Mi történik, ha kiközösít és halottnak tekint a családod? – Podhradská Lea megrendítő dokufilmjéről

–

A lány, akit halottá akartak nyilváníttatni

Deni, akinek a neve családi eseményeken csak akkor jön fel, amikor szóba kerül a lehetőség, hogy halottá nyilvánítsák (amit aztán rendre elvetnek), 27 évvel az eltűnése után levelet ír. A levelet azonban kidobják, a címét nem jegyzik fel. 

„Nyolc éves voltam, amikor utoljára láttam a nővéremet. Állt a bejárati ajtóban és sírt. Észrevettem, hogy nejlonzacskót viselt zokni helyett. Amikor megkérdeztem, miért, azt mondta, hogy vizes a cipője, és nincs pénze újat venni. Aztán elment. Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam Denit” – meséli a rendező, Podhradská Lea.

Vajon kicsoda Deni? És mi történhetett vele? Hová és miért tűnt el? Mi az oka annak, hogy senkinek nem jutott eszébe az elmúlt közel három évtizedben megkeresni őt? Miért felejtették el őt olyan szívesen?

Ezeknek a kérdéseknek ered nyomába első egész estés filmjében a tíz évvel fiatalabb húga, Lea, kamera elé ültetve testvért, kuzint és nagynénit is. 

A lány, akit kitöröltek

Lea jó darabig falakba ütközik: Denitől igencsak szívesen fordult el mindenki. Most meg, annyi idő után nehéz is felidézni, pontosan hogy is volt a fiatal nő sztorija, mi is történt vele annak idején. Amiben mindenki egyetért: rossz társaságba keveredett, egy erkölcstelen dúvadba lett szerelmes. Az ő biztatására rabolta ki aztán a saját nagyszüleit, ami akkora családi botrány lett, hogy bár még mindig kacagnak rajta, ahogy felidézik a részleteket, mégis Denisza azonnali kiközösítését vonta maga után.

Mintha mindenki szívesen felejtené a részleteket, és törölné ki még az emlékét is a lánynak. Legfeljebb kósza pletykákat gyártanak róla, és azt rebesgetik: csatlakozott a maffiához, drogdíler lett, vagy afrikaiakkal érdekből házasságra lépő üzletasszony. 

A lány, akiről hallgatnak, mint a sír

Ám ahogy Lea egyre mélyebbre ás a családi történetekben, a fókusz átkerül a bántalmazó férfiról Denisza diszfunkcionális családjának tagjaira. Az alkoholbeteg apára, aki cserbenhagyta őt. Az abuzív mostohaapára, aki miatt ki lett ebrudalva az otthonából. A rideg anyjára, aki hátat fordított neki, és gyakorlatilag az utcára, majd a farkasok közé lökte.

Az Apám lánya Deni történetén keresztül megmutatja a posztszocialista Kelet-Európa társadalmi viszonyait, és azt is, hogyan válik láthatatlanná egy-egy női sors. Ahogy szépen, lassan kibomlik a háttér, pontos látleletét kínálja annak, mi történik, ha egy család nem képes megtartó hálóként szolgálni. Ha valakit kiközösítenek a rokonai, és inkább halott embernek tekintik, csak ne kelljen rá még gondolni sem. Egymással sem bánnak kesztyűs kézzel, a három házzal arrébb élő rokonok szinte csak foghegyről köszönnek egymásnak, a fiú nem beszél az anyjával egy mosógéppel kapcsolatos vita óta. 

Míg a felszínen hangosak, zajosak, a mélyen a csendjeik pusztítóak és félelmetesek. 

A lány, akiről nem akarnak hallani

Sok érdeme mellett talán ez az egyik legnagyobb ereje a dokumentumfilmnek: a csend megtörése. Mert bár nagynéni, báty és kuzin továbbra is elzárkózik Denitől, még azután is, hogy Lea a nyomára akadt, felvette vele a kapcsolatot, és a segítségére siet, a családi ridegtartás pedig nem szűnik meg három évtized után sem, azt mindenképp a javukra kell írni, hogy beültek a kamera elé, és arccal, névvel elmondták azt, amit ők gondolnak.

Megrendítő aztán nézőként találkozni Deniszával, látni a könnyeit, amik potyogni kezdenek, amint felidézi, hogyan hagyta őt, a húszéves fiatal nőt magára mindenki. De legfőképp azok, akiknek feltétel nélkül szeretniük kellett volna őt, akik azzal, hogy életre hívták, a gondoskodására is felesküdtek. A magánya, a kiszolgáltatottsága pedig, ami a családi kiközösítésből fakadt, dominóeffektust vont maga után. Hiszen annak a temérdek rettenetes dolognak, ami megtörtént vele, az első pár lépéséért feltétlenül a szülők a felelősek. És a rokonok, akik most, a tragédiák árnyékában a kérdésre, vajon nem lehet-e, hogy segítségre lett volna a lánynak szüksége, csak legyintenek.

„Nem volt mellettem senki” – vallja Deni is, aki úgy lett kilökve egy szál pendelyben a világba, mint egy zsák szemét.

Fiala Borcsa