„Az egészség érték, de nem attól leszel értékes”

–

Sokat élünk úgy, hogy nem vagyunk egészségesek

A longevitás fogalma nem a posztmodern ember találmánya. Először Isaac Newton írta le 1569-ben. A longevity kifejezéshez aztán az 1980-as évek körül kezdett az egészségben töltött éveink száma hozzákapcsolódni, ahogy nőtt az emberek születéskor várható élettartama, egyre inkább fókuszba került a tény, hogy nagyon sokat élünk úgy, hogy nem vagyunk egészségesek. 

Aztán, mint a legtöbb izgalmas, sok embert érintő fogalomnak, a kampitalizmus ennek is elmosta a határait.

A longevity piaci tényezővé vált, a marketing elkezdte használni és kihasználni; vegyél ezt, azt, amazt, és egészségesebb, szebb leszel, teszel a longevitásodért.

Ezzel párhuzamosan a longevity sokszor szorongató módon van jelen. Dr. Márky Ádám szerint nem az a fontos, hogyan tudunk éveket rakni az életünkhöz, hanem az, hogy ezekben a plusz években ne szorongjunk azon, hogy mennyit élünk. Ez magában hozhat plusz éveket is.

Az egészség mint státuszszimbólum

„A XXI. századi társadalom fenntarthatatlansága az egészségügyben válik kézzelfoghatóvá, már ma" – mondja dr. Márky. A beszélgetés egyik legizgalmasabb része, amikor a műsorvezető és a szakmember arról beszélgetnek, hogyan válik a hosszú, egészséges, minőségi élet a felső tízezer játékszerévé. Az, hogy a fókusz túlságosan az egyénre állítódott („mit tehetek én az egészségemért”), országon belül és globálisan is tovább növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket. A betegségek az öngondoskodás kudarcaként jelennek meg, az egészség pedig státuszszimbólummá vált. Dr. Márky Ádám szerint:

„az egészség érték, de nem ettől leszel értékes". 

Ezzel szemben ma sokszor úgy csapódik le, hogy ha egészséges vagy, akkor vagy értékes, mert beletetted az energiát, odafigyeltél, stb., a betegség pedig kudarc.

Nagyon nem mindegy, hogy mit kezdünk az idővel

Hiába élünk 90 évig, ha robotolunk, ha képtelenek vagyunk megélni az életünk tartalmasságát. Amikor Milanovich Domi arról kérdezi, hogy Márky mit tesz a saját életében azért, hogy képes legyen átélni a mindennapjait és jelen lenni a saját életében, az orvos-kutató azt mondja, ő maga is sokat küzd a hétköznapok szorongatottságával és sürgetettségével. Szerinte nagyon nehéz helyzetben van a ma embere, mert a mindennapi gondok megoldása és a rettenetesen felsűrűsödött ingerkörnyezet túlélése során a pszichénk megtanult nem odafigyelni a belső tartalmakra, nehéz, szorongató érzésekre. Ha úgy tetszik, ezzel fizetünk a kitartásunkért. Igen ám, de így nagyon nehéz váltani, lelassulni és odafigyelni arra, mi pozitív, megérintődni, megélni egy-egy pillanat szépségét. 

„Ez nehéz ügy: érzékenynek maradni a szépre meg a jóra, és közben megtanulni, hogy megmaradjon a viszonyom a mindennapi működéshez is” – ismeri el az orvos.

Neki személyesen az segít, ha sikerül naponta 20 percet csak magával töltenie, olyankor leül, csendben van és figyeli, mi zajlik benne, hogy van a teste, milyen, akár ellentmondásos vagy nehéz érzések kavarognak benne. Emellett szertartásosan teázik és rendszeresen járja a természetet, amit az egyik legjobb módszernek tart, mert „a természet nem kapkod, nem lehet sürgetni – ez igaz a saját változásainkra, lelkünkre is, így türelmesebbé tesz bennünket”.

Jó az, ha csak nekem jó? 

Dr. Márky a Harvard Business School és az Amerikai Népegészségtani Intézet közös modelljét idézi, amit ugyan vállalatok számára fejlesztettek ki, de szerinte az egyének életére is érvényes. A „Culture of Health”, azaz az egészség kultúrája modell, négy pilléren nyugszik;

1. hogyan hat az egészségre az, hogy a cég milyen terméket árul – javítja, rontja vagy semleges az emberek egészségére nézve?

2. a kultúra, amiben dolgozunk, javítja vagy rontja az ott dolgozók egészségét? 

3. milyen hatással van a szűkebb közösségre, ahol a cég tevékenykedik?

4. milyen hatása van globálisan annak, amit csinál a vállalat; mennyire teszi tönkre a bolygót?

A szakember szerint fontos látni, hogy az én egészségem milyensége csak egy pillér. Ugyanilyen fontos az is, ahogy jelen vagyok a munkám során, a családomban, a környezetemben; fontos, hogy a körülöttem lévő emberek, a szűk közösségem számára javítja vagy rontja az egészségét az, amit csinálok, ahogy az is fontos, hogy a tevékenységem, az életvitelem mennyire fenntartható.

Segítő szakemberek gurusodása

Már az Elviszlek magammal május 21-i adásából is kiderült, hogy dr. Márky Ádám meglehetősen önreflexív segítő szakember, aki számára a folyamatos önismereti munka rendkívül fontos. Amikor szóba kerül a pszichológusok és egyéb segítők felfutása a nyilvánosságban, bevallja, hogy a „megmondóemberkedés” élete egyik nagy dilemméja.

Szerinte

ma az embereknek arra van szükségük, hogy gyorsan és röviden megmondják nekik, mi az igazság. Segítőként pedig sokan rátalálnak erre az igényre, megélik, hogy hallgatnak rájuk, megélik a közönség szeretetét, és egy idő után elindul a „begurusodás” folyamata.

Ez az ő olvasatában azt jelenti, hogy a szakember elhiszi azt, hogy amit mond, az mindenáron úgy van. Márky ezen a ponton felhívja a figyelmet arra, hogy aki az egészséggel kapcsolatban kommunikál, annak óriási felelőssége van; amikor az emberek azt hallják, hogy ha kimegy valaki pisilni éjszaka, annak már alvászavara van, megijednek, szorongani kezdenek, ami nem szerencsés. Amióta ő is többet szerepel a médiában, számára is állandó kérdés, hogy felelősen, szavai súlyának és tévedhetőségének tudatában nyilvánuljon meg.

Érdemes megnézni dr. Márky Ádám és Milanovich Domi teljes beszélgetését a Lélektani határ podcastban. Ide kattintva elérhető.

WMN szerkesztőség