„A munka, amit azért végzünk, hogy a másik élete szebb legyen” – A szeretetről Gesler Lili pszichológussal

–

Fiala Borcsa/WMN: Hogyan került az életedbe a szeretet mint tudományos téma? Ha jól tudom, nagyon sokáig a színészet volt a hivatásod, onnan váltottál át a pszichológiára. Vagy már az óvodában is szívecske volt a jeled?

Gesler Lili: Édesapám koreográfus, emiatt tulajdonképpen beleszülettem a színházba, így adta magát, hogy színész legyek. Bécsben jártam a színművészetire, majd Londonban tanultam egy évet. Dolgoztam itthon és külföldön. Itthon saját produkcióként létrehoztam A piros bicikli holokausztdrámát, amire büszke vagyok, majdnem tíz évig játszottuk. Közben Münchenbe költöztünk, már ott éltünk, amikor kaptam egy főszerepet a német köztévé Szerelem viharai című napi tévésorozatban, ott játszottam egy évig. 

Amikor meghalt édesanyám, arra jutottam: elég a kiszolgáltatott színész sorsból! Egy szép nap beírtam a német Google keresőjébe a kérdésemet: mi a legkeresettebb tíz szakma? Az ötödik helyen állt a pszichológus, amiről azt gondoltam, testhez álló lehet. 

A német természetgyógyászati törvény lehetővé teszi, hogy valaki szakirányú egyetem elvégzése nélkül is – amennyiben letesz egy elég nehéz egységes állami vizsgát – pszichológusként (Heilpraktiker für Psychotherapie) dolgozzon. Ezt én abszolváltam.

Mivel nagyon érdekelt a kognitív viselkedés terápia, amit Aaron T. Beck amerikai pszichológus talált ki, elmenten a képzésére, hogy személyesen tőle tanuljak Amerikában (azóta már elhunyt). Amikor a férjem munkája miatt hazaköltöztünk, szembesültem vele, hogy Magyarországon kell az egyetemi papír is, ezért a Szegedi Tudományegyetemen elvégeztem a mesterképzést. Itt már tudtam, hogy a szakdolgozatomat a szeretetről szeretném írni.

Két dolog motivált, az egyik: a szeretet egy nagyon kevéssé kutatott téma – mivel leginkább a szerelmet, a kötődést vizsgálják. Másrészről

én a szüleimtől konkrét mintákat kaptam a szeretettel kapcsolatban, és azt figyeltem meg, hogy a környezetemben vannak olyanok, akik zsigerileg tudják ezeket a konkrét dolgokat, de olyanok is, akik szinte alig.

Érdekelt, hogy mi ennek a különbségnek az alapja szakmailag. A kutatási eredményeim megismerése után fontosnak tartottam, hogy ezt a tudásomat szélesebb körrel is megoszthassam. Ezért született a könyv. Nem azért, mert írni akartam.

F. B./WMN: Ha már ilyen tudományosan közelítjük meg a kérdést, akkor áruld el, mi a szeretet definíciója!

G. L.: Ez nem egy tudományos válasz, ahhoz még további kutatások szükségesek, de talán, ami jól megragadja a lényeget: munka, amit elvégzek azért, hogy a másik élete szebb és jobb legyen. „Önmagunk meghaladása egy másik ember érdekében.” Ezt pedig Pilinszky mondta és nagyon találónak tartom.

F. B./WMN: Szerinted mennyire tudjuk kimutatni, illetve jól kimutatni mi, magyarok a szeretetünket?

G. L.: Nem igazán. De ez nem feltétlenül országspecifikus, inkább része egy globális elidegenülési trendnek.

F. B./WMN: Mi hibádzik?

G. L.: Főleg a tudatosság, például abban, hogy felülírjuk azokat a sémákat, amiket a előttünk lévő, sokat szenvedett generációtól kaptunk. Ez nagyon nehéz menet.

