Utcajogász: „Az is lakhatási szegénység, ha a jövedelmed legalább felét lakhatásra költöd”

–

2010 óta a legkiszolgáltatottabb réteg szolgálatában

Tizenötödik éve várják klienseiket a Blahán az Utcajogász Egyesület önkéntesei (ügyvédek, jogtanácsosok, ügyvédjelöltek, doktoranduszok és joghallgatók) minden pénteken 15.00 és 17.00 óra között (rossz idő esetén az aluljáróban), de telefonon és e-mailben is adnak tanácsot azoknak, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak ezt a típusú szolgáltatást annak ellenére, hogy a tapasztalat azt mutatja, nekik még nagyobb szükségük van rá. Az egyesületben dolgozók víziója egy olyan ország, ahol biztosítottak a méltó lét feltételei, különösen a lakhatási és szociális jogok, és ahol elérhető a jogérvényesítés mindenki számára. Évente több mint háromszáz ember fordul hozzájuk ingyenes jogi tanácsért, főleg lakbérelmaradási problémák, rossz lakáskörülmények, kilakoltatás ügyében, de

mentettek már meg 16 éves, prostitúcióra kényszerített lányt is a börtöntől, akit üzletszerű kéjelgés miatt akartak lecsukni,

illetve vonattak vissza a járvány idején hajléktalanságban élő emberre kiszabott 25 ezer forintos szabálysértési bírságot is, amit azért kapott, mert megsértette a kijárási tilalmat – nyilván, hiszen nem volt hova mennie. 

Ügyvéd, bíró, joghallgató 

Tér Kata ügyvéd másfél éve önkénteskedik az Utcajogásznál. Kilenc évig dolgozott közigazgatásban, majd egy éles váltás után ráébredt: nagyon szeretne segíteni olyan területen, ami a munkájához is kapcsolódik, így került az egyesülethez. 

Miklós Jánost két éve nyugdíjazták, előtte 34 éven keresztül volt bíró, többek között a Fővárosi Törvényszéken, illetve a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgozott. Bírói kinevezése előtt pártfogóként is segített, börtönből szabadult emberek utógondozását, illetve pártfogó felügyeletét látta el. 2022-es nyugállományba vonulása után sokat gondolkodott rajta, hogyan tovább. Több kollégájához hasonlóan ugyanis nyugdíjba küldték a 2012-ben hozott jogszabály szerint, ami a bírói munkavégzés felső korhatárát az addigi 70 év helyett a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár eléréséhez kötötte.

„Az akkori korhatár 62 év volt, sok bírósági vezető tartozott ebbe a korcsoportba. Bírócserét hajtott volna végre a vezetés, ami részben sikerült is”

– magyarázza. Miklós Jánost tehát akkor nyugdíjazták, amikor (ahogy ő fogalmaz) élete és gondolkodása teljében volt, ő pedig nem szeretett volna tétlenül üldögélni otthon. Ekkor történt, hogy megakadt a szeme egy híren: az Utcajogász lett az év civildíjasa, gyorsan jelentkezett is hozzájuk. 

Magassy Mercédesz jogászhallgató – akivel még egy korábbi eseményen, az Utcajogász Maratonon találkoztam – két éve önkénteskedik a szervezetnél. Állítása szerint itt nagyon sok olyat tanult, amit korábban nem is gondolt volna.

„Sokat hozzáadott a mentális jóllétemhez a tapasztalat, hogy igenis lehet változást elérni.” 

Kölcsönös segítség

Az Utcajogásznál évente egyszer van toborzás, amikor olyan jogi végzettségű, illetve jogászhallgatókat várnak a köreikbe, akik azonosulni tudnak a céljaikkal, és szociálisan is érzékenyek. A felvétel után egyéves próbaidőszak következik, amikor az egyesület is eldöntheti, a jelölt alkalmas-e a munkára, illetve az önkéntes is megtapasztalhatja, milyen a valóságban foglalkozni a lakhatási szegénységben élőkkel, mennyire terheli meg őt fizikailag, lelkileg és érzelmileg is ez a munka.

„Sok olyan önkéntesünk van, aki joghallgatóként csatlakozott az egyesülethez, és itt nőtt fel szakmailag is” – árulja el Tér Kata, hozzátéve, az önkéntes munka nagyon jó gyakorlatot és tapasztalatot tud kínálni az egyetemistáknak. „Nagyon progresszív a dolog – emeli ki Miklós János –, hiszen az ember olyan területekkel is megismerkedhet, amivel korábban nem foglalkozott. Én most olyan jogterületbe dolgozom bele magam, amit korábban nem ismertem (ilyen a lakhatási szegénység, alapjogok), mert nem ilyen ügyekkel találkoztam. Tehát nemcsak arról van szó, hogy én segítek, hanem rajtam is segítenek. Mozgatom az agyam, és olyan ismeretekhez jutok, amiket korábban nem tapasztaltam. Ez egy dialektikus jótétemény. Egyet sajnálok: hogy nem korábban csatlakoztam.”

