Online szerelem, offline valóság – Történet a férfiról, aki sohasem létezett

–

Felocsúdni az álomból

Málna… tehát piros, kérdezett vissza, félig kijelentő módban. Egy pasinak ez is csak szimplán piros, vagy annak egy árnyalata. Ugyan mi értelme külön nevesíteni? Pedig én nagyon szeretem ezt a színt, a kolléganőim is mindig megdicsérik. Utoljára akkor hordtam ilyet, amikor még javában dúlt a szerelem. 

Lenézek a kezemre, a szépen ívelt körmeimre, és rám tör a szomorúság. Már nem haragszom. Szépen, lassan, meleg könnycseppek gördülnek végig az arcomon, elhomályosítva a monitort. Épp úgy, ahogy Z is elhomályosította a tudatomat majd egy éven át. A színes-szagos hazugságlufival, amit napról napra egyre nagyobbra fújt. Míg végül szét nem robbant, ahogy a lelkem egy darabja is. 

Emlékszem, ahogy azon a bizonyos napon árgus szemekkel figyeltem a telefonom kijelzőjét, ahogy percről percre veszett el az utolsó reményem.

Biztos rosszul látom, csak odaképzelem. Aztán már egész testemben remegtem, és elkapott a hányinger. Két nap múlva életem első tengerentúli utazására készültem, miközben akkora svunggal baszott mellbe a valóság, hogy majd megfulladtam. 

Túl szép, hogy igaz legyen

Mindig is naiv voltam, kevés tapasztalattal rendelkeztem ifjabb koromból, de álmomban nem gondoltam volna, hogy 40 körül így meg tud vezetni valaki. Azt pedig soha nem képzeltem volna, hogy egy férfi ilyen szinten fel tud építeni egy kamu életet magának. 

Visszakapott szingli létem második évében akadtunk össze egy online társkeresőn. Bennem még épp vadul tombolt egy második tinikorszak, miközben azért betette a lábát az ajtóba a remény, hogy na, talán vele sikerül majd hosszabb távon gondolkozni. Majd két évtized kapcsolatban töltött idő után, csomagokkal, nehéz eldönteni, hogy valójában mit szeretne az ember. Arról nem is beszélve, hogy csomagostul mire van lehetősége. Meg kell hagyni, a sztori szívet melengető volt, főhősünk csodásan manipulált, mind női, mind anyai mivoltomban. Ugyanis a mese szerint Z-t bő 10 éve csúnyán átverte a gyermekei anyja, megcsalta, és azóta kvázi eltűnt az életükből. Olykor ugyan felbukkan, de ideje nagy részét arra fordítja, hogy olyan pasik után kepesszen, akik anyagi biztonságot, felhőtlen életet biztosítanak számára.

Mindeközben Z, a hős apa évek óta egyes egyedül állja a sarat, a most általános iskola felső tagozatos gyermekei nevelését 100 százalékban magára vállalva. Azért ez elég vonzó, lássuk be, itt a legtöbb hölgy elejt egy nagy sóhajt. No, de mi következik ebből? Időhiány, lopva töltött órák, amire én természetesen rábólintottam. Egyetlen dologra nem számítottam, az pedig a napi chat kommunikáció vagy ahogy barátosném hívja, irosgálás, ami szépen lassan megköt, mint a beton.

Befolyik a lelked minden apró repedésébe, szilárd alapokat képez, hogy aztán egy pillanat alatt felrobbanjon, mikor arcon vág az igazság. 

Hideg zuhany

Így ment ez hónapokig, mindennapos írásbeli nyünnyögés – persze, itt-ott egy kis panaszáradat az úrtól, fergeteges szex, és az a rohadt remény, hogy egyszer, ha nagyobbak lesznek a gyerekek, lehet esetleg több is. Majd kimaradt egy nyár, mert hát a budai lakást felváltotta a balatoni nyaraló, mellyel előszeretettel dicsekedett. Fotókkal megspékelve mutatta be a kertet, a ház teraszát, a függőágyat, a home office békés szigetét. Sorozatosan érkeztek nyaralós képek is, belföldi és külföldi kalandokról, szinte mindig hozzáfűzve, hogy mit tenne velem, ha ott lennék, mert hát bárcsak ott lennék.

