Z. Kocsis Blanka: Öt dolog, amit elmondok majd a lányomnak a szexről
A szexuális nevelés a szülők feladata, ehhez kétség sem fér. Csakhogy mi, szülők, egy olyan korban voltunk kamaszok, amikor a szexedukációnak alapvetően négy formája létezett: a hatodikban és kilencedikben kötelező, kínszenvedéssel teli felvilágosítás az iskolai védőnő tolmácsolásában – szigorúan külön a fiúknak és a lányoknak –, a korabeli ifjúsági magazinok vonatkozó oldalai, a többiek tapasztalatai, na meg a pornó. Az igazán szerencséseknek akadt egy nővére, unokatestvére, ad absurdum, anyukája, akivel lehetett őszintén és nyíltan beszélni. De a legtöbben a szexet a saját „kárunkon” tanultuk meg – épp ezért tisztában vagyunk vele, hogy a tudás hatalom, a szülői munka pedig nem megspórolható. De hogyan csináljuk? Mennyit mondjunk? És főleg mikor? Z. Kocsis Blanka írása.
–
Egy hazai kutatás szerint a gimnazista fiatalok fele 15 évesen, vagy annál fiatalabban éli át az első aktust. A Hintalovon Alapítvány beszámolója arra is rámutat, hogy az első szexuális élmények általában törvényi-elmarasztaló kontextusban kerülnek a közbeszédbe – így, noha ez hozzájárul ahhoz, hogy szükség esetén az áldozatok segítséget kérjenek, ugyanakkor a társadalmi párbeszéd részeként az valahogy elmarad, hogy a szex élvezetes, izgalmas, jó is lehet. És ha felelősen, pláne érzelmi kapcsolódás mellett élik meg a fiatalok, akkor biztonságos is. Arról nem is beszélve, hogy ha egy gyerek szexelni akar, akkor fog is, az intimitásról, szexualitásról, a technikai és érzelmi feltételekről épp ezért nemcsak érdemes, de minél előbb kell is beszélni. Főleg akkor, ha szülőként azt szeretnénk, hogy a kamaszok felelősen, szégyenérzet nélkül, élvezettel éljék meg saját szexualitásukat.
A szülő tervez, aztán jön az élet
Várandós nőként sok mindenre akartam felkészülni, de csak kevés dologban voltam biztos. Az egyik, amit előre eldöntöttem, az volt, hogy sosem hazudok majd a gyerekeimnek, és kérdezzenek bármit, mindig őszintén válaszolok nekik. Szerettem volna, hogy ismerjék a fehérneműszabályt, egyértelmű volt, hogy beszerzem majd az észak-európai szexedukációs mesekönyvek legjavát, és akármilyen nehéz is ezt most még elképzelni, nyitott leszek, akár a szex, akár a szerelem merül fel témaként köztünk.
Aztán megszülettek a gyerekeim, és a fejben lazán vett helyzetek sok fejtörést okoztak, hiszen nagyjából két másodperc alatt jutottunk el oda, hogy meg kellett beszélnünk: a maszturbáció jó és élvezetes, azonban magánügy. Tehát mindenki a saját szobájában, tiszta kézzel, zárt ajtók mögött csinálhatja. Innen már csak egy lépés kellett ahhoz, hogy egy csütörtöki napon, vacsora közben a kiskamasz fiam megkérdezze, mi az a menstruáció. Én pedig ott ültem a kissé szikkadt vajas zsemlém fölött egy csapat különféle nemű, korú és érdeklődésű gyerekkel azon gondolkodva: na, ezt hogy fogom differenciáltan és teljeskörűen megválaszolni úgy, hogy az a kisebbek számára se legyen ijesztő vagy kellemetlen.
Végül elmeséltem, hogy a lányok teste előbb-utóbb készen áll arra, hogy gyerekük szülessen. Ilyenkor a hasukban hónapról hónapra épül egy pihe-puha fészek, ahova a baba beköltözhet. Ha van baba, akkor a fészek addig nő, amíg a babának szüksége van rá. Ha pedig nincs, akkor eltűnik.
„Jó, de miből van? Hogy tűnik el? Hova folyik? A lányok lába közé? Honnan lehet látni, ha egy lány menstruál? Mit tesznek oda a lányok?”
– záporoztak rám a kérdések.
Nem volt mit tenni. Vettem egy nagy levegőt, félretettük a vacsorát, kicsomagoltunk néhány betétet és tampont, majd megtaperoltuk, lelocsoltuk, megúsztattuk mindet. Közben olyan fontos kérdéseket vitattunk meg, mint hogy milyen színű, szagú a menzesz, milyen gyakran történik meg és meddig tart, vagy hogyan segíthet egy fiú a lány osztálytársainak, ha szükségessé válik.
