„Az autizmusom egyedi látásmódot ad a filmezésben” – Kalocsai Noé operatőr története

–

Kilenc éve egy szomorú, önbizalomhiányos, szeretetre és figyelemre éhes kiskamaszként ismertem meg Kalocsai Noét. Amikor viszont a filmekről és a kamerákról beszélgettünk, mindig kivirult az arca, és csillogó szemmel mesélte, milyen élmények érték az iskolája médiaszakkörén.

Amikor e cikk apropóján megkerestem a már huszonegy éves fiatalt, örömmel győződtem meg róla, hogy a film iránti szenvedélyes rajongása mit sem csökkent – az önbizalomhiányát azonban már sikerült leküzdenie, az arcáról pedig eltűnt a szomorúság. 

„Ötéves voltam, amikor a családomnak feltűnt, hogy nagyon különbözöm a két testvéremtől: magamnak való voltam, kényszeresen rendezgettem a székeket, furcsán reagáltam bizonyos helyzetekre, a beszédfejlődésem lassabb volt, mint a korombelieké” – mesélte a beszélgetésünk elején Noé a gyerekkoráról.

Egy idő után kiderült, hogy a fiú „furcsaságának” az az oka, hogy autizmussal él. 

„Ahol megértést találok”

Noé egy többségi iskolában kezdett el tanulni, de nem találta a helyét az osztályközösségben: nem értett szót a többiekkel, kiközösítve érezte magát. Tanulási nehézségei is voltak: főleg a szövegértés és a matematikai műveletek okoztak problémát. A család idővel arra az elhatározásra jutott, hogy keresnek neki egy autizmus-specifikus intézményt. A választás végül a gyöngyösi Autista Segítő Központ iskolájára esett. „A nagynéném talált rá az interneten erre az iskolára. Amikor először ellátogattunk oda, nagyon jók voltak a benyomásaink.

Reméltem, hogy végre egy olyan iskolába fogok járni, ahol megértést találok, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.”

Az általános iskola felső tagozatát már a gyöngyösi intézményben kezdte el Noé.

A félszeg kiskamasznak eleinte az új osztályában is nehézségekkel kellett megküzdenie. „A beilleszkedésem nem ment könnyen. Hirtelen kiszakadtam az otthoni környezetből: csak kéthetente jártam haza, mert kollégista lettem. Ráadásul az előző iskolámban átélt kudarcok is nyomták még a vállam, és a családomban is voltak problémák. Sokáig egy szomorú, magányos fiút láttak bennem a többiek.”

Kérjen lehetetlent

A mélypontról egy emlékezetes délutánnak köszönhetően került ki Noé. „Kilenc éve a Gyöngyösi Városi Televízió Kérjen lehetetlent című jótékonysági műsorába kaptam meghívást, amelyben rászoruló családok kívánságait teljesítették. Az én vágyam az volt, hogy ellátogassak a televízió stúdiójába, és megtudjam, hogy folyik ott a munka. Egy pillanat alatt beleszerettem abba a világba! Lenyűgöztek a kamerák, elvarázsolt a vezérlőszoba, tátott szájjal hallgattam, amiket a szerkesztők meséltek.”

A fényképezés és a videózás iránt már korábban is érdeklődést mutató fiú a látogatást követően úgy érezte, végre megtalálta azt, ami igazán boldoggá teszi. Elhatározta, hogy maradandót fog alkotni a filmezés világában. „Rájöttem, hogy nem kellenek milliókat érő eszközök ahhoz, hogy egy filmes fontosat alkosson. Egy egyszerű kamerával és egy laptoppal is lehet remek filmeket készíteni, nem csak egy hollywoodi szuperprodukció lehet értékes. Az a legfontosabb, hogy mit tud az, aki a kamera mögött áll. Én pedig mindent tudni akartam az operatőrködésről.”

A fiú a hatodik osztálytól kezdve tovább bővíthette a filmezéssel kapcsolatos ismereteit, ugyanis az Autista Segítő Központban egy gyöngyösi operatőr-vágó, Berzsényi Gergely, épp akkor kezdett médiaszakkört tartani az érdeklődő diákoknak. „Mindig türelmetlenül vártam, hogy eljöjjön a szakkör napja. Rengeteget tanultam ezeken az alkalmakon: nemcsak a kamerakezelésben fejlődtem, hanem a vágás, a forgatókönyvírás és a szerkesztés fortélyait is elsajátítottam.”

Noé egy idő után egyre jobban érezte magát a gyöngyösi intézményben – és nem csak a médiaszakköröknek köszönhetően. „Remek szakemberek foglalkoztak velem. Megtanították, hogyan kell viselkedni egy közösségben, sokat fejlesztettek a kommunikációmon. Azon dolgoztak, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból, és jó hangulatban teljenek a napjaim. Sok szép emléket köszönhetek nekik. Az iskolai rendezvényein való fellépéseimre is jó szívvel gondolok vissza.”