A mostani társadalom elég rossz lelkiállapotban van, bántalmazó a közeg, és fájdalmasan erős a gyűlöletkeltés. Akármennyire nem szeretnénk, akkor is kihat az életünkre az, ami körülöttünk van.

Ezért is tartom lényegesnek, hogy a fókuszunkat lélekemelő dolgokra – mint amilyenek például a mély emberi kapcsolatok – fordítsuk. A kutatásom és a könyvem is a mély emberi kapcsolatokról szól. Nem a felebaráti szeretetről. A lényeg az lenne, hogy tegyél aktívan azért, aki fontos neked, és mutasd ki az „itt és mostban” a szereteted.

F. B./WMN: Ahhoz, hogy az ember jól befogadhassa a szeretet, az is szükséges, hogy ő maga tudja, mire van szüksége ahhoz, hogy szeretve érezze magát. Mennyire vagyunk annak tudatában, hogy mi milyen módon szeretnénk, hogy szeressenek minket?

G. L.: Ennek az alapja az önismeret, ami végtelenül fontos. Jó, hogy kezd kialakulni a köztudatban – köszönhetően nagyszerű kollégáknak, – hogy az önismeret mennyire szükséges az egészséges élethez. A szeretet, a mély emberi kapcsolódásaink nagyban hozzájárulnak a testi-lelki jóllétünkhöz. A könyvemben felsorolom a tíz (+ egy) atomot, vagyis elemet, amivel igyekszem rámutatni: mik azok a dolgok, amikre érdemes odafigyelni, amit fontos tudatosítani. Például

segítek akkor is, amikor nekem az nem feltétlenül kényelmes, érzőn és értőn érdeklődöm a másik hogylétét illetően, fejben tartom azt, ami neki fontos. Ezek cselekvésbeli dolgok, amik megnyilvánulnak, és ezáltal láthatóvá lesznek.

F. B./WMN: A tíz atom nekem némiképp rezonált az amerikai pszichológus, Gary Chapman öt szeretetnyelvről szóló munkájára. Miben más a kettő?

G. L.: Sok mindenben. A kutatásom során semmilyen korreláció nem volt a kettő között. Chapman azt mondja, hogy mindenkinek egy-kettő van ebből az öt szeretetnyelvből. Ez a koncepció szerintem egy kissé felment a felelősség alól. Véleményem szerint – és a kutatásom is ezt igazolja: a szeretet ennél sokkal komplexebb dolog.

A kutatásom során megkérdeztem 160 embert (életkor szerint 20 és 70 év közötti, 40 százalék férfit és 60 százalék nőt): miből tudja, hogy valaki őt szereti. Illetve miből tudja a másik, hogy ő szereti. E kérdésekre szabad asszociációval válaszolhattak. Ezután összesítettem a mondatokat, és súlyoztam aszerint, mi hangzik el a legtöbbször, így alakult ki a rangsor.

Ennek a dobogósai a figyelem, a minőségi idő és a segítés volt.

Ami érdekes volt nekem, hogy a tisztelet nem jelent meg ezek között. Pedig sokat halljuk, hogy a szülőnket, vagy a társunkat tiszteljük. Egyébként azt hihetnéd, hogy ez a könyv elsősorban nőknek szól, mert a nőket foglalkoztatja az ilyesmi. A könyv létrehozásánál erősen figyeltünk arra, hogy mindenkihez szóljon, kortól, nemtől, rangtól függetlenül! A szeretet mindannyiunk alapszükséglete. Egyébként az egyik legizgalmasabb visszajelzést épp egy ötvenes vegyészmérnök férfitól kaptam, akinek nagyon tetszett a szeretet atomjai kifejezés, mondván: ezzel végre ő is tud mit kezdeni.

F. B./WMN: Jön a karácsony, ami kapcsán óhatatlanul idecitálódik Chapman egyik szeretetnyelve, az ajándékozás. Ez a műfaj megjelent a te felmérésedben?