Az élet problémásabb oldala

Az önkéntes tevékenységet, amelyet gyakran eléggé megfeszített tempóban kénytelenek végezni, a legtöbben a munkájuk mellett végzik (Miklós János egyelőre az egyetlen nyugdíjas tagja a csapatnak).

„Sokszor nem egyszerűen a túlterheltség, hanem a kiégés lehetőségével nézünk szembe”

– ismeri be Tér Kata. Ezért is szerveznek szupervíziót, illetve igyekeznek időről időre olyan alkalmakat teremteni, amikor úgy tudnak együtt lenni, hogy az nem kizárólag a munkáról szól. „A jogászoknak amúgy is a segítés a feladatuk, a munkánk során pedig alapvetően nem az élet szép oldalával, hanem a problémákkal találkozunk” – egészíti ki Miklós János, aki bíróként is főleg konfliktusos helyzetekkel dolgozott. Sok ügyfelük szociális intézményekből érkezik hozzájuk úgy, hogy az ott dolgozó szociális munkás javasolja számukra a lehetőséget.

Már nemcsak a hajléktalanságban élők, hanem az alsó középosztály is érintett

Elsődlegesen a szociális, illetve lakhatási ügyekben tudnak segíteni, de foglalkoztak olyan szabálysértési ügyekkel is, amelyek a hajléktalansággal, szegénységgel függnek össze, mint például a köztisztasági szabálysértés vagy az önkényes beköltözés. Jelenleg az ügyeik java részét olyan végrehajtási eljárások teszik ki, mint például a kilakoltatás. Kevesen tudják például, hogy van arra lehetőség, hogy fél évre felfüggesszenek egy kilakoltatási eljárást.

„Épp most van egy ilyen ügyem – meséli Miklós János –, ahol az érintett személynek szociális munkás és családsegítő kapcsolata is van, ezzel a hármas fogattal próbál boldogulni.” Ő úgy látja, működik Magyarországon egy olyan háló, amire sokkal kevésbé lenne szükség, ha az állam rendesen foglalkozna az emberekkel. „2018 óta az utcán élést, azaz a közterületen életvitelszerűen való tartózkodást, a hajléktalanságot kriminalizálja az állam – ez ellen is küzd az Utcajogász. Ennek a folyományait éljük meg mi is – magyarázza. – A lakhatási szegénység nemcsak azt jelenti, hogy valakinek nincs fedél a feje felett, vagy hajléktalanszállón él, de azt is, ha nem tudja megfizetni a fűtés- vagy villanyszámlát, és emiatt nincs nála se fűtés, se villany.

De az is lakhatási szegénység, ha a jövedelmed legalább felét lakhatásra költöd. Ezek a problémák ugyanúgy megjelennek az Utcajogász ügyfelei körében.” 

Ezt Tér Kata is így látja: „A Covid után ez sokat változott, a hozzánk fordulók nem feltétlenül a hajléktalanságban élő emberek, hanem egy olyan alsó középosztálybeli réteg, amelynek tagjai a világjárvány körüli gazdasági hatások miatt kerültek olyan helyzetbe – egy rossz hitelfelvétel vagy a munkahelyük elvesztése miatt –, hogy veszélybe kerül a lakhatásuk. A végrehajtási ügyek jó része ezek közül kerül ki.” Olyan emberek fordulnak hozzájuk tehát, akinek még megvan ugyan az otthonuk, de már ott lebeg a fejük felett a lehetőség, hogy elveszíthetik. „Ilyen értelemben szélesedett az ügyfélcsoportunk” – árulja el Tér Kata. 

Méregdrága végrehajtás

Talán a legtöbben bele sem gondolnak, hogy Magyarországon van egy (egyre növekvő) réteg, amelynek tagjai azért nem tudnak munkát vállalni, mert már a közösségi közlekedés viteldíja is meghaladja az anyagi lehetőségeiket. Az alternatív megoldás, hogy kockáztatnak, és inkább lógnak a járműveken, a felgyűlő büntetéseket viszont megint csak nem tudják kifizetni.

„Sajnos az ügyfelek rendszerint akkor kerülnek hozzánk, amikor már egy-két éve megy ellenük a végrehajtás – meséli Kata. – A tőkeösszeg nem változik ugyan, a kamat és a végrehajtás eljárási költségei viszont növekszenek. Ilyenkor fordul elő, hogy odajönnek hozzánk a Blahán, nézzük meg, mennyit követelnek tőlük, évek óta fizetik a büntetést, azt levonják a nyugdíjból, munkabérből, de még mindig nagyon sok van belőle hátra. Nehéz ilyenkor elmagyarázni, hogy ez bizony azért van, mert a végrehajtás nagyon drága, hatalmas költségeket emészt fel.

Ezeken az ügyeken sajnos legtöbbször maximum egy-egy felfüggesztési kérelemmel tudunk segíteni, ha van olyan méltányolható családi körülmény, vagy egészségi ok, de akkor is maximum hat hónapos időszakra, utána újra folytatódik a levonás. Van olyan, akivel szemben 4-5 végrehajtás is zajlik. Tartozást sajnos nem tudunk eltörölni.”

