Milyen esélyekkel indul egy kapcsolat, ha a neten szövődik? És ha egy buliban?

–

Wendy L. Patrick azt írja: általában harmonikusabb párkapcsolatokról számolnak be az emberek, ha offline, például családtagok vagy ismerősök által ismerték meg a társukat, mint ha valamilyen internetes társkeresőn találkoztak.

Mivel a környezetemben több pár is akad, akik köszönik szépen, jól vannak, és talán sohasem találkoztak volna, ha nem hozza helyzetbe őket a világháló, felvontam a szemöldökömet, amikor ezt a cikket olvastam.

Igaz lenne, hogy hátrányból indulnak azok, akiket nem ismerősök boronáltak össze, vagy nem valamilyen közös hobbi kapcsán futottak egymásba?  

Hasonló a hasonlónak örül?

Patrick citál egy kutatást, hogy alátámassza a véleményét. Heather D. Blunt-Vinti és munkatársai 2016-ban tinédzsereket kérdeztek arról, mennyire elégedettek a párkapcsolatukkal. Arra jutottak, hogy boldogabbak azok, akik nem online találkoztak a partnerükkel, és hosszabb idő jutott egymás megismerésére, mielőtt összejöttek volna. Mert, mondjuk egy baráti kör tagjai voltak. Vagy közös sportágat űztek.

Sharon Sassler és Amanda Jayne Miller kutatásai nyomán mondja azt továbbá Patrick, hogy a közös érdeklődési kör(ök) és az átfedésben lévő hálózati kapcsolatok (azaz a sok közös ismerős) megkönnyíti egy kapcsolat fejlődését. Az ilyen párok több támogatást kapnak közös életükhöz.

Ezzel szemben, az emberek szkeptikusabbak a szórakozóhelyeken vagy online szövődő szerelmekkel kapcsolatban, ezért, bár az internetes ismerkedés egyre elfogadottabb, sőt népszerűbb, sokan még ma is „fedősztorikat” alkotnak, azaz kitalálnak valami romantikusabb vagy hétköznapibb ismerkedési helyszínt a valóságosnál.

Sassler és Miller azt is leszögezték, hogy bár a szórakozóhelyeken vagy interneten történő ismerkedés sokaknak könnyebb, mint a hagyományos párkeresés, nem biztos, hogy hosszú távon ugyanolyan esélyeket jelent a harmonikus kapcsolat kialakítására, mint a hagyományos formák. Azt ők is elismerik ugyanakkor, hogy maga az ismerkedés ezeken a terepeken egyszerűbb olykor: az emberek egy része merészebb, kockázatvállalóbb egy buliban vagy a társkereső oldalakon. Egyrészt maga a környezet is a flörtre ösztönzi őket, a többiek is egyértelműen ugyanezért vannak ott, másrészt, mert az érintettek is mernek kihívóbbak, direktebbek lenni, mint amilyenek egyébként a szűkebb környezetükben lennének, ahol jobban tartanak a visszautasítástól vagy a megszégyenüléstől, hisz a továbbiakban is találkozniuk kell azzal az emberrel, aki előtt megnyíltak.

Könnyebb maradni, mint szakítani

Az internetes ismerkedés több teret enged a képzeletnek és a bennünk élő sztereotípiáknak. Az online kommunikáció, a kozmetikázott profilok kedveznek a valóság torzulásának, és a valós információk hiányát gyakorta a fantázia tölti ki. Alapvető támpontok hiányoznak a választáshoz, amelyek egy személyes találkozásnál azonnal felmérhetők: például a másik fél hangja, mimikája, nevetése, testbeszéde, illata, annak a bizonyos „kémiának” a megléte vagy hiánya.

Mondhatnánk erre, hogy oké, de ha sor kerül a személyes találkozásra végül, akkor ezek úgyis nyilvánvalóvá válnak. Csakhogy, amint erre Milanovich Domi kollégám egy korábbi cikkében rámutatott: kutatások igazolják az úgynevezett „előrehaladási torzítás” létezését, vagyis azt, hogy könnyebb a párkapcsolatok elkezdésére és folytatására irányuló döntéseket meghozni, mint visszautasítani valakit, vagy szakítani.

„Annyira vágyunk a hosszú távú kapcsolatokra, hogy sokszor az sem érdekel minket, ha kiderül, a másik egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzeltük.” Például az első találkozót megelőző hosszú csetelés alapján.

A hasonló a nyerő?

