Micsoda értékeket hagyunk elpusztulni a víztornyainkkal! – Elolvastuk Bolega Niki 100 víztorony című könyvét

–

Végre egy kis izgalom!

Az alföldi kistelepülésen nem történtek különösebben izgalmas dolgok gyerekkoromban, persze a természettel való szoros kapcsolódásomon kívül, de az hozzátartozott a mindennapokhoz, hiszen – ahogy a neve is mutatja, – teljesen természetes volt.

Ám amikor a focipálya előtti nagy és üres téren megjelentek a nem falubeli építőmunkások és az óriási, addig sosem látott munkagépek, az összes utcabeli gyerek odasereglett. Tátott szájjal bámultuk őket. Jófejek voltak, nem zavartak el bennünket, de pár napon belül meguntuk a bámészkodást.

A hatalmas acélcsövek érkezése után azonban visszatértünk: ott feküdtek az építkezés területén a földön, várva arra, hogy majd felállítsák, ekkor új időszámítás kezdődött a játékban.

Bőven befértünk a csövek belsejébe, és attól kezdve ott vertünk tanyát. Izgalmas volt a félhomály, az is, hogy megváltozott az akusztika odabent, „áthahóztunk” egymásnak az egyik csőből a másikba, gyakorlatilag reggeltől estig a csövek belsejében töltöttük a nyarat.

Nem sikerült pontosan visszanyomoznom, hány éves lehettem, de az biztos, hogy még nem jártam iskolába – szóval olyan öt körül. Azóta eltelt ötvenkét év, de ma is képes vagyok felidézni azt a szokatlan, kicsit misztikus érzést, amit átéltem akkor.

Persze ha most belegondolok abba, hogy boldog tudatlanságban hempergőztünk az azbesztlapokon, és bármikor kitörhettük volna a nyakunkat az egyre mélyülő munkagödrökbe való ugráláskor, akkor azért hálát adok az égnek, hogy mindezt megúsztuk. Eszünkbe se jutott, hogy mennyi baleset történhetett volna velünk ebben a cseppet sem biztonságos környezetben.

Néha elcsodálkozom azon, hogyan is élhettem túl a gyerekkoromat…

A szocialista építészet történetében bizonyára nem volt egyedülálló, hogy csak azután kezdtek el gondolkodni egy épület funkcióin, miután már elkészült. Ez nálunk is így történt. Felhúzták az akkoriban nagyon progresszívnek ható kocka alakú épületet a víztorony mellé, ám azt kifelejtették a számításból, hogy egy víztároló tartálynak is bele kellene férnie. Így hát szétverték az épület egyik falát, majd miután beemelték a hatalmas monstrumot, csak tessék-lássék falazták vissza. Soha nem kőporozták át a szétvert részt, mementóként ott maradt a barbárság nyoma.

A víztornyok varázslatos világa

Bolega Niki hosszú és kacskaringós úton jutott el ennek a szépséges könyvnek a megszületéséig. Kaunitz Tamás mellett kezdett el fotózást tanulni, majd pár év után önállósodott. Rengeteg neves magazinban szerepeltek és szerepelnek ma is a portré- és ételfotói, mellette pedig a Havas Dóra's Food Studio vezető fotósa lett, de a szabadságvágy, ami kamaszkora óta tombolt benne, új utakra vezette.

Egy fotós kihívással kezdődött a víztornyok iránti rajongása, így mesélt erről egy interjúban: 

„2017-ben elkezdtem egy 365 napos projektet: egy éven keresztül minden nap fotóznom kellett valamit. Nagyon-nagyon sokat segített ebben a folyamatban. Ekkor fordultam egyébként az építészet felé is: mégsem lehet egy éven át minden nap embereket fotózni. Sokat sétálgattam egyedül és elkezdtem észrevenni a minimalista kompozíciókat, fény-árnyék játékokat a város falain, ez tágult aztán az építészet felé. A fejlődni vágyó fotósoknak nagyon ajánlom ezt a kihívást. Iszonyatos meló volt minden nap produkálni és posztolni valamit. El kellett fogadnom, hogy nem lehet minden nap a legjobbnak lenni; ha közepes a kép, akkor is ki kell tenni. Ebből a szempontból is jól jött ez. Közben pedig kinyílt a világ: megteltek a fotóim épületekkel.

Megláttam a szépséget olyanokban is, amelyeket előtte észre sem vettem.”

Ekkor keveredett el a csepeli víztorony tövébe is, és óriási hatással volt a lenyűgöző betontömeg. Mint később kiderült, ezt a tornyot épp abban az évben építették, amikor Niki megszületett. Ekkor kezdett el motoszkálni benne a vágy, hogy megörökíthesse a sokszor elhagyatott, ma már eredeti funkciójukat elvesztő tornyokat, amelyek egykor arról gondoskodtak, hogy minden lakásban elegendő víz legyen a környékükön.

„A víz a természet legnagyobb ajándéka. Nélküle nem létezik élet. Megérdemli, hogy olyan szentélynek tűnő építményeket emeljünk neki, mint a víztornyok. A szememben egy szép víztorony óda a vízhez az építészet nyelvén, és a maga nemében mindegyik műalkotás” – írta könyve előszavában Niki.

Kedves Könyvműhely

Bolega Niki számára egy új világ tárult föl, amikor egyre mélyebbre ásta magát a magyarországi víztornyok történetébe, így hamarosan megfogalmazódott benne, hogy jó volna a képeiből egy albumot készíteni.

Teljesen ismeretlenül írt Kedves László Könyvműhelyének egy levelet:

„Szia, Bolega Niki vagyok, nincs kedved alkotni velem?”

Nos, nevéhez méltóan, igen hamar megérkezett a kedves válasz, miszerint: dehogynem!

A Könyvműhely pedig igen gondos kiadónak bizonyult.

Nem csupán a formátum, a tördelés és a kiváló nyomdai munka árulkodik a kedvességről és a hozzáértésről, hanem a szöveggondozás is. Mert Bolega Niki mind a 100+1 fotójához írt egy kis ismertetőt. Nemcsak azt tudjuk meg, hol található a képen szereplő víztorony, hanem amennyire lehetett, a történetének is utánajárt a szerző és a szerkesztő. Bár az is kiderült számukra közben, hogy sokszor maguk a vízügyi hivatalok sincsenek teljesen tisztában az adatokkal. Gyakorlatilag nincs nyilvántartás arról, hogy vajon hány víztorony is épült Magyarországon.

Értékmentés

A könyv forgatása közben szembesültem azzal, micsoda értékeket hagyunk elpusztulni, hiszen ezek a különleges építmények – nagyon kevés kivétellel – gazdátlanul maradtak. Akadnak persze olyanok is, amelyeket kulturális és közösségi célokkal újrahasznosítottak vagy védettnek nyilvánítottak, de a többségük sajnos lassan, de biztosan az enyészeté válik.

Bolega Niki könyve talán felhívja a figyelmet erre a szomorú jelenségre, és elindul egy mozgalom, hogy megmentsük ezeket a csodálatos épületeket. Szerintem egy víztorony ezerszer szebb például, mint bármilyen stadion…

Annyi bizonyos, hogy mostantól egész más szemmel nézek a víztornyokra, és még az is lehet, hogy Niki könyve alapján, egyszer egy víztoronytúrába is belevágok.

Both Gabi