Virágok és szép bútorok közé zárt, fulladozó nők – 100 éves a Mrs. Dalloway, és ma is lenyűgöz minket

–

„Furcsa érzés kerítette hatalmába: hogy láthatatlan; senki nem veszi észre, senki nem ismeri, mintha a házasság, a szülés, a gyerek után semmi más nem lenne már, mint ez az elképesztő, majdnem ünnepélyes végighullámzás-vonulás, együtt a többiekkel, a Bond Streeten; mintha nem is létezne másképp, csak így, Mrs. Dallowayként, még Clarissaként se; csak így, Mrs. Richard Dallowayként.”

(Virginia Woolf, Mrs. Dalloway, részlet, Európa Kiadó, 2012. Tandori Dezső fordítása.)

Virginia Woolf több mint száz éve írta le ezeket a sorokat – de írhatná éppenséggel ma, 2025-ben is. Értjük, érezzük, miről beszél; sőt, a leírás egybecsenghet a saját megéléseinkkel is, különösen akkor, ha középkorú nők vagyunk, akik időnként eltöprengenek azon, hogy választásaikkal párhuzamosan mi mindenről mondtak le életük során – nem feltétlenül önszántukból, vagy valós vágyaiknak megfelelően, inkább azért, mert féltek, mert biztonságra vágytak, mert nagy volt rajtuk a nyomás.

A Mrs. Dalloway története viszonylag egyszerűen összefoglalható. Egy szép júniusi napon az ötvenkét éves politikusfeleség, Clarissa Dalloway elhagyja otthonát – a pompás „babaházat” –, virágot vesz, sétál Londonban, és készül legendás estélyei egyikére, ami nagyon fontos számára. Nem igazán van más alkalma arra, hogy bármiben is tündököljön, de a partiszervezés az ő terepe, az ő erőssége.

Megtudja, hogy egykori udvarlója, Peter Walsh hazajött Indiából – a nap folyamán találkoznak is majd. Clarissa eltűnődik: vajon jól döntött-e akkor, amikor a kényelmet választotta, és a politikus Richard Dallowayt, vagy sokkal romantikusabb, izgalmasabb, kalandokkal teli élete lett volna, ha másik férfihoz megy?

A történéseken túl sokkal fontosabb, hogy Woolf Clarissa tudatán keresztül az idő szubjektív megélését és az emlékezés természetét kutatja. Karakterének belső vívódásai – a szerelemhez, a házassághoz, a gyerekéhez, az öregedéséhez való viszonya – tükrözik a női lét meghatározó dilemmáit.

Egy nap csak az élet?

Woolf 1922-ben kezdett dolgozni a regény első változatán, amelyet eredetileg The Hours (Az órák) címmel tervezett megírni. 

Az eredeti cím utalt a történet időkezelésére – az egész regény egyetlen nap eseményeit öleli fel: délelőtttől éjszakáig bolyong Clarissa London utcáin, a háza szobáiban és az emlékezés labirintusában. A történetszövés és a forma James Joyce 1922-es Ulysses című regényét idézi, amely szintén egyetlen napon játszódik Dublinban. Woolf is magáévá tette a tudatfolyam-technikát, de saját stílusára alakította: egyfajta líraibb, finomabb változatot hozott létre.

A regény születését Woolf súlyos pszichés küzdelmei kísérték: depresszióval, hallucinációkkal küzdött, idegösszeomlásai hátráltatták a munkáját.

A Mrs. Dalloway egyik fontos szereplője, Septimus Warren Smith, a PTSD-vel küzdő háborús veterán, Clarissa – és Woolf sötétebb tükörképeként értelmezhető. Ő az, akit a társadalom nem akar meghallani, akinek érzékenységére és fájdalmára a rendszer válasza a kirekesztés és az elhallgattatás.

Ez Woolf saját tapasztalatainak kivetülése: ő maga is megtapasztalta a világ kegyetlenségeit, és Septimus alakján keresztül az elmebetegségek társadalmi kezelését is erős kritikával illette.

Ha a mű keletkezésének körülményeiről beszélünk, fontos megemlíteni egy önéletrajzi tényt. Virginia Woolf 42 éves múlt, amikor megtapasztalta az igazi szexuális felszabadulást – egy nő oldalán.

Szerelme egy arisztokrata írónő, Vita Sackville-West volt, akit 1922-ben ismert meg, amikor írni kezdte a Mrs. Dalloway-t. Nem meglepő tehát, hogy a műben fontos szerepet kap Clarissa barátnője, Sally, akivel együtt töltötték fiatalkori nyaraikat, és akivel egyszer csókot váltottak – amelyre Clarissa utóbb élete egyik legboldogabb pillanataként emlékezik vissza.

