Hungarikum, hogy mi az ördögöt nem festjük, hanem vetítjük a falra

–

Aki egy kicsit is alámerül a diafilm történetébe, óhatatlanul találkozik Bíró Ferenc nevével, nála többet valószínűleg senki nem tud a diafilmezésről. A művelődési, oktatási, könyvtári szakértő és diafilm-magángyűjtő birtokában megvan szinte az összes valaha megjelent diafilmkiadvány, mellette a diázás technikai eszközei és relikviái, a filmeket pedig digitálisan feldolgozza, hogy mások számára is elérhetők legyenek. A Dia könyv – A magyar diafilmgyártás története című művet is az ő munkáinak, illetve gyűjteményének felhasználásával készítette el Lendvai Gabriella abból a célból, hogy szórakoztató módon mutassa be a diázás igazán sokszínű világát.

A laterna magicától a robotizált elefántig

Megismerhetjük belőle a diavetítés történetét (erről korábban ITT írtam, ITT pedig arról, hogyan készül a diafilm a mai napig), a diavetítők sokszínűségét a laterna magicától a kimondhatatlan nevű Internationale Camera Actiengesellschafton, vagy a húsdaráló kinézetű 1900-as évekből való német vetítőn át egészen a robotizált kiselefánt megjelenésű Zeiss Ikon Consul vetítőig. Megtanulhatod a kötetből, hogy mi a különbség a normál és a leica filmszalag között, miért van olló ikon a filmeken, kik a toplistás grafikusok, melyik a leghosszabb film (135 kockás!) és melyik a mindössze 15 képből álló legrövidebb, de azt is, hogyan változtak a szerzői jogok a hatvanas évek óta.

Diafilmek a politika szolgálatában

A diafilmekről ma már inkább a mesékre asszociálunk, pedig az ötvenes években főleg népnevelő, illetve kifejezetten politikai célú ismeretterjesztés okán vetítették a szalagos filmeket. Így születtek meg olyan művek, mint a Tavasz a kolhozban (szovjet eredeti nyomán!), az Ádáz ellenségünk, a kulák vagy a Népművelési Minisztérium jóvoltából a Boldog jövőnk, ötéves tervünk című alkotás. (Aztán ki tudja, lehet, hogy ennek a műfajnak is eljön a reneszánsza, és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter diafilmen fogja bemutatni, hogyan hasít és hagyja maga mögött a magyar gazdaság a csicska norvégot.) De érdemes még megemlíteni

az 1952-es kiadású, a szövetkezetesítés mellett agitáló Kukkancs Jancsi a matyók között című alkotást, vagy az Örzse néne részjegyét is mint történelmi kuriózumot.

Készültek iskolai oktatófilmek és ismeretterjesztő diák is, mint a csábító című A huszitizmus és a humanizmus irodalma, a Hogyan védekezzünk a tüdővész ellen, vagy az Amerikai burgonyabogár és az ellene való harc. De kedveltek voltak (feltételezem, főleg televízió híján) az olyan tanulságos mesék is, mint az olvasás szeretetéről szóló Bűvös szekrény, a Nyuszi Pista kalandjai, amelyben a kis úttörő történetén keresztül a barátság, a bátorság és a segítőkészség fontosságáról hallhattak a gyerekek, vagy a rádiózást népszerűsítő Nagyvilág a kislakásban.

Ma, amikor egy hírt pillanatok alatt felkap a világ, majd pár perccel később már unottan hajít el, különösen izgalmas lenyomata a múltnak a Diahíradó műfaja. Ezeknek a filmeknek a célja a gyors politikai, gazdasági és ideológiai tájékoztatás volt, így adták hírül a nagyérdeműnek például azt, hogy Villám Ferencnét, a győri Fonó csoport vezetőjét a dániai Nemzetközi Nőkongresszus egyik küldöttévé választották.

