Amikor először randizni kezdtem Kevinnel, még nem beszéltem neki a szexualitásomról, de aztán elég hamar rájöttem, hogy hosszútávon így minden sokkal bonyolultabb lesz.

Aszexuális vagyok, ami azt jelenti, hogy legjobb esetben is semleges érzéseim vannak a szexszel kapcsolatban – rossz esetben irtózom és émelygek tőle. Az, hogy mennyire nem akarom a szexet, általában a hangulatomtól függ. Ha jó napom van, akkor azért nyitottabb vagyok, ha rosszabb, képes vagyok úgy viselkedni, mintha erényövet viselnék.

Noha aszexuális vagyok, ez nem jelenti azt, hogy ne lennék romantikus. Szeretek párkapcsolatban élni, és élvezek minden olyan intim érintést, aminek nincs köze a szexhez.

Gyerekkorom óta tudom, hogy más vagyok, és nehéz volt úgy felnőni, hogy még a szót sem ismertem a problémámra, nem tudtam, ki is vagyok én valójában. Aztán olyan 18 éves korom körül egy barátom beszélt az aszexualitásról, ami sokat segített. Nem éreztem magam teljesen elcseszettnek. Persze ettől még rajtam volt a nyomás (mint minden kortársamon), hogy szexelni kellene. Az első pasimmal gimi után jöttem össze, és szexeltünk is, de soha nem éreztem igazán rendben lévőnek a dolgot. Aztán találkoztam Kevinnel, később vele jártam.

A társadalom megtanított arra: nőként az a dolgom, hogy szexeljek a pasimmal, és amennyiben nem teszek ennek eleget, akkor az én felelősségem, ha egyedül maradok és egy életre szerencsétlen leszek.

Kevin mindennek ellenére velem maradt, és ezért nagyon szerencsésnek érzem magam. Sokszor közelít hozzám, de mindig rám bízza, hogy nekem most kedvemre van-e a szex vagy sem. Néha persze Kevin minden erőfeszítése ellenére (vagy talán éppen azért) nem jön össze a dolog.

Egy este, a kapcsolatunk elején, amikor Kevin még csak tanulgatta, milyen kihívásokkal néz szembe egy olyan ember, mint én, azt történt, hogy éppen kedvem volt szexelni, ezért odabújtam hozzá, megcsókoltam az arcát, megsimogattam a mellkasát, és azt hiszem, még azt is megkérdeztem tőle, hogy nem akarna-e szexelni velem. De aztán később annyiszor kérdezgette, hogy „tényleg akarod, biztos vagy benne, nem kell, ha nem szeretnéd...”, hogy a végén teljesen elment a kedvem tőle. Nagyra értékeltem, hogy ennyire odafigyel rám, de igazából úgy éreztem, nem bízik bennem eléggé.

Később megbeszéltük: ha azt mondom a szexre, hogy OK, akkor higgye el nekem, és csináljuk.

Sokáig jól is ment a dolog, de egy hosszabb szexmentes időszak után, elkezdett bűntudatom lenni, hogy miért nem kívánom a szexet. Ezért egy este elhatároztam, hogy ráveszem magam. Megbeszéltem magammal, hogy ez nagyon fontos, Kevinnek szüksége van rá. És ha már szexelünk, akkor Kevin nagyon odafigyel rám, mindent megtesz azért, hogy nekem is jó legyen. Én kezdeményeztem, ami teljesen fellelkesítette őt (akkor már hosszú hónapok óta nem volt szex közöttünk), de amikor a végére értünk, mégsem éreztük jól magunkat. Máskor szex után összebújva maradunk, de én most azonnal felkeltem, és visszamentem dolgozni, ő pedig videojátékozott. Egyikünk sem érezte magát jól, hiába szexeltünk.

Később aztán megbeszéltük, hogy teljesen őszintének kell lennünk egymáshoz, különben ez nem lesz jó.

Néhány hónappal ezután Kevin közeledni próbált (nagyon gyengéden), de nekem szinte rögtön felfordult a gyomrom és émelyegni kezdtem. Ám úgy tettem, mintha minden rendben lenne.

Küzdöttem a rossz érzések ellen. Normális akartam lenni. Orgazmust akartam. Azt akartam, hogy a pasim boldog legyen.

Aztán nem bírtam tovább. Ki kellett rohannom a fürdőszobába, jó néhányszor hánytam. Amikor visszamentem a hálószobába, Kevin teljesen megsemmisült, saját magát hibáztatta.

Érdekes módon rögtön a rákövetkező éjszaka arra ébredtem, hogy kívánom Kevint, és akkor szexeltünk is, ami jó volt.

Persze sokszor átfut rajtam, hogy vajon mennyi ideig tudja megtartóztatni magát egy húszas évei közepén járó fiú a kedvemért...

De ezt leszámítva tényleg jól megvagyunk. És néha még nevetek is azon, mennyire hasonlóak a problémáink, mint a velünk egyidős pároknak. Hiszen nekik is eltérő szexuális vágyaik vannak, és az is előfordul, hogy máskor kívánják meg a szexet mint a partnerük!

Ilyenkor azt gondolom, igazából nem is különbözünk olyan nagyon egymástól...