–

Attól, hogy évszázadokig csinálták valahogyan, még nem jó

Ha a fent felsorolt témák akármelyike előkerül a férfiak vonatkozásában, gyakran az első reakciók között fogjuk hallani a legáltalánosabb sztereotípiákat. Azaz, a férfi ne nyavalyogjon, a férfiaknak bírniuk kell, a férfi tegye a dolgát, és társai, igaz?

Ugyan a férfiak érzelmi, lelki, mentális életével, problémáival kapcsolatban egyre több cikk és tartalom jelenik meg, úgy látom, számos férfi még ma is felkészületlen a velük való szembenézésre, vagy akár szükségtelennek gondolja azt. Vagy gyengeségnek, hogy egyáltalán beszéljünk róla. 

Pedig nem pusztán beszélni kell róla, hanem ideje lenne radikális változtatásokon gondolkodni, így közösen, együtt. Ugyanis az tarthatatlan, hogy a férfiak hatalmas része a 21. században is képtelen a lelkéről, az érzelmeiről, a nehézségeiről beszélni, azokat felvállalni, ezekkel szembesülni. Az nem normális dolog, hogy ilyen mennyiégű férfi menekül lelki magányba, alkoholba, a daganatos betegségek nevű végállomásról nem is szólva.

Mindezt azért, mert évszázadokon át egyszerűen elképzelhetetlen volt az, hogy egy férfi elgyengüljön vagy érzelmei legyenek.

Nemhogy engednünk, hanem bátorítanunk, és szorgalmaznunk kell azt, hogy a férfiak is merjenek érzelmeket felvállalni, merjenek szarul lenni, és segítséget kérni.

A leghétköznapibb szorongásoktól kezdve a karrier okozta nyomáson és egzisztenciális pánikon keresztül a férfiak új szerepeivel kapcsolatos aggódásig. Ma már itthon sem lepődünk meg, hála istennek, hogy a játszótéren vannak apukák is, vagy a plázában apa hasán lóg a gyerek egy kenguruban. De a babatornán még kevés az apa. A védőnők még az anyához fordulva mondják, amit mondanak. És ez csak az egyik fele.