Tóth Flóra: Kiscicaszezon van… megint
Rovattámogatás
Kiscicaszezon van, vagyis a tavasszal született kiscicák mostanában lettek 6-8 hetesek, és kezdik felfedezni a világot. Ha kóbor kismacskákról van szó (amikből állítólag egyre több van), akkor szerencsés esetben most találkozunk velük, és kezdhetünk valamit a helyzetükkel. Szerencsétlenebb eset akkor áll elő, amikor valami történik az anyukával, és a kiscica még olyan korban szorul emberi gondoskodásra, amikor jócskán pótolni kell az anyai gondoskodást, ami elég kemény feladat (erről is írok azért). A mi tavaly ősszel megkezdett cicakalandjaink pedig pont ezzel folytatódnak, hogy, hogy nem, ismét egy alomnyi kiscica került a látóterünkbe. Természetesen őrült cukik. Tóth Flóra írása.
–
Egy kis Görögország az agglomerációban
Amikor jó pár hónapja a frissen befogadott cicáinkról írtam, még nem tudtam, amit ma már igen: sikerült egy olyan településre költöznünk, ahol nagyjából annyi a kóbor macska, mint egy átlagos görög szigeten, vagy Cipruson (mi amúgy két éve ott „fertőződtünk meg” a cicaszeretettel). Akkor
szerencsés véletlennek tulajdonítottuk, hogy amikor megfogalmazódott bennünk, hogy kiscicákat szeretnénk, az univerzum vagy Isten, vagy a vakszerencse kiscicákat küldött nekünk. Ma már látjuk, hogy itt sűrűben hullik a kiscica formájú égi áldás, mint ahányszor megfogalmaz valaki ilyesmi vágyat.
De a lányaim szerint kiscicából sosem elég. Én azért ezt némileg vitatom.
Tudtátok, hogy a cicáknál egy alom esetén is lehet több apuka?
A kiemelt képen látható kiscicák valójában a fél- (vagy lehet, hogy édes-) testvérei a mi cicáinknak. Ugyanis amikor tavaly ősszel befogadtunk két kiscicát, Rozit (akinek a teljes neve Rozmaring) és Boscót (aki eredetileg Bodzának indult, de kiderült, hogy fiú, és amúgy sem Bodza személyiségű), akkor hálánk jeléül igyekeztünk gondoskodni a mamájukról, aki a környékünk által gondozott, közösségi kóbor cicává vált.
Eleinte többen csak úgy kint hagytuk neki az ételt napi rendszerességgel, de aztán kiderült, hogy ez nagyon rossz stratégia, mert a közösségicica-pozíciónkra nagyjából tíz-tizenkét pályázó lenne, így elkezdtünk csak neki enni adni, amikor bejelentkezett érte. És ezt tél végén egyre sűrűbben tette. Tervben volt az ivartalanítása is, de sajnos elkéstünk vele (állítólag a globális felmelegedés a macskák tüzelésére is hatással van), egyszer csak észrevettük a vemhesség eltéveszthetetlen jeleit.
A cicamama gömbölyödött, majd eltűnt néhány napra, aztán megjelent, már pocak nélkül. Az előző alom helyén nem találtunk kiscicákat, így óriás kommandózásba kezdtünk, hogy megtaláljuk őket. Kiderült, hogy a mamamacska talált egy még jobb helyet, egy elhagyatott ház kizárólag a tetőről megközelíthető padlásrészét (a házat a tulajdonosok segítségével a pincétől a padlásig átkutattuk, de sehogy sem jutottunk el a kiscicákhoz, pedig a mama minden evés után oda vonult vissza).
Heteken át etettük és figyeltük őt, aggódtunk, hogy mi van a picikkel (a cicije elárulta, hogy valahol vannak), mire egyszer végre egy kiscicával jelent meg. Néhány nappal később megláttuk a többieket is – az üresen álló ház tetején. Innentől kezdődött a napi szintű cicamozi.
Az állatorvosunktól tudom, hogy az egy alomba tartozó kiscicák azért lehetnek akár nagyon különbözők is, mert simán előfordulhat, hogy mindnek más az apja. Azt meg az internetről, hogy a vörös-szürke-fehér háromszínű cicák szinte mind lányok (maximum genetikai hiba okán eredendően ivartalan hímek lehetnek, elenyésző számban): két ilyen cukiság is van most az új alomban. Két hete a mamacica leköltöztette a picinyeit az elhagyatott telekre (ami egy igazi kiscicajátszótér), és amióta elmúltak hathetesek, elkezdtük etetni is őket (szerencsére ők már tudnak enni egyedül, csak ki kell tenni nekik).