Bevallom, a beszélgetés teljes órája alatt patakokban folyt a hátamon a víz. Végig azon gondolkodtam, a megfelelő szavakat használom-e, és mennyi az elég. Végül arra jutottam, hogy a gyerekeim már most sokkal többet tudnak a saját testükről és a női anatómiáról, mint amennyit én tudtam az általános iskola végén. Szóval ez egyfajta győzelem.
Nem könnyű a szexről őszintén beszélni
Kevés olyan hálás, és egyszersmind kegyetlenül nehéz helyzetet tudok elképzelni, mint amikor egy általam szeretett kiskorú megbízik bennem, és töviről hegyire elmeséli a szexuális élményeit. Ilyenkor egyrészt nyilván egyáltalán nem akarom hallani a részleteket, másrészt pontosan tudom, hogy ez egy áldott állapot, melyben higgadtnak és hálásnak kell lennem, hiszen az, hogy ez megtörténik, azt mutatja, hogy szeretve és tisztelve vagyok, bíznak bennem.
Épp ezért érzem úgy, hogy folyamatos figyelemmel, állandó rendelkezésre állással kell segítenem gyerekeim érzelmi biztonságát.
Beszélnem, beszélgetnem és hallgatnom kell akkor is, ha olykor legszívesebben leájulnék a székről vagy elmenekülnék a helyzet elől. Minden mondat, minden lélegzetvételnyi szünet számít.
No, nem azért, mert prűd vagyok, esetleg ne gondolnám, hogy fontos ezekről a témákról beszélni. Sokkal inkább azért, mert egy-egy ilyen helyzetben szükségszerűen vissza kell nyúlnom önmagamban a tapasztalataimhoz, és úgy kell őszintének lennem, hogy a korábbi saját élményeimet nem terhelem rá senkire.
Ráadásul nekem, akárcsak kortársaim nagy részének, nincs személyes tapasztalatom, hiszen velünk nem beszélgettek a szexről, és szerencsésnek számított az a lány, aki nem sunyiban, az első órát ellógva ment tininőgyógyászhoz, hanem az anyukája társaságában.
Nincs mintám, csak olvasmányélményeim. Nincs tapasztalatom, csak reményeim. Úttörő vagyok – és baromira szeretném elég jól csinálni.
5 dolog, amit elmondok majd a lányomnak a szexről
A szexualitást – és benne önmagunkat, a határainkat, a másik komfortos kereteit, a testünket és a másik testét – mindenkinek tanulnia kell. Hiszen a szex lehet játékos, szenvedélyes, keserédes, bánatos, vigasztaló, őrült, kreatív, kemény vagy lágy, szerelmes vagy kényelmes is. Bárhogy lehet jó, ha biztonságban éljük meg, és minden konszenzuálisan, szabadon történik. Épp ezért van öt dolog, amit biztosan elmondok majd a lányomnak – és ami azt illeti, a fiaimnak is – a szexről.
1. A szerelem nem alapfeltétel, de a biztonság az
Ha engem kérdeztek, a vicceskedős apukapólók, a kötelezően kivárandó életkor vagy a szerelem érzésének túlmisztifikálása se nem humoros, se nem célravezető. Persze örülnék, ha a gyerekeim bódult szerelmi mámorban, egy őket valóban kedvelő, okos és jóravaló partner társaságában élnék át első szexuális élményeiket. Azt is tudom ugyanakkor, hogy a szociális nyomás és a vágy nagy úr, szóval nem biztos, hogy örökké várni fognak az igazira. És nem is kell nekik. De kell hogy tudják,
még a szerelemnél is sokkal fontosabb, hogy ez a bizonyos másik tisztelje őket és a határaikat, tudjon és akarjon kommunikálni szex előtt, alatt és után, valamint legyen számára egyértelmű, hogy a védekezés közös felelősségük.
És egyben kötelező része az együttlétnek. (Ahogy az is, hogy az óvszer eltávolítása vagy a felvétel készítése még konszenzuálisan sem oké, nemhogy beleegyezés nélkül.)
Vagyis, ha valaki nem hajlandó óvszert húzni, mert neki az „kényelmetlen és majd vigyáz”, ha valaki nem veszi figyelembe, mi esik jól és mi nem, ha valaki elnyom és nem megtart, vagy ha akár csak egyetlen pillanatra is azt érzed, hogy nem vagy biztonságban, felállhatsz és elmehetsz. Nem kell indokolni, nem kell bocsánatot kérni, nem kell magyarázkodni, hiszen csak olyan helyzetben kell bent maradnod, amiben jól érzed magad. És ehhez nem(csak) szerelem kell, hanem bizalom, tisztelet és biztonság (is).
