A házaspárok gyakran abban is osztoznak, hogy van-e pszichiátriai diagnózisuk – de miért?

–

A szociálpszichológiai tankönyvek gyakran bemutatják Donny Byrne 1971-es klasszikus kísérletét, amelyből kiderült: a résztvevők szimpatikusabbnak tartottak egy idegent, akiről úgy tudták, hogy egy kérdőíven hasonló nézeteket jelölt, mint ők, függetlenül attól, hogy valójában milyen válaszokat adott (az eredményeket a tudósok random manipulálták). A hasonlóságon, kiváltképp a vélemények, attitűdök, értékek hasonlóságán túl a vonzalom további tényezői a kölcsönösség (ha megtudom róla, hogy tetszem neki, talán engem is jobban érdekelni kezd), a téri közelség (Leon Festinger és munkatársai híres vizsgálatában a szomszédokból gyakrabban lettek barátok) és az ismerősség is. Ide tartozhat, hogy mennyiszer találkoztunk valakivel, de az is, hogy tudattalanul mennyire érezzük otthonosnak őt. 

Sémavezérelt választásaink

Sok esetben létezik bennünk egy tudattalan vágy – ezt nevezte Freud ismétlési kényszernek –, hogy a partnerünkkel újraéljük azokat a gyerekkori kapcsolati helyzeteket, amelyekben sérültünk ugyan, de amelyek ismerősek, éppen ezért vonzóak a számunkra, hátha most happy end lesz a vége.

Gyakran ez az eredője azoknak az intenzív érzéseknek, amiket olyanok iránt érzünk, akikkel épp csak találkoztunk. Sőt, van, hogy az eleinte nagyon másmilyennek tűnő partnerről is kiderül, hogy valójában megint sémavezérelten választottunk. Erről Vágyi Petra beszélt nemrég a Lélektani határban, aki azt is elmondta, érdemes kerülni, vagy legalábbis lassítani a 10-es erősségű vonzalmakat – ha még nem tetted, nézd meg az adást itt. 

Családi halmozódás?

A hasonlóság kapcsán Chun Chieh Fan és munkatársai most 9 pszichiátriai diagnózis – skizofrénia, bipoláris zavar, szorongás, ADHD, autizmus, kényszerbetegség, szerhasználati zavar és anorexia – meglétét nézték meg sok ezer tajvani, dán és svéd házaspár esetén a nemzeti egészségügyi nyilvántartások alapján. Mindhárom országban és az elmúlt 90 évben minden generációban azt találták, hogy ha valakit diagnosztizáltak a 9 állapot valamelyikével, akkor nagyobb eséllyel volt a házastársának is diagnózisa, mint nem. 

Ez azért is fontos információ, mivel ha mindkét szülő érintett neurodiverzitásban vagy valamilyen pszichés nehézségben, akkor érdemes lehet plusz támogatással készülni arra, hogy a gyerek, amennyiben vállalnak, is nagyobb eséllyel fog hasonló jellemzőkkel rendelkezni. A tanulmány szerint

különösen érvényes ez az összefüggés a skizofréniára, a depresszióra, a bipoláris zavarra és a szerfüggőségre, amelyeknél, ha mindkét szülő érintett, az több mint kétszeresére növeli az esélyét annak, hogy a gyerekük is hasonló nehézséggel fog szembesülni. 

Mi állhat a háttérben? 

Bár a kutatás nem tesztelte a pszichiátriai nehézségek házaspárok közti együttjárásának okait, a szerzők három mechanizmust valószínűsítenek. Az egyik, hogy a hasonlóbb emberek jobban vonzódnak egymáshoz, tehát az átélt közös tapasztalatok, a szenvedés vagy épp a befektetett önismereti munka, a személyes fejlődés hatására a pszichiátriai diagnózissal élő emberek jobban megértik egymást.

Vagy pont azért van diagnózisuk, mert hasonlítanak abban, hogy képesek voltak segítséget kérni.  

A másik, hogy eleve hajlamosak vagyunk olyan párt választani, aki hasonló közegből érkezik, mint mi; illetve a régóta együtt élő párok nagyjából közös környezeten osztoznak. Tehát előfordulhat, hogy mindkettejük környezete hasonlóan megbetegítő (kivétel ADHD, autizmus, amelyek nagyrészt örökletesek a mai tudásunk szerint). 

A harmadik tényező pedig a társadalmi kirekesztés. Azokban az országokban, ahol pszichiátriai diagnózissal élni jelentős stigma, a szerzők szerint szűkülhet azoknak a köre, akiből az illető választani tud, így megnő a valószínűsége, hogy egy sorstársával köti össze az életét.

Ennek a hipotézisnek ugyanakkor ellentmond, hogy bár Tajvanban az 1990-es évek közepén vezették be az állami egészségbiztosítást, ami drasztikusan csökkentette a polgárok orvosi kiadásokra fordított anyagi terheit, valamint a pszichiátria is sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, mindez nem látszik meg az együttjárások alakulásán. Ahogy az idősebb, úgy a fiatalabb házaspárok között is valószínűbben vannak együtt olyan párok, ahol mindkét félnek van diagnózisa.  

Milanovich Domi