Eredetileg hatan voltak, de egy áldozatul esett egy környékbeli kutyának, így most öt kiscica cseperedését követjük nyomon. Bár az őrült cicaszaporulat bennünket is meglepett,
nagyjából az ilyen élmények miatt költöztünk természetközelibb helyre, szóval kiélvezzük a kalandot.
Mi a teendő, ha kiscicát talál az ember?
Ez leginkább a kiscica korától függ, de 4-5 hetesnél fiatalabb cicákról gondoskodni akkor, ha nincs a közelben a mamájuk (esetleg történt vele valami) óriási meló: melegen kell őket tartani, kortól függően 2-3 óránként etetni őket fecskendőből vagy cumisüvegből, és segíteni az ürítésüket úgy, hogy vattakoronggal vagy törlőkendővel stimuláljuk a megfelelő helyet. A Noé Állatotthon oldalán szuper összefoglaló van a talált kismacskák gondozásáról, és itt is vannak hasznos infók kiscicaügyben. Ehhez képest 6-8 hetes kiscicákat egy róluk gondoskodó anyacicával együtt terelgetni tényleg csupa élvezet.
Ahogy az ember elkezdi etetni őket, egyre jobban megszokják, barátkozni kezdenek, és akár már néhány nap alatt el lehet érni azt, hogy engedjék magukat simogatni, szeretgetni, és „rezegjenek” (vagyis doromboljanak) közben.
Ez akkor is szuper élmény, ha amúgy nem akarunk cicát, és egy kézhez szoktatott kismacskát könnyebb „elpasszolni”, ha esetleg ilyen terveink vannak (én ezt is ajánlom).
A mi tavaly befogadott cicáink 3 napig bujkáltak, a padlóra került kakijukat egyetlenegyszer kellett ráhelyezni az alomra (tudom, ez kicsit undi), és azóta balesetmentesen használják, a negyedik naptól pedig elkezdtek velünk barátkozni, és azóta a legbújósabb szeretetgombócok lettek.
Ha találsz egy alomnyi kiscicát, találj egy alomnyi embert is hozzájuk… és ne hagyd, hogy elrabolják a szívedet
Az anyukacica egyidőben elég rossz bőrben volt (hat kiscicáról gondoskodott egyedül, nem csodálkozom rajta, inkább vele érzek), egyszer annyira, hogy szaladtam vele az állatorvoshoz, ahol kiderült, hogy nem sokat tehetünk, amíg túl picik és elérhetetlen helyen vannak a kiscicák, nem igazán kaphat gyógyszert, mert elapadhat a teje, a cicák meg éhen halhatnak. Így etettük, mint az őrült (és úgy is evett), vártunk, izgultunk és reménykedtünk. És közben elneveztük, Mizi lett. Szerencsére Mizi állapota javulásnak indult, bár még nem százas, de amint jobban lesz, ivartalanítjuk, most már teljesen kézhez szokott, így nem lesz akkora kihívás, mint néhány hónappal ezelőtt.
Nincsenek széles körű tapasztalataim ebben, de azt látom, hogy ha elnevezel egy cicát… akkor elvesztél.
Mizikével az a nehéz, hogy egy icipici, elképesztően hálás és bújós macska, aki valószínűleg alig múlt egy éves, és már két alomnyi kiscicát szült... hát hogy ne lopná be magát az ember szívébe?! Közben szerencsére kiderült, hogy nekem vannak a legjobbfej ismerőseim a világon, és a lassan nyolchetessé váló kiscicáknak mind lesz, lenne gazdája. Ettől függetlenül nagyon fontos hangsúlyozni az ivartalanítás fontosságát, mivel valószínűleg egyszer van az embernek (és a cicáknak) ilyen szerencséje, hogy simán kerül befogadó család mindenkinek.
De van egy kis bátor versenyző, aki már akkor beszökött hozzánk, amikor az anyukája lehozta a tetőről egyszer, alig győztük kivarázsolni a házból. Így esett, hogy
a lányaink elnevezték őt a szuperpuha és nagyon szétálló, háromszínű bundája miatt Vattacukornak. Említettem már, hogy mi történik, ha elnevezel egy macskát?
Azóta egy ismerős szólt, hogy neki is van egy alomnyi kóbor kiscicája, elpasszolhatnám őket is. Szóval nem elég, hogy lassan tényleg őrült macskás nő lettem, de még macskadíler is. (Ha érdekelnek kiscicák, azért írj rám nyugodtan, nehogy szerető otthon nélkül maradjanak.)
A képek a szerző tulajdonában vannak