A fiú életszemlélete is megváltozott a gyöngyösi évek alatt. Egy idő után felismerte, hogy sok sorstársához képest kiváltságos helyzetben van. „Az intézményben láttam, hogy vannak olyanok, akiknek az autizmusa jóval súlyosabb, mint az enyém. Sok diáktársam például egyáltalán nem tudott beszélni és alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, nekem pedig csak enyhe fokú tanulási és kommunikációs zavarral kellett megküzdenem.

Szóval rájöttem, hálás lehetek azért, hogy olyan lehetőségeim vannak, amilyenek sokaknak nem adattak meg.” 

Az általános iskola felső tagozatának elvégzése után Noé az egri Eventus Üzleti és Művészeti Szakgimnáziumban folytatta tanulmányait mozgókép és animáció szakirányon. A szakképesítés megszerzése mellett le is érettségizett.

A középiskolai évekről szinte csak kellemes emlékeket őriz. „Az Autista Segítő Központban eltöltött éveknek is hála, nem jelentett nehézséget a beilleszkedés, az első perctől kezdve jól éreztem magam az új iskolámban. Ami pedig a tanulmányaimat illeti, nagy segítséget jelentett, hogy a médiaszakkörön tanultaknak és a saját tapasztalataimnak köszönhetően már tudtam egyet s mást a kamerákról. A tanórák mellett a szabadidőmben is arra törekedtem, hogy minél többet fejlődjek a filmezés terén: oktatóvideókat tanulmányoztam, főleg a koronavírus-járvány alatt.”

A törekvő, ambiciózus fiú már a középiskola utolsó éve alatt a választott szakmájában dolgozott: az a Gyöngyösi Városi Televízió alkalmazta külsős operatőrként, ahol nyolc évvel korábban beleszeretett a kamerák világába. „Az az év nagyon kemény volt. Sokat ingáztam Eger és Gyöngyös között, a tévés munka mellett még kerékpáros ételfutárként is dolgoztam, a jogosítványt is letettem, és persze ott volt még az egri suli is.”

Fotó és film

Noé jelenleg is a gyöngyösi televíziónál dolgozik, és egykori mentora, Berzsényi Gergely is foglalkoztatja alkalmanként. A sok munka mellett törekszik arra, hogy minél több időt töltsön együtt a barátnőjével, akit öt éve ismert meg Egerben. Amikor pedig egy kis szabadideje akad, akkor sem teszi le a kameráját. „Keresem a szépet és a különlegeset, hogy megörökítsem. Nagyon szeretek például csillagokat fotózni, és olyan épületeket is, amelyekben felfedeztem valami sajátos formát.”

Úgy véli, a filmkészítés segíti az önkifejezésben is. Ugyan kritikus a saját műveivel szemben, de néhány munkáját már publikálta. Az autizmusára pedig előnyként tekint az alkotómunka során.

„Úgy gondolom, hogy szavak nélkül is el lehet mesélni egy történetet, sőt, a képi világ gyakran kifejezőbb, mint a beszéd. Ezért elsősorban némafilmeket szoktam készíteni. Az egyik alkotásomat már sokan megdicsérték – azt a kisfilmet, amelyik az elengedésről és a gyászról szól, ezért mindenki tud vele azonosulni.

Az autizmusom egyébként segíti a vizualitásomat, egyedi látásmódot ad.”

Noé akkor is útra kel a kamerájával, ha úgy érzi, munkájával segíteni tud a rászorulókon.

„Egy hónapja a budapesti Virágoskert Gyógypedagógiai Intézmény jótékonysági kerékpártúráján forgattam. A rendezvény célja egy állító- és járatógép megvásárlásához szükséges összeg összegyűjtése volt. Nagyon remélem, hogy a videóm által sokakhoz eljut majd a kezdeményezés híre, ugyanis ez az eszköz nélkülözhetetlen az intézmény súlyosan-halmozottan fogyatékos ellátottjainak fejlesztéséhez.” 

Az álmok mozija

Ami pedig a jövőt illeti, Noé szeretné a felsőoktatásban folytatni a tanulmányait. Hogy melyik szakra felvételizne, még nem tudja: úgy érzi, leginkább az operatőrség és a vágó szakma áll hozzá közel, de a rendezésben és a forgatókönyvírásban is bővítené az ismereteit. Az viszont biztos, hogy hatalmas tudásszomjjal rendelkezik – és nagy tervei vannak. 

„Egyszer majd szeretnék egy saját stúdiót, és szívesen dolgoznék egész estét betöltő mozifilmeken is. Tudom, hogy még messze vagyok ettől, de az egyik legismertebb színész, Jim Carrey például takarítóként dolgozott fiatalon, és később világhírű lett. Miért ne álmodhatnék nagyot én is?”

A képek Kalocsai Noé tulajdonában vannak.

Nádudvari Péter