–

Az irodalom mindig nagyon pontosan megmutatja az életet

Kilián Sanna könyve nemrégiben jelent meg a Felhő Café Könyvek gondozásában. Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely alapította a kiadót, és ahogy ők maguk sem ismerik műveikben a tabukat, úgy az általuk kiadott könyvek is megmutatják az irodalmon keresztül a kőkemény valóságot.

Három nő nehéz életébe avat be bennünket Kilián Sanna „az élet nélkülem is ment tovább” című kötetében: egy középkorú, jómódú, magányt választó nő története fonódik össze a kerekesszékes kamasz lányát egyedül nevelő szomszédjával. Az addig csak köszönőviszonyban lévő nőket hirtelen nagyon közel sodorja egymáshoz a kamaszlány öngyilkossági kísérlete, amely majdnem tragédiával végződik.

Íme, egy beszédes és rövid részlet a könyvből: „Ájultan aludta beteg álmát, valószínűleg nem érzett fájdalmat. Sem testit, sem lelkit. Rábízta magát a világra, és ebbe a világba aznap este nyakig belekeveredtem”.

Fokozatosan tárul fel Kilián Sanna regényében az a rengeteg, fel nem dolgozott trauma, ami a főszereplőket kínozza, és ahogy haladunk előre a nagyon lendületesen felépített történetben, egyre több kérdéssel szembesülnek a regény hősei, ahogy az olvasói is.

Újra lehet-e kezdeni egy veszteségekkel teli életet? Meg lehet-e bocsátani önmagunknak és másoknak? Szabaddá válhatunk-e akkor, ha a múlt béklyói még mindig szorosan tekerednek körénk?

„Én az olyan könyvekben hiszek, amik megváltoztatnak valamit az olvasóban, végleg. Amit nem felejtenek el soha – és amilyet még sosem olvastak korábban” – mondta könyvéről Kilián Sanna.

Valóban soha nem olvastam még olyan történetet, ami ennyire plasztikusan megmutatta volna, mi vezethet el egy kamaszt addig az elhatározásig, hogy eldobja magától az életét. Mélyen megérintett a regénynek ez a szála, ezért is tartottam fontosnak, hogy olyan szakértőkkel beszélgessek a könyv kapcsán, akik élet és halál között lebegő kamaszokat segítenek.

„Meghallgatni őket. Meghallgatni őket. Meghallgatni őket.”

Ez Boros Dóra legfontosabb szakmai vezérelve, aki maga is mozgássérültként született, és egy kissé a beszéde is nehezített. Dóri tanácsadó szakpszichológusként végzett krízis szakirányon, és hat éve a gyömrői Egyesített Gyógypedagógiai Intézetben, az EGYMI-ben enyhe értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozik főállásban. Korábban is iskolapszichológusként dolgozott egy szakgimnáziumban. A mostani praxisában van néhány középsúlyos értelmi sérült kamasz, mozgássérült és autista is.

Az iskolapszichológusi gyakorlata miatt arról is van összehasonlítási alapja, hogy igényelnek-e speciális hozzáállást a lelki gondozáshoz a fogyatékossággal élő gyerekek. „Annyi bizonyos, hogy máshogy fejlődnek, de egy értelmi sérült gyerek sokkal könnyebben kér segítséget, mint egy ép, csupán annyi a különbség, hogy az értelmi sérültek jellemzően később kezdenek el kamaszodni” – kezdi Boros Dóra, majd így folytatja: „Ugyanazokkal a gondokkal fordulnak hozzám a sérült gyerekek is, mint az épek. »Ki vagyok én, miért vagyok itt, milyen a családom?« Ugyanazok az identitáskérdések foglalkoztatják mindannyiukat, csak teljesen máshogy élik meg őket, és a lehetőségeik is mások” – mondja a szakember.