Hasonlóképpen érdekes műfaj a dián feldolgozott színházi előadásé, ilyen például az 1964-es, Madách Színházban előadott Hamlet tekerős filmmé való zanzásítása. De olyan sikerfilmeket is ültettek át szalagosra, mint a Liliomfi (1958), A Tenkes kapitánya (1966) vagy a Patyomkin páncélos (1960).

A diafilm reneszánsza

A kilencvenes években aztán hullámvölgybe került a diafilmek népszerűsége. A mélyrepülés egészen 2003-ig tartott, amikor Gondos Mária szalagos filmre rajzolta meg diplomamunkáját, A Kis Mukk történetét. Az alkotása olyan jól sikerült, hogy a cég úgy döntött, a nagyközönséggel is megosztja.

A másik lendületet pedig egy évvel később Bartos Erika adta a diafilm reneszánszának, aki szerette volna, ha ebben a formában is megjelenik a Bogyó és Babóca.

Innen már nem volt megállás, a diafilmezés – immár valódi hungarikumként – azóta is dübörög: 2023-ban 230 ezer diafilmet adtak el. 

Grafikusok, illusztrátorok, szobrászok

Nagy szolgálatot tesz a kötet azzal is, hogy bemutatja azt a temérdek nagy tehetségű grafikust, akiknek a gyönyörű meséket köszönhetjük, és megismerhetjük a technikákat is, amikkel a mesék készültek. Zórád Ernő több mint 1500 illusztrációt készített a Diafilmgyártónak – ő rajzolta például a Winnetou-t 1962-ben. Sebők Imrének köszönhetjük az olyan klasszikusokat, mint a Monte Cristo grófja vagy A kincses sziget. Friedrich Gábor minden hivatalos rajzolói előképzettség nélkül alkotott csodálatos meséket. Rajzfilmesek – Csermák Tibor, Macskássy Gyula, Dargay Attila – is készítettek olyan szalagosfilm-grafikákat, amiket csak dián nézhet meg az érdeklődő. Az én kedvenc meséim a könyvillusztrátorok alkotásai közül kerülnek ki, nagyon kedvelem F. Györffy Anna kedves képi világát, amit láthatunk a Pöttyös Panniban vagy a Hamupipőkében, de a Rogán házaspár (nem azok!), Rogán Miklós és felesége, Szabó Ágnes illusztrációi is lenyűgözően szépek. 

Azt is izgalmas látni, mennyire másként közelít a feladathoz egy ötvenes években tevékenykedő plakáttervező (mint például Lengyel Sándor, aki az Ali baba és a negyven rablót is rajzolta),

Gilicze Gergő grafikus – aki 2012-ben diafilmen adta be a diplomamunkáját, méghozzá úgy, hogy a saját maga által írt mesét egy folytatólagosan is értelmezhető csíkban rajzolta meg, így diavetítővel lassan tekerve a két kép közötti állapot is a történet része –,

Gyurcsek Ferenc szobrász, Zelenák Crescencia bélyegtervező, vagy Kricskovics Zsuzsanna, aki pedig papírhajtogatással alkotta meg a figuráit, amiket aztán diafilmre fotózott. 

Vetíts a falra érdekes, szép képet!

Ha felnőttként is boldogsággal tölt el, amikor előveheted a diavetítőt, ha hozzám hasonlóan neked is örömet szerez a diázás illata, ha a fénypászmában táncoló porszemek nosztalgikus hangulatba ringatnak, ha egyetlen képkockából felismered a régi nagy kedvenceidet, és tudsz mosolyogni azon, ha véletlenül fejjel lefelé fűzöd be a filmet, akkor a Dia könyv neked való! Aztán pedig nincs más teendőd, mint megfogadni az Állami Biztosító által készített egészségvédelmi sorozat egyik képkockájának tanácsát (amely a diavetítés biztonságos használatára tanít): „Vegyük elő a vetítőt, meg a diafilmet! Vetítsünk a fehér falra érdekes, szép képet!”

Fiala Borcsa