– 

Rezek Bori/WMN: Feltűnt nekem, hogy az interjúkban gyakran használod a „vesztenivaló” szót. Neked mi a legfőbb vesztenivalód?

Török-Illyés Orsolya: Önmagam. Az, hogy nem tudom megtartani a határaimat, megőrizni az integritásomat. Ez a határvesztés sokszor lassan, alattomosan kúszik be az ember életébe, amikor már azt gondolod, hogy megedződtél, megérezted a saját erődet. Sokszor azt gondoljuk, hogy az az erős nő, aki mindent kibír, mindent elvisel. Én viszont mindig arra jutok, hogy a gyengeségem felvállalásában lehet a legnagyobb erőm.

R. B./WMN: Idén tavasszal három olyan főszereped is volt színházban és filmben, amik éppen ezt járják körül. A Jurányiban te játszod Petra von Kantot, a mozikban pedig most fut a Mambo Maternica és a Pipás című film. Mindhármat fiatal nők rendezték, akik nagyon érzékenyen mutatnak be női sorsokat.

T-I. O.: Ezek a rendezőnők is keresik a kapaszkodókat, hogy megértsük annak a komplexitását, mit jelent ma erős nőnek lenni. Ezek mind kísérletek arra, hogy újrafogalmazzuk ezt a toposzt. Ha engem egy ilyen szereppel keresnek meg, rögtön azon kezdek el gondolkodni, hogyan lehet feltárni a gyengeségét, amihez kellenek a saját utamon való elbizonytalanodásaim is.

R. B./WMN: Azt mondtad egy interjúdban, hogy neked nagyon fontos, hogy minden évben legyen egy társadalmi tabukkal foglalkozó munkád is. Most három is van egyszerre: olyan témákkal foglalkoztok, mint a nemi identitás, a leszbikus szerelem, az abortusz és a nők középkorúsága. 

T-I. O.: Hiszek abban, hogy nem véletlenül találnak meg ezek a szerepek.

Néha már nem is tudom, hogy én alakítom-e a saját életem történéseit, vagy visszahat rám az, amin éppen dolgozom. Nagyon felszabadító tud lenni egy ilyen szerep, de sokszor nagy megzuhanásokkal is jár, ha elmosódik a határ.

R. B./WMN: Sok színésznő panaszkodik arra, hogy a negyvenes éveikre elfogynak a nőkre írt szerepek. Te most három olyan főszerepet is eljátszhattál, amik épp a középkorúság kapcsán annyira izgalmasak. Te hogy viszonyulsz a korodhoz?

T-I. O.: Ezek a szerepek segítettek a nehéz úton. Egy színész eljátszik egy szerepet, aztán az alapján kap egy másikat, és óhatatlanul beszivárog elvárásként az előző szerepben megjelenő fizimiskája és lelki alkata. Észrevétlenül el is kezdesz ragaszkodni a képhez, mert azt gondolod, a korábbi arcodat szeretnék most is látni. Ritkán adatik meg, hogy egy rendező teljesen új oldaladra kíváncsi, és hálás is vagyok nekik ezért.

R. B./WMN: A héten mutatták be a Pipás című filmet, ami nagyrészt egy börtönben játszódik. Számodra nem volt teljesen ismeretlen terep, egy zöldkártyabírság-ügy miatt volt, hogy úgy döntöttél, bevonulsz pár napra a börtönbe. Milyen tapasztalatokat szereztél ott?