G. L.: Nem. Meglepő, de

a tárgy mint a szeretet megnyilvánulása, szóba se került. Az igen, hogy „törődik velem”, „figyel rám” úgy, hogy például hoz nekem csokit a boltból, mert tudja, hogy azt szeretem.

De drága márkás táska mint a szeretet kifejezése a kutatás során senkinek nem jutott eszébe. És azért ne felejtsük el: Chapman amerikai, nála lehet, hogy a tárgy más jelentőséggel bír.

F. B./WMN: Lehet valakit rosszul szeretni? Gyakori probléma, hogy egy szülő úgy érzi, szereti a gyerekét, de a felnőtt gyerek terápiákon épp azzal kell foglalkozni, hogy neki ez a szülői szeretet soha nem volt egyértelmű.

G. L.: Popper Péter mondja, hogy a szeretet bizonyítéka a másik félben van. A jól szeretlek kérdésre a választ én nem fogom tudni megmondani, az igazi bizonyíték benned van. Megkérdezlek, hogy jól szeretlek-e, és ha te azt mondod, igen, akkor nyert ügyünk van. Ha nem… akkor magamba kell néznem, és megvizsgálni, hogyan tudok ebben fejlődni (ha akarok).

Jó lenne egymásnak is feltenni a kérdést, visszajelzést kérni a fontos embereinktől. Ez a fejlődés kulcsa. Van egy ilyen „Én verzió” és „Te verzió” kérdőív (a kutatás összegzéseként), ami pont ezért belekerült a könyvbe, hogy kapjon egy támpontot az olvasó, és ezek mentén elindulhasson két fél között egy párbeszéd. Karácsonykor is lehet erről beszélgetni, mondjuk el egymásnak, hogy mi az, ami nekem nem jó, és mi az, amire vágyom.

Nem attól lesz valaki jól szeretve, ha repetát szed a negyedszerre kínálgatott töltött káposztából, és nem az a szeretet kimutatása, ha erőn felül begyűr valaki még két falatot. A szeretetben nincs megfelelni akarás, szorongás, erőszak.

Esszenciális része a szeretetnek, hogy rád hangolódom, és azt nézem: neked mi a jó, nem azt, hogy nekem.

F. B./WMN: Felülírhatók a gyerekkorban elszenvedett traumák, amik kihatnak arra, hogyan szeretünk, és miként érezzük szeretve magunkat?

G. L.: Abszolút. Tudatossággal, önismerettel, kommunikációval. És időnként terápia is szükséges hozzá. Akár így, akár úgy, de ez minden esetben munkával jár. Sok minden attól is függ, hogy kinek milyen mértékű sérülései vannak. Amit fontos tudnunk, és amit ma már tudományos vizsgálatok is igazolnak: az emberi kapcsolatainkban gyógyulunk.

F. B./WMN: Jön a karácsony, mi az, amit tanácsolnál másoknak azon kívül, hogy ne hajtsák túl magukat előtte, és ne őrüljenek bele a vásárlásba, fogyasztásba?

G. L.: A lényeg, hogy a szeretteinkkel együtt legyünk, örüljünk nekik, hogy a világunkban vannak. És nem kell mindenkivel együtt lenni. Szerintem egyáltalán nem kötelező minden kört lefutni, nem kell feltétlenül elmenni a nyolcvanadik rokonlátogatóba bájologni. Azt az időt nyugodtan töltheted egyedül, vagy egy olyan szeretteddel, akivel szívesen vagy együtt.

Akik nagyon fontosak, azokkal tölts időt úgy, hogy olyan dolgokat csináltok vagy épp nem csináltok (pihentek), hogy azt érzed: de jó így együtt. Engedjük meg magunknak, hogy egymásra figyeljünk, szeressük egymást addig, amíg lehet! És ne csak karácsonykor! A háziasszonyoknak pedig azt tanácsolnám: delegáljanak. Nem kell mindent magukra vállalni.

Fiala Borcsa