–

Most akkor Európába vagy Ázsiába megyünk? – hangzik el a kérdés a repülőn. 

Nem tipikus kirándulásra, EU-s projekttalálkozóra indulunk. Egy nemzetközi együttműködésen alapuló ifjúsági projekt résztvevői vagyunk, amelynek célja a polgári apátia csökkentése.

A gépünk Kutaisziben landol. Nem tudom levenni a szemem a tünde betűkről. Iszonyatosan érdekel a nyelvük, az írásmódjuk. A grúz írás ugyanis a világ mindössze néhány egyedi ábécéjének egyike.

A reptér előtt kóbor kutyák fekszenek. Megijedünk. Mintha az egyik nem mozogna. Aztán szerencsére odébb kullog. A hét végére megszokom a látványukat, de azért többször is ellenőriznem kell, hogy még lélegeznek-e.

Georgiában* (régi nevén Grúziában) máshogy állnak az állattartáshoz, mint nálunk. A kutyák az utcákon élnek, sokszor akkor is, ha van gazdájuk.

Régóta szerepel már ez a kaukázusi ország a bakancslistámon. Sok formában megkörnyékezett: grúz éttermek, pékségek, borok, utazásra invitáló videók és képek. Mindez azt sugallta, hogy ezt látni kell.

Minden utazásomhoz úgy állok, mintha levennék egy könyvet a polcról. Mielőtt hozzáfogok, valószínűleg elolvasom a fülszöveget, megnézem a szerzőt, a műfajt. Aztán, ha kedvem van hozzá, olvasni kezdem. Így van ez az országokkal is. Csakhogy Georgia műfaja olyasmi, amivel még nem találkoztam.

Jártam már keleten, nyugaton, az arab térségben és Európa több országában is, de olyat, mint Georgia, még nem láttam.

Egyszerre van meg benne a balkáni káosz, a görög életigenlés, a délkelet-ázsiai hangzavar, Dubai kirakatvilága, de a nyugati nagyvárosok rendezettsége és kínálata is.

A reptérről kikászálódva sofőrt keresünk. Megáll előttünk egy csillogó kövekkel kirakott, jobbkormányos autó, és kiszáll belőle egy mosolygós bácsi. Rögtön frissen szedett faepret nyom a kezünkbe. A tizenkét órás utazás (reptérre jutás, átszállás) után kissé kábán vesszük el.

Angolul nem beszél. Az egyetlen közös nyelvünk valamilyen szláv keverék. A helyiek beszélnek oroszul – bár ezzel nem dicsekednek –, én pedig szlovákul, így a kettőből összehozunk valamit.

Alig néhány perce vagyunk úton, amikor a sofőrünk lehúzódik az út szélére és rágyújt egy cigarettára. Kissé bepánikolunk, hogy mi történik, de kiderül, hogy csak meg akarta igazítani az antennát, hogy aztán felváltva szólhassanak grúz és magyar számok az út során.

Már nincs messze a hotel, amikor sofőrünk újabb váratlan megállót tart.