A dinnye már kásás volt, belepisilt Szent Lőrinc, így mondják. Vége lett a nagy kánikulának, amitől annyira szenvedtünk, eleredt az eső. Kinéztem az ablakon, odakint állt egy mentőautó, a szemben lévő lépcsőházból hoztak ki egy öreg nénit. Eszembe jutottak a nehéz hónapok. Nem hiányzott a kórház szaga.

Öt éve nem láttam őt. Néha hallottam felőle, tudtam, hogy lett egy felesége. Messze költözött, talán egyszer hazajön – így búcsúzott el akkor. Elvett egy másik nőt, és én nem voltam emiatt szomorú. Talán csak azért komorodtam el kicsit, amikor hallottam az esküvőről, mert rájöttem, kettőnk között mindennek vége. Nincs visszaút. És nem az új házasság miatt, hanem azért, mert végleg elengedtem őt. Aki egyszer túllép a másikon, már ha igazán szerette, nem lehet újragöngyölíteni a fonalat. Ez annyi volt.

Így voltunk mi is. Én egy kellemes, régi ismerősként gondoltam rá, akit jó volna látni, de az se baj, ha nem.

Nem hiányzott az életemből, de ha összefutnék vele, akkor minden bizonnyal örülnék neki. És megtörtént. Megjelent a neve a kijelzőn. Furcsa volt látni, hogy üzen, rég volt már ez így. Beszélgetni kezdtünk, először csak a szokásos udvarias körkérdések mentek, aztán jöttek a szív dolgai, kinek milyen a házassága. Az enyémben nem volt egy hangos szó se, mert nem voltam férjnél. Ezen nevettünk. Aztán azt mondta, nem így képzelte az életét, de most ez van és elfogadja.

Úgy éreztem, meg kell kérdeznem tőle, hogy annak idején mi volt velünk. Mi volt a baj, mit kellett volna másképp csinálni? Nem tudott pontosan válaszolni, de beszélni kezdett, úgy, mint soha azelőtt. Beszélt az érzéseiről, ő, aki utálta kiadni magát. Arról beszélt, hogy azt nagyon megtanulta, csak olyannal szabad kezdeni, akivel jók a hétköznapok, merthogy hétköznapokból van a legtöbb az évben. És ha a hétköznap nem jó, akkor megette a fene az egészet. Könnyű boldognak lenni egy nyaraláson, de az élet nem örökös vakáció. Azt is mondta még, hogy csak olyannal szabad lenni, akivel őszintén lehet beszélni, akivel együtt tudtok nevetni a vicceken, lehetőleg ugyanazokon a vicceken, és az is jó, ha felnéztek egymásra valamiért. Meg ugyanúgy akartok élni. Egyezzetek abban, hogy mi a jó, mi a rossz, hasonló értékítéletek legyen.

De a legfontosabbak a hétköznapok. A hétköznapokban találkozik két ember a legtöbbször. A hétköznapoknak élvezetesnek kell lenniük. Ott nem lehet mellébeszélni.

Könnyű örülni a tenger mellett, miközben süt a nap és nem kell melózni. A hétköznapokon dől el az, hogy két ember egymásnak való-e. Hogy szeretni fogja-e, amit főztél, hasonlítanak-e az ízek arra, amit otthon is érzett annak idején. Hétköznap kell igazán szeretni a másikat, ezt tanulta meg.

És azt is mondta még: velem sosem akart vakációra menni… Ezzel búcsúztunk.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Stavchansky Yakov