Azt is elárulja, hogy ő mozgássérültként hogyan élte túl ezeket a kamaszos viharokat, hiszen a lelki nehezítettséghez és meg nem értettséghez az is hozzájárult, hogy ő sérülten született. „Volt olyan gimis osztálytársam, aki közölte velem, hogy mit keresek itt? Nem volt könnyű, de mivel a szüleimtől mindig azt kaptam, hogy tanulnom kell, mert ez az egyetlen dolog, amivel előre tudok haladni, ezért tanultam” – meséli.

Boros Dórát ma már nem foglalkoztatja az a kérdés, hogy ez belső késztetés is volt-e vagy inkább külső nyomás, mert úgy gondolja, nem is tudhattak volna más tanácsot adni neki a szülei, hisz: 

„Nem lehetett volna belőlem például rúdugró, hiába is szerettem volna” – mondja nem kevés öniróniával.

A pszichológus saját életében az adott erőt a legnehezebb krízisekben, hogy kamaszként megtért: „Engem a Jézus Krisztusba vetett hitem visz előre a mai napig. Ha ez nem lenne, akkor nem tudom, hogy lehetne csinálni ezt az egészet.”

Amikor arról kérdezem, hogy a mostani kamaszok mennyire tudnak azonosulni a gondolattal, hogy van egy felsőbb erő, ami vezeti és itt tartja őket, így válaszol: „Ez nagyon változó, mert van, aki azt gondolja, hogy Isten rossz, és minden rosszat neki tulajdonít, van olyan is, aki kifejezetten lázad ellene. Én persze nem »nyomhatom le a hitet a torkukon«, és nem is akarom”.

Ám van egy olyan eszköz, ami minden nehéz helyzetben segít: 

„Meghallgatni őket. Meghallgatni őket. Meghallgatni őket. És ha meghallod, amit mondanak, akkor azt is ki tudod deríteni, mi a baj, onnantól pedig már könnyebb valami felé elindulni”

 – mondja végszóként, majd némi csönd után hozzáfűzi: „A meghallgatáson túl nagyon fontos még észrevenni, ha baj van. Nagyon oda kell figyelni rájuk, és szeretni őket.”

Iskolakezdés előtt különösen sok gyerek próbálkozik öngyilkossággal

Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője idén májusban azt mondta a WMN-nek, hogy 2025 első öt hónapjában annyi tinédzser kért segítséget az öngyilkosság széléről eddig, mint tavaly egész évben. Az esetek nagy részében az iskolai bullying is jelentős szerepet játszik a szuicid késztetésekben, ezért nagyon fontos odafigyelni azokra a gyerekekre, akiket a társaik már tavaly is zaklattak az iskolában.

Minden pedagógusnak ajánlom, hogy még a tanév kezdete előtt olvassa el a szakember által írt Szuicid prevenció az intézményben című nagyon hasznos és praktikus tudástárat.

A pszichológustól, akit régóta ismerünk, hisz a SzuperWMN egyik civil jelöltje volt 2021-ben, azt kérdeztem először, hogy milyen figyelmeztető jelei vannak annak, amikor egy kamasz öngyilkosságot forgat a fejében.

„Nem jellemző, hogy egy öngyilkossági kísérletnek semmi jele ne legyen. Sokszor az érzelmi állapot, hangulat és viselkedéses jelek kelthetnek aggodalmat. Mindig fontos jel a tartós reménytelenség, értéktelenség-érzés, a szélsőséges hangulatingadozás; az alvás- és étvágyzavar, romló iskolai teljesítmény. Fel kell rá figyelni, ha a korábban életvidám, aktív kamasz visszahúzódik, feladja korábbi fontos tevékenységeit; búcsúzkodik, értékeit elajándékozza” – kezdi a szakember.