Miklós János több ízben vett részt olyan képzésen, ahol például hajléktalanszállón élő embereket próbáltak edukálni az adósságcsapdák témájában, vagy elmagyarázták nekik, mi az az elévült követelés, és mivel jár a strómanság. 

De volt olyan esetük is, ahol hitelkártya-tartozásból lett nagy baj. Az alaptartozás mindössze 170 ezer forint volt, de mindennel együtt már több mint egymillióra rúgott az összeg. Itt sikerült részletfizetést kérni az ügyfél számára, akinek a fizetése jelentős része megy el a tartozás rendezésére a mai napig. Nagy probléma, hogy sokan túl későn kapcsolnak, és mire jogi segítséget kérnek, addigra rendkívüli módon felgyűlnek a bajok. A jogtudatosság sajnos fájdalmasan hiányzik az emberekből.

„Mindig hangsúlyozzuk: a hivatalos leveleket át kell venni, és azzal foglalkozni kell. Fel szoktuk arra is hívni a figyelmet, hogy ne várjanak arra, hogy majd a dolog magától megoldódik. Inkább keressenek meg minket, vagy mutassák meg a papírt a szociális munkásuknak, de ne alkalmazzanak struccpolitikát”

– mondja Tér Kata. Ezzel Miklós János is egyetért, de hozzáteszi, a jogrendszer is bonyolultabb lett, egy jogban járatlan ember sokkal inkább magára van hagyva a jog útvesztőiben, és ebben nem segített az új polgári eljárásjogi törvény sem, amellyel a jogérvényesítés inkább nehezebb lett.  

A rászorulók renyhe állami támogatása 

Hogy látják, mennyire könnyű hajléktalanságba kerülni? – kérdezem. „Az állam részéről olyan nagy segítséget a bajba jutott emberek irányában mi sem tapasztalunk. Ha valaki belekerül egy hitelspirálba, amit nem tud családi segítséggel megoldani, akkor annak lehet az a következménye, hogy perifériára kerül, és elveszíti a lakhatását – magyarázza Tér Kata. – A másik probléma, hogy nem mindenki teheti meg, hogy elrohan és keres egy ügyvédet, akinek a segítségével egy csomó rossz helyzetet, döntést el lehetne kerülni.”

Miklós János felhívja a figyelmet az állami gondozottak jelentős körére is, akik soha nem éltek jól, nem éltek családban, és akiket az állami gondozás sem készít fel az életre. „Nem tanulnak meg gazdálkodni, spórolni, nem tanulják meg azokat a technikákat, amikkel túl lehet élni, és azt sem tanulják meg, mi a tulajdon, hiszen soha nem volt az övék semmi. Tizennyolc éves korukban kilökik őket az életbe, aztán vagy sikerül nekik, vagy nem. Nem csoda, hogy a java részük hajléktalanságban köt ki.”

De válások miatt is kerülnek emberek az utcára. Onnantól pedig még jó pár huszonkettes csapdájában találják magukat: a közvécék brutális hiánya miatt megbüntethetik őket, ha közterületen végzik el a dolgukat, de arra is volt számos példa, hogy a világjárvány ideje alatt pénzbírsággal sújtottak hajléktalanokat a kijárási tilalom megsértéséért. „Horrorisztikus az az alaptörvényi rendelkezés, amely szerint tilos az utcán élni” – jegyzi meg Miklós János.

– Kirekesztenek egy komplett embercsoportot azzal, hogy egy élethelyzetet kriminalizálnak. Ezzel az esélyét is elveszik, hogy ez bármikor is megoldódjon. Büntető állam, és nem segítő állam működik. Ez valamikor egy jóléti társadalomként akarta magát aposztrofálni, de ez már régen nem így van.”

Sikersztorik

Amikor a sikertörténetekről faggatom őket, Tér Kata felidézi a legutóbbi esetét. „A Kincsem lóversenypálya mögötti nagy társasházban a park régi dolgozói laknak már régóta, viszonylag alacsony bérleti díjért. Aztán egyik pillanatról a másikra a lóversenypálya értékesítette az ingatlant a fejük fölül, az új tulajdonos pedig úgy döntött, háromszorosára emeli a bérleti díjat, mindezt pedig 15 napos határidejű fizetési meghagyással.” Az új tulaj fizetési meghagyásos eljárást indított, ami aztán az Utcajogász közreműködésével perré alakult. „Örömmel mondhatom, hogy eddig sikerrel tudtuk megakadályozni a bérleti díj brutális megemelését.” 

Korábban Magassy Mercédesz jogászhallgató is beszámolt az egyik legemlékezetesebb sikeréről: egy kliense hatalmas stósz végrehajtási papírral jelent meg a Blahán, amiket aztán egyenként átnéztek, és végül sikerült igen kedvező részletfizetést kieszközölni számára, így elkerülhető volt, hogy az illető további adósságspirálba kerüljön. De az Utcajogásznak köszönhető az is, hogy sok kismama végül megkapta a nekik járó csecsemőgondozási díjat, amit egy rosszul megfogalmazott jogszabály miatt tagadtak meg tőlük – erről ITT írtunk.

Fotók: Hámori Zsófi/ WMN

Fiala Borcsa