2. Bármikor mondhatsz nemet
Nemet mondani nehéz. Különösen akkor, ha egy fiatalnak még nincs tényleges tapasztalata arról, mit szeret és mit nem. Vagy hogy meddig mehet el anélkül, hogy bármelyik pillanatban ösztönösen behúzná a kéziféket. Épp ezért fontos, hogy a lányom tudja, bármikor meggondolhatja magát, és nem kell engednie sem a társas nyomásnak, sem a másik vágyainak, sem az érzelmi zsarolásnak.
Persze a legjobb, ha semmit sem csinál azért, mert mások már csinálják, mert cikizik, vagy mert úgy érzi, lemarad valamiről.
Még jobb, ha eleve nem megy bele olyan interakcióba, melynek a keretei nem tisztázottak számára. Ugyanakkor ha mégis megteszi – mert történjék bármi, időnként kísérletezni, hibázni, rizikózni fog –, akár már teljesen meztelenül, behatolás előtt vagy közben is mondhat nemet. Az ő teste, az ő döntése. És bár fontos, hogy törődjön mások érzéseivel, senkinek az érzései, integritása és jólléte nem olyan fontos, mint a sajátja.
3. A pornó nem a valóság
A fiatalok 53 százaléka tizenhárom éves kora előtt lát először pornót – derül ki a Common Sense cikkéből. A legtöbbjük ráadásul nem is véletlenül: 44 százalékuk szándékosan keresi az ilyen tartalmakat, hogy kielégítse kíváncsiságát. Ez pedig idővel szokások kialakulásához vezethet, hiszen a megkérdezett 14–17 éves fiatalok 71 százaléka nézett pornót a kutatásban való részvétel előtti héten. Vagyis a pornó napjainkban visszavonhatatlanul része a kamaszok szexkultúrájának. Ezen sajnos akkor sem változtathatunk, ha mi magunk korlátozzuk gyerekeink hozzáférési lehetőségeit.
Ez pedig csak egyet jelenthet:
el kell magyaráznom a lányomnak, hogy a pornó nem a valóság, és szexedukációs videó helyett kizárólag médiatermékként értelmezhető.
Addig kell nyíltan beszélgetnem vele a témáról, míg meg nem érti, hogy a mélytorok, az anális közösülés vagy a csoportos szex része lehetnek ugyan egy ember szexuális életének, de semmiképp sem tartoznak a belépőszinthez, megvannak a maga veszélyei, és bármennyire akarja is tőle valaki, hogy ilyen interakciókban vegyen részt, nem kell megtennie.
4. Mindent szabad, de semmi sem kötelező
A szexualitás egy sokszínű, élvezetekkel teli spektrum, melynek bármely pontján időzöl is, találhatsz hozzá partnert. Épp ezért tartom fontosnak, hogy a majdani kamaszlányom tudja, a szex csodálatos, és szabad szégyenérzet, szorongás, bűntudat vagy pironkodás nélkül megélni. Akkor is, ha a partnere nem fiú. Akkor is, ha az érdeklődése valamely szubkultúrához vagy rétegízléshez igazodik. Akkor is, ha nem értenék egyet vele. Csak önmagának kell megfelelnie – meg a biztonsághoz szükséges mindenkori alapfeltételeknek.
5. Nem a te hibád
Az élet – beleértve a szexualitást is – tanulási folyamat, s mint ilyen, elkerülhetetlenül hibákkal és kedvezőtlen tapasztalatokkal, kudarcokkal és rossz élményekkel is együtt jár. Ez azonban nem jelenti, hogy a rosszat magunkban kell tartani, sőt! Elmondom majd a lányomnak, hogy ha bántják, hozzám mindig jöhet. Elmondom majd, hogy ami fáj, az nincs rendben. Hogy ha elszakad az óvszer, tőlem kérjen segítséget, hogy nem az ő hibája, ha beszólnak neki, ha alányúlnak, ha megalázzák vagy ha nem tisztelik a határait.
Elmondom majd, hogy ha rosszul dönt, veszélybe kerül, vagy egy fiú nem áll le, nem kell sem tűrnie, sem hallgatnia.
Akkor sincs egyedül, ha úgy érzi majd, és hívjon bármikor, a vonal végén mindig ott leszek. Akkor is, ha dühös vagyok, ha csalódott leszek vagy mérges: szeretem és ezen semmi nem változtat.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ MStudioImages