Jelzés lehet minden hirtelen jött kockázatkereső viselkedés, a szerhasználat, illetve annak erősödése. Megtévesztő és igen gyakori az is, amikor az öngyilkosság elhatározása után megszületik a kamaszban egyfajta nyugalom, vagy akár felszabadultság is áradhat belőle, de ha ezt nem indokolja semmi valóban pozitív változás a gyerek életében, akkor sajnos ez is lehet a tragédia előjele. A megkönnyebbülést az okozza, hogy megszületett egy végzetes döntés arról, hogy öngyilkosságot fog elkövetni.

A nem öngyilkossági szándékkal végzett önsértés is segélykérés lehet

„Bár a serdülőkori önsértés, falcolás motivációja nem az öngyilkosság, de minden önagresszió komoly figyelmeztető jel. Gyakran »csak« a feszültség levezetésének eszköze, egy rossz megküzdés, de közben csökkenti a fájdalomtól való félelmet, így a gyerek egyre közelebb kerülhet az életveszélyes öndestrukcióhoz” – mondja Csekeő Borbála.

Ha egy kamaszt erősen foglalkoztat az öngyilkosság gondolata, az általában verbálisan is megjelenik. Lehet humorba rejtve, vagy csak egy-egy elejtett megjegyzéssel, de nagyon fontos ezeket meghallani és rögtön reagálni rá.

Amit a felnőtt környezetnek mindenképp meg kell tennie

„A legfontosabb, hogy komolyan kell venni” – emeli ki a szakember. „Bár érthető, hogy miért lenne könnyebb elbagatellizálni, és érthető, hogy senki nem akar azzal szembesülni, vagy azt elhinni, hogy az ő fia, lánya, tanítványa, gondozottja nem akar élni, szó szerint életveszélyes, ha nem kezeljük súlyához mérten a jelzéseket. Ne féljünk a lehető legegyértelműbben kifejezni aggodalmainkat, és konkrétan rákérdezni: »Jól értem, hogy gondoltál már arra, hogy kárt tegyél magadban / ne élj tovább?« Nem az egyenes kérdés ad ötletet! Ez éppen teret ad arra, hogy lehet erről beszélni. Azt üzeni »nem vagy egyedül, itt vagyok, együtt keressünk valódi megoldást arra, ami neked most elviselhetetlen!«”

Nagyon fontos, hogy legyen elég stabilitásunk végighallgatni a kamaszt. Nem vitatkozva, nem vigasztalva, nem moralizálva és tartózkodva a felelőtlen ígéretektől!

„A fiatalkorban elkövetett, halállal végződő szuicid kísérletek mögött nagyon sok esetben ott van egy kezeletlen serdülőkori depresszió. Ebből következik, hogy az ilyen gondolatokkal küzdő gyereknek pszichiátriai és pszichoterápiás segítségre van szüksége. Meg kell vizsgálni, hogy milyen a családi és iskolai közeg, és mik azok a rendszerszintű tényezők, amin egy családterápiás folyamat, vagy a szülők egyéni terápiája, illetve az iskolai közösség változásai tudnak csak javítani” – tanácsolja a Kék Vonal vezetője.

Arról pedig, hogy érdemes-e bevonni a bizalmi körben lévő kortársakat ilyen esetekben, Csekeő Borbálának igen határozott véleménye van:

„Nagyon óvatosan, és semmiképpen nem az érintett háta mögött! Attól, hogy valaki szuicid gondolatokkal küzd, még nagyon fontos a partnernek tekintés. Természetesen van a beszűkültségnek az a szintje, ahol az érintett nem tud felelősséget vállalni a saját tetteiért. Ez az a szint, ahol kórházi elhelyezésre, lehet, hogy pszichiátriai zárt osztályra van szükség. De a szuicid gondolatokkal küzdő kamaszok jelentős része abszolút bevonható a közös gondolkodásba.

Nem meghalni akarnak, csak nem tudnak elviselni valamilyen lelki fájdalmat, rossz bánásmódot, kilátástalan helyzetet.”

