnőm, aki sikítva üti a táblát, és szórja az egyeseket, ha éppen menstruál.

3. Önállóság

Azt csinálok, amit én szeretnék, akkor, amikor én szeretném. Röviden ennyi. (Persze, ha valamit nem jól csinálok, az is az én hibám lesz, de komolyan... a felelősségnek még így is vannak szépségei. )

4. Szórakozás

Végre ingyen van a színház, meg úgy egyáltalán hamarabb talál meg a kultúra, ha szeretném. De ha éppen nem szeretném, akkor kinyitom az ajtóm előtt borért dörömbölőknek az ajtót. És kész is. Ja, és nem kell könyörögnöm otthon, hogy ne kelljen éjfélre hazaérnem a  buliból.

5. Kimondhatom a véleményemet

Ha úgy érzem, nem tetszik valami, szépen és illedelmesen megbeszélhetem az oktatómmal. És nem küld ordítva a tanáriba. Kis odafigyeléssel szinte minden probléma megoldható. Nem aggódom az intők miatt. És ha mondjuk mást gondolok a tanultakról, leírhatom, elmondhatom, közölhetem. Maximum kiröhögnek. De az már nem érdekel annyira, mint középiskolában, mert ha akarom, majd kikerülöm. Ugye?

Pápai Réka

Ne hagyd ki a két listát, amely Rékát a cikk megírására inspirálta! Elolvashatod őket ITT és ITT.