Sally a szabadság, a lázadás, a szenvedély és az intellektuális kapcsolódás szimbóluma Clarissa emlékezetében – és a vele átélt élmények élesen szemben állnak a társadalmi konvenciókat betartó, felnőtt Clarissa tapasztalásaival. Woolf és Vita Sackville-West viharos szerelme sok éven át tartott, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mindkét nő lojális maradt férjéhez is – akikkel leginkább baráti-szellemi partnerség kötötte össze őket.

Virginia és férje, Leonard Woolf a Bloomsbury-kör központi alakjai voltak, amely csoport nagy hatással volt az angol kultúrára és szellemi életre. Ez a nem hivatalos társulás egy értelmiségi és művészközösség volt, amely radikálisan új gondolkodásmódot képviselt az irodalom, a filozófia, a képzőművészet, a szexualitás és a társadalmi konvenciók terén. A csoport nevét London Bloomsbury negyedéről kapta, ahol tagjai gyakran találkoztak informális összejöveteleken – amikor is szabad szerelemről, autonóm művészetről, az álszent viktoriánus erkölcsök meghaladásáról, esztétikai újításokról, pacifizmusról és feminizmusról gondolkodtak együtt. És bizonyos elveiket a gyakorlatban is kipróbálták – nemcsak az alkotásban, hanem a hálószobákban egymás közt is.

A Mrs. Dalloway megszületését nagyban segítette, hogy a Bloomsbury szellemiségében létrejött a Hogarth Press – Woolfék közös kiadója –, amely lehetővé tette Virginia számára a teljes írói szabadságot. Ez a szabadság pedig meg is tette hatását: a regény formai és stilisztikai újításaival a modern próza egyik csúcsteljesítményévé vált.

A női létezés merész megmutatása

Feminista szempontból a Mrs. Dalloway jelentősége elsősorban abban áll, hogy Woolf női szereplőit nem a férfiaktól való függésükön vagy romantikus történetszálaikon keresztül mutatja be, hanem belső gondolataik, reflexióik és érzéseik révén.

Clarissa élete látszólag konvencionális: férjezett, társasági élete aktív. Ám a regény során világossá válik, hogy fiatalkori döntéseit nem feltétlenül vágyai, hanem a társadalmi elvárások formálták.

Woolf már első regényében is megjelenítette azt, amit később híres esszéjében, A saját szobában (1929) fogalmazott meg: a női írás külön utakat és nyelvet kíván. A Mrs. Dalloway forradalmi mű abból a szempontból is, hogy szakít a korabeli regényformákkal, a dickensi (viktoriánus) narrációval, és a tudatfolyam technikáját alkalmazza. A szereplők belső monológjai szövik a történetet. „Egy másik tudatot akartam megmutatni – nemcsak amit tesz, hanem amit gondol” – írta naplójában Woolf 1923-ban.

Ez a forma lehetővé teszi, hogy az olvasó azonosuljon Clarissával, Peterrel, Septimusszal, sőt, a mellékszereplők nézőpontját is felvehesse.

Woolf modernizmusa abban is rejlik, hogy nem a „mi történt?” kérdésre válaszol, hanem arra, hogyan élik meg az emberek a történéseket – időn, társadalmon és nyelven keresztül. Az élet „pillanatnyi benyomásait” akarta megragadni, a moments of being-et a belső monológok és a szabad függő beszéd révén. Ez az egyedi szemléletmód is hozzájárult ahhoz, hogy Virginia Woolfot ma a 20. század egyik legismertebb irodalmi újítójaként tartsuk számon. A regény születése egyben a női írás új korszakának kezdete is volt.

De miért szeretjük mi olvasók annyira?

Ma a Mrs. Dalloway nemcsak az irodalomtörténeti kánon része, hanem pompás élő próza is. Clarissa életközepi önvizsgálata, a női választás dilemmái, a trauma és az elfojtás bemutatása, a társadalmi elvárások fojtogató jelenléte – mind olyan témák, amelyek ma is érvényesek.

Clarissa Dalloway nem lázadó alkat, de belső vívódásain keresztül képes megmutatni a női lét korlátait. Woolf célja nem a direkt kritika volt, hanem a feltárás, a láttatás, az érzelmi és gondolati összetettség ábrázolása.

Woolf bebizonyítja: a csend, a kimondatlan gondolat, a meg nem élt vágy legalább olyan erős drámai elem, mint egy véres háborús csata vagy egy lázas szerelmi vallomás.

Lenyűgözött olvasók generációi teszik fel maguknak Clarissát követve a kérdést: vajon elég volt-e az élet? És ha nem, hol veszítettük szem elől az irányt?

Kurucz Adrienn