Sassler és Miller azt tapasztalták, hogy az általuk vizsgált párok tagjai közül azok, akik „offline” ismerkedtek, jellemzően közelebb állnak egymáshoz életkor és iskolai végzettség tekintetében, mint azok, akik internetes társkeresőn bukkantak egymásra. 

De vajon a hasonlóságok determinálják a kapcsolat sikerét? – kérdezem Geist Klára pszichológus-párkapcsolati tanácsadót.

„A kutatások szerint a tartós kapcsolatban élő párok elégedettebbek akkor, ha több a hasonlóság köztük bizonyos dolgokban. Ezek legtöbbször neveltetésükből eredő meggyőződések. Olyan dolgok, amik később nehezebben átalakíthatók” – válaszolja.

„Hosszabb távon az együtt élő felek között ki is alakulhat hasonlóság, ezért a kutatók friss házasokat vizsgáltak, és azt találták, hogy a közös értékrend, hit, családi háttér magasabb szintű harmóniát eredményez, mint bizonyos személyiségjegyek egyezése vagy az intellektusbéli jellemzőké. A kapcsolati elköteleződésnek és intimitásnak jó előrejelzője a hasonlóság. Ám a szenvedély megszületéséhez az is kell, hogy a másik ember felkeltse a kíváncsiságunkat. Ezért tapasztaljuk gyakorta, hogy a hirtelen fellobbanó szerelmek az »egy test, egy lélek« szimbiotikus szakasz lecsengésével, amikor már a különbözőségek hangsúlyossá válnak, véget is érnek. Csupán a szenvedély kevés az intimitáshoz, elköteleződéshez. Ezzel szemben a hasonlóságalapú, sok esetben barátságból szövődő párkapcsolatok általában jobban kiállják az idő próbáját. Ilyen értelemben valóban elégedettebbek lehetnek azok a párok, akik offline háttérrel, azonos közösségnek, érdeklődési körnek vagy a földrajzi közelségnek (értsd: lakhely, iskola vagy munkahely stb.) köszönhetően ismerkednek meg. És tény az is, hogy sokszor a közösség által is támogatottabb a baráti, ismerősi körben való ismerkedés, a társadalmi és vagyoni helyzetüket, gyökereiket, képzettségüket, életkorukat tekintve »hasonlók« egymáshoz való közeledése.

Egyébként evolúciósan is vonz minket a hasonló arcberendezés, gondolkodásmód, az ismerős szokások, mert biztonságérzetet ad. De közben az utódok egészsége szempontjából a genetikai változatosság a kedvezőbb. Szerencsére a kettő nem zárja ki egymást.

Illetve: sok olyan történetet is hallani, hogy a nagy szerelem időszakában megfogan egy gyerek, akit az egyik szülő egy vele hasonlóbb hátterű emberrel, egy kevésbé szenvedélyes, de elkötelezettebb kapcsolatban nevel fel később.

De az is megtörténhet, hogy az amúgy nagyon különböző pár elindul az összecsiszolódás útján, azaz, mondhatjuk úgy is, hasonlóbbá válnak idővel egymáshoz, amely akkor szerencsés, ha egyik fél részéről sem jár önfeladással. A személyiség érettsége, a sikeres konfliktuskezelés, az elfogadás, az egymás iránti kedvesség is segíthet felülemelkedni a különbözőségeken.”

Geist Klára azt mondja, létezik illuzórikus hasonlóság is, amikor egy pár nagyon fiatalon találkozott, és még nem a saját, kialakult értékrendjük szerint élnek, hanem a szüleik tükrei. Nekik érettebb korukban ugyanúgy meg kell küzdeniük egymásért. 

Nem hosszban mérjük a sikert

Mi a helyzet az „elrendezett házasságokkal”, amelyek sokfelé mindennaposak a világban? Vajon hosszabb távon szerencsés lehet egy ilyen racionális szempontok alapján kötött frigy, ellentétben azzal, ha valaki „beleszédül” egy házasságba?  

Geist Klára azt mondja, ezek a szervezett házasságok inkább a családalapítást, az elköteleződést szolgálják. De a nő-férfi kapcsolat vonzalom-dimenzióját, a szenvedélyt nem biztosítják.

„A mai kor emberének egy párkapcsolat minősége nem feltétlenül egyenlő a kapcsolat tartósságával, hosszával. Régebben élesebben elkülönült az, mit várnak a felek a szerelemtől, illetve mit a házasságtól. Persze áldás volt, és ma is az, ha a kettő egyszerre lehet jelen az életünkben, egyetlen kapcsolaton belül megélve.”

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ master1305

Kurucz Adrienn