Jó, ha a közeli barátok, testvérek, szobatársak tudják, hogy az érintett most nincs jól, hogy segítségre van szüksége. Családi, iskolai közegben se kezeljük tabuként, ha egy gyerek szuicid veszély miatt kerül pszichiátriára.

A pszichológus még egy nagyon fontos dologra hívja föl a figyelmet ezzel kapcsolatban:

„Egy öngyilkossági gondolatokkal küzdő gyerek támogatása nem lehet egy másik gyerek felelőssége! Ez nagyon veszélyes teher lenne, és a felnőttek felelőssége, hogy ne érezze ezt a súlyt egyetlen barát, osztálytárs, testvér sem a vállán. Érdemes (lenne) ezekre a helyzetekre az iskolai környezetben úgy tekinteni, mint esélyre: az edukáció, az érzékenyítés, a későbbi szuicid veszélyek prevenciójának esélyére. Persze ehhez megfelelő pedagógus (vagy iskolapszichológus, iskolai szociális segítő) kell, és egy olyan közösség, ahol a lelkileg sérülékenyebb diák nem válik kiszolgáltatottá, ahol ez nem jelentheti a bullying áldozatává válás nagyobb esélyét.”

Őszinte, egyenes kommunikáció

Reményiné Csekeő Borbála szerint ehhez az kell, hogy a segítő (legyen lelkisegélyvonal-ügyelő, pszichológus, szülő, tanár vagy egy barát) ne magára fókuszáljon, hanem valóban kapcsolódjon az érintett fiatalhoz.

Merjen valóban együttérezni vele. Figyeljen rá, tegyen fel olyan kérdéseket, amik közelebb hozzák. Próbálja beleképzelni magát a másik helyzetébe.

„Fontos, hogy azzal nem erősítjük az öngyilkosság veszélyét, sőt, éppen az a megelőzés eszköze, hogy a szuicid szándék mögötti érzéseknek teret adunk: lehessen beszélni reménytelenségről, kilátástalanságról, félelmekről, fájdalmakról anélkül, hogy valami közhelyes vigaszt vagy gyanúsan könnyű megoldást kapjon. Sokszor hallhatjuk, hogy a szuicid gondolatok kifejezése vagy akár az önsértés is »csak figyelemfelkeltés«. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy minden ember elemi szükséglete a figyelem, és a környezetről (a jelenlegi vagy a korábbi környezetről) árulkodik, ha egy gyereknek önmagát kell ahhoz veszélyeztetnie, hogy figyelmet kapjon.”

Mit tehet és mit nem tehet a Kék Vonal munkatársa, ha olyan fiatal jelentkezik, akinek komoly öngyilkossági gondolatai vannak?

„Nem fogadhatjuk el, hogy az öngyilkosság megoldás. Senkit nem kísérhetünk halálba, azaz vissza kell utasítanunk azt a kérdést, hogy »maradj velem, miközben bántom magam, vagy míg hat egy halálos adag gyógyszer«.

Minden akutan életveszélyes helyzetben csak akkor beszélgetünk a megkeresővel, ha hozzájárul, hogy közben értesítsük a 112-t, és elinduljon hozzá a személyes segítség. 2025 első félévében szinte minden héten volt ilyen helyzet a szolgáltatásainkban.

Amit tehetünk, hogy valódi megoldásokat keresünk azokra szenvedést okozó külső-belső bajokra, amiktől ennyire rosszul érzi magát a hívónk.”

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! 24 éves korig a Kék Vonal telefonszáma is hívható: 116-111. Amennyiben másért aggódik, ajánljuk az Alapítvány az Öngyilkosság ellen honlapját, amelyet ITT ér el. További tájékoztató, illetve – szakember segítségével igénybe vehető – önsegítő eszközt pedig ITT talál. 

Both Gabi

A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Pexels/ Feodor Chistyakov, Miguel Pedroso, Unsplash/ Jason Dent