Éva vagyok, ornitofóbiás, azaz irreális szinten rettegek a madaraktól

–

A másvilágra küldött galamb

Az ornitofóbiát kiváltó ok sokszor nehezen állapítható meg, de a legtöbb esetben negatív élményekben keresendő. Harciasabb kacsával vagy kakassal való találkozás könnyen kiválthat túlzó mértékű rettegést a madaraktól, de elegendő lehet egy madarakról szóló félelmetes mese, fotó vagy film, esetleg egy madártetem, hogy elültesse a rettegés gondolatát egy gyerekben. Amatőr elemzéseim során meg is találtam a madárvilággal való traumatizált viszonyom eredőjét. 

Jugoszlávia egyik nagyvárosában vagyunk, valamikor a 80-as évek közepén, tökéletes nyári nap, ragyogó ég. Egyszer csak a semmiből hatalmas zápor csap le, fúj a szél, elsötétül az ég, és a családunk rohan fedelet keresni. Szaladunk, kezem a fejemen, a lábamon a kedvenc rózsaszín cipőm. Emelem a jobb lábam, a lendület visz előre, megállni már nem tudok, hiába látom, hogy valami elém csapódik.

A lábamban már ott az ütem, akaratlanul is rálépek. A fejemen esőcseppek koppannak, a lábam alatt… hát, leírni sem merem, pedig igaz. 

Azt, hogy én küldtem a másvilágra az utamba eső galambot, vagy már végső álomra szenderedve csapódott elém, a mai napig nem tudom, de a gondolattól, hogy a lábam alatt volt, még most is hideglelést kapok. Ettől kezdve irracionális félelem borította el az agyam, amikor egy madár a közelembe került. 

A szobám párkányán megpihenő galamb elérte, hogy éveken át csak résnyire nyissam ki az ablakot, hogy véletlenül se tudjon egy madár a szobába repülni. Anyai teendőimről szimplán megfeledkezve tudok felugrani éttermi asztaltól is, ha egy csipegetni szándékozó veréb tart felénk.

A sokgalambos nagy tereknek és a galambetetős embertársaimnak a közelébe sem megyek.

Maga a gondolat, hogy egy madár közelít felém, és hogy akár a vállamon szándékozik megpihenni, vagy rosszabb esetben csapatostul törnek rám, horrorisztikusan hangzik számomra.

Fóbia a futottak még kategóriából

A madaraktól való irracionális félelem, a madár-, azaz ornitofóbia egyike a 400 létező fóbiának. A madár szó görög megfelelője az ornithosz, míg a fóbia félelmet jelent. A szárnyasoktól való félelem az egyik legkevésbé diagnosztizált fóbia, amely a fóbiák listáján is az egyéb fóbia kategóriába tartozik. Megnyilvánulásának skálája a szorongástól a pánikrohamon és a stresszen át egészen az izoláció okozta depresszióig terjedően sokféle lehet, miközben a tollasoktól rettegő érzi a teljes kontrollvesztést és a sürgető, belső igényt az azonnali menekülésre. Fiziológiai megjelenése megemelkedett szívverés, remegés, izzadás, szédülés, mellkasi fájdalom, émelygés is lehet. 

Van, akinél már a madártoll érintése is erős viszolygást vált ki, szélsőséges esetben pedig a madárfóbiás akár az utcára lépéstől is retteghet, így ez további mentális nehézségekhez vezethet.

Ráadásul a madárfóbiás olyan szempontból nehezebb helyzetben van a kígyóktól rettegőkhöz képest, hogy madarakkal már az utcára lépéskor is szembe találhatjuk magunkat, míg egy kígyó látványához – a világ számos pontján – legalább egy állatkertig el kell jutnunk.

Így segíthetsz egy madárfóbiásnak

Az, hogy egy madár kis testű, esetleg színes vagy mások által szépnek mondott, egy madárfóbiás számára semmi pozitívumot nem jelent, és nem csökkenti a félelmét – legalábbis én ugyanúgy távol tartom magam egy kalitkában repkedő kék-zöld-sárga papagájtól, mint egy varjútól. A kettő között mindössze annyi különbséget látok, hogy az egyik szerencsésebb színvilággal bír, de a potenciális ellenség képéből a vidámabb színek sem tudják kimozdítani egy ornitofóbiás számára. Ha segíteni szeretnél egy madárfóbiásnak, a legjobb, amit tehetsz, hogy elhessegeted a galambot vagy a bármilyen cukinak és picinek tűnő verebet. Hidd el, egy madárfóbiásnak a cuki, pici madárka is lehet a veszélyérzet kiváltója!

Van remény

Szerencsére a probléma kezelésének többféle módja is létezik. Az illető állapotától függően első lépésként merülhet fel a klasszikus pszichoterápia a kibeszélés eszközével. Az expozíciós módszer során a pszichológus olyan helyzetet teremt, amelyben a páciens madarak közelébe kerül akár egy fotó vagy képzeleti képek segítségével. A cél ebben az esetben megtanulni a szorongás kezelését, akár az irányított és tudatos légzés segítségével. Súlyosabb esetekben a hipnoterápia vagy a gyógyszeres kezelés is szóba jöhet, amely során nyugtató vagy antidepresszáns szedését javasolhatja az orvos.

És akkor jöjjön a fejemen landoló varjú, avagy a történet tanulsága

Ilyen előélettel ültem le reggelizni egy ismerősömmel egy szép májusi napon Isztambulban. A közelben sirályok keringtek, és termetes varjak jelentek meg lassan körözve a víz felett. Ekkor már éreztem, hogy sok jóra nem számíthatok, és párszor felugrottam az asztaltól egy-egy felénk közeledő varjú láttán.

A pánik ilyenkor sokkal erősebb bennem, mint hogy eszembe jusson, vajon ki mit gondol a közterületen mutatott gyakori menekülési kísérleteim láttán.

A törökök egyébként általában nagyon állatszeretők, nemcsak a kóbor macskákhoz és kutyákhoz közelítenek mérhetetlen szeretettel, de a varjakat is etetik.

Éppen minden elcsendesedett, amikor éreztem, hogy valami landol a fejemen. A szó szoros értelmében nehéz volt, és mintha karmok érintették volna a fejbőrömet. Az ismerősöm arcára olyan döbbenet ült ki, hogy megráztam a fejem. És ekkor következett be az egyik legnagyobb rémálmom: a fejem tetejéről egy varjú szállt fel. Órákon át sokkos állapotban voltam. Most is csak lelassult légzéssel merek visszagondolni az esetre; valószínűleg ez volt az én akaratlan expozíciós terápiám.

Trembácz Éva Zsuzsanna írásait az Insta-oldalán és a honlapján is olvashatod. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Vizerskaya

Trembácz Éva Zsuzsa