Mentségemre szóljon, szeretem a szép szavakat, el lehet vinni velük az erdőbe. Pár hónap alatt sikerült is, beleengedtem magam, elhittem, hogy figyelme csak rám irányul. Azonban a hosszú kimaradás miatt felütötte a fejét a gyanú, és az online tér mindig is jó barátom volt, ha kutatómunkára vetemedtem. Szépen lassan eljutottam a felismerésig, hogy hős apu gyermekei bizony már ütik a hivatalosan is felnőtt életkort. Első hazugság. Szembesítés az utolsó találkozásnál, hiszti nélkül, tényszerűen. Bevallás. Esély megadása a további bevallásra, ha esetleg hárman lennénk ebben a játékban, de nem, a sztori fut ugyanúgy tovább. Majd pár hétre rá, egy sporteseményen készült kép igazolta mindazt, amit talán már a kezdetektől éreztem, de tudnom is kellett volna.

Az igazság maró sava

Szóval ott állok az erkélyajtóban, és átélem, ahogy atomjaira robban bennem a beton, amit engedtem megkötni. Fullasztóan porlik a tüdőmbe. Levegő után kapkodok. Egyáltalán nem hasonlít ahhoz az eufórikus, oxigénhiányos állapothoz, amit minden egyes alkalommal átéltem Z-vel test a testtel egybeolvadva. Amikor megszűnt idő és tér, neki és nekem is. A riasztó pedig készenléti üzembe kapcsolt a fejemben, miközben végig finom fátyolként ott lebegett a gyanú. Mindig a fejemhez vágta, hogy perverz vagyok és igaza volt.

Kirakni a puzzle-t, lépésről lépésre lebontani a mese díszleteit legalább annyira élvezetes volt, mint a vele való kapcsolódás.

Egyben mocskosul fájdalmas is, sokáig tartó, marcangoló kín. Küzdelem önmagammal, az ösztöneimmel, a vágyaimmal. Egyfajta önsorsrontás. Kívánom a drámát. Hibás vagyok, vastagon. Engedtem, feladtam önmagam, meghunyászkodtam. Minden bizonnyal évekbe telne kibontani egy szakember puha kanapéján, hogy miért élvezem, ha ilyen szerepben parádézhatok.

Szilánkok között

Mikor az utolsó betondarab is széttépi a lelkem, hónapok után először kérem, hogy beszéljünk telefonon, de már meg is válaszolom helyette. Nincs ilyesminek helye, hiszen figyel a kis barna, akinek a kezét önelégült mosollyal, az élet császáraként szorongatja a sporteseményen készült fotón. Azon a fotón, ami örökre a retinámba égett, és jobban felforgatta a gyomromat, mint a tengerentúli repülőút turbulenciája. Pár héttel később kiderült, hogy a hőn szeretett balatoni ház, de még a budai lakás is csak álom a részéről. Manipulatív vendég ezeken a helyeken, ahogy az én életemben is. Főnökként, egy nagy csapat élén szintén ezt a szerepet hozza. Nem érti, mikor azt mondom, ez gáz. „Igen, sajnálom, elbasztam” – ennyit bír kinyögni. Már nem fürdik az imádatomban, amit olyan ügyesen táplált. Egy másik oldalammal szembesül, amiről mindig is tudta, hogy létezik. Fél.

Egy év telt el a betonrepesztés óta, de még mindig találok szilánkokat.

Egy ismerősünk férjéről érkezik tragikus halálhír, ledöbbenek. Azon filózok, vajon honnan fogom tudni, ha Z-vel történik valami. Egy elcseszett illúzió volt, mégis ezen pörgök. Még akkor is, ha őt teljességgel hidegen hagyná, ha velem történne hasonló. Mert hiába minden szép szó, minden érintés és csók, hidegen hagyná, ebben biztos vagyok.

WMN szerkesztőség