–

Ezt hozta a tavasz: gyűlölet óriásplakáton

A minap szokatlanul jó érzés kerített hatalmába, amikor a buszmegálló oldalán egy a kutyák szívférgességével kapcsolatos edukációs kampány plakátját pillantottam meg. Szíven ütött a normalitás: egy ilyen felületen hasznos és fontos információt is meg lehet jeleníteni.

Az otthonomtól az iskoláig vezető útvonalon minimum több száz, de talán az ezret is elérő számú kampányanyaggal szembesültem napi kétszer, s épp így a gyerekek is ezekkel körülvéve érkeztek meg a tanítási órákra.

Ezekhez a vizuális inputokhoz adódtak hozzá az elhallott beszélgetések otthon, a villamoson, az egymás közötti, változatos mélységű és minőségű eszmecserék. Morzsák, darabkák, melyek kapcsolatba léptek a gyerekekben keringő tudáselemekkel, aztán megformálták a világot számukra értelmezhető egésszé kikerekítő történeteket.

A gyerekek folyamatosan kapcsolódni vágynak és értelmezni próbálnak. Ennek része az is, hogy szóba hozzák – akár teljesen indokolatlannak tűnő helyzetekben – a politikát, pontosabban azt az ismeretcsomagot, melyet a saját nézetrendszerükben a „politika” címkével tesznek elérhetővé, azonosíthatóvá.

Alsó és felső tagozaton e szó jelentéstartalmaként aligha a közös ügyekkel való foglalatoskodást azonosíthatjuk: sokkal inkább valamiféle csatározást, hatalmi harcot, közösségi médiában zajló adok-kapokot, melyből többet vagy kevesebbet érzékelnek annak függvényében, hogy pl. a digitális eszközök terén milyen erős a szülői kontroll.

A választás számukra leginkább azt jelentette: valaki győz, míg valaki más veszít. Az egyik karakter megdicsőül, a másik megbűnhődik. Szurkolók voltak egy arénában, nézők a moziban.

Középiskolásoknál – de akár már hetedik-nyolcadik osztályban is – ez a folyamat összekapcsolódik az absztrakt gondolkodás magasabb szintre lépésével és az identitáskeresés feszültségekkel teli folyamatával. A serdülők nem ritkán lázadásuknak kifejezőeszközöket adó kommunikációs készletként tekintenek a szimpatikus politikai szereplők és/vagy influencerek narratíváira, önmeghatározásuk egy lehetséges útjává válik az, hogy valaki mellett, vagy valamivel szemben pozicionálják magukat. Ha egy pedagóguson érzik a nyitottságot, akár próbára is teszik, tesztelik érveiket, nézeteiket a vele való kommunikációban.

Akár egy alacsony szinten reflektált „Árad a Tisza!” bekiabálásra adott reakcióról, akár a háborútól való félelem kezeléséről, akár egy érdemi diskurzusra hívó tanulói felvetésről van szó, egy tanítónak, tanárnak vállalnia kell azt a felelősséget, hogy diákjai számára ő referenciaszemély, igazodási pont, felelős felnőtt. Az iskola pedig nem egy steril közeg, hanem maga az élet, ahová a közélet időnként beszivárog, turbulensebb időszakokban pedig berobban.