„Melltől-mellig éltem az életemet” – A Barbie-készítő Ruth Handler élete a filmben és a valóságban
Ruth Handler a Barbie-babák feltalálójának vallotta magát. De tényleg az volt? És mi köze van a Barbie-babáknak a mellprotézisekhez? Ruth Handler fordulatokkal teli élete Miklya Luzsányi Mónika tolmácsolásában.
–
A Barbie-filmben megjelenik egy apró, 155 centiméteres öregasszony, aki a Barbie alkotójának vallja magát, sőt, a filmben valójában ő Az Alkotó, aki nemcsak Barbie-t, hanem az egész Barbielandet kitalálta. Pedig ez nem teljesen igaz.
Az eredet: a szexi Lilli
Lilli eredetileg a német Bild Magazin képregényfigurája volt. Egy szőke, szupercsinos titkárnő, akinek elsődleges célja, hogy meghódítsa a férfiakat, és lehetőleg minél gazdagabb pasit fogjon magának. Az 1952-ben indult képregénysorozat hangos sikert aratott a férfiolvasók körében, ugyanis a képregényhősnő nemcsak csinos volt, hanem szemtelen és provokatív is. Az egyik sokszor felemlegetett történetben egy rendőr figyelmezteti Lillit, hogy nem szabad kétrészes fürdőruhában sétálni az utcán, mire Lilli válasza:
„És melyiket vegyem le? Az alsót vagy a felsőt?”
Lillit pont az ilyen szemtelen párbeszédekért ünnepelték, illetve azért, mert általában lengén öltözött, vagy olyan ruhát viselt, ami a korban provokatívnak számított, és szexin pózolt szinte minden képregénykockán. Tehát Lilli finoman fogalmazva sem volt „úrilány”, még képregénykorában sem.
Nem csoda, hogy amikor a Bild babaként is megformázta, kifejezetten férfiaknak ajánlották, „vicces ajándékként”.
Az ötvenes években elhangzott az is, hogy Lillinek erős a szexuális kisugárzása, és valójában férfiaknak való szexuális játékszer. Az amszterdami játékmúzeum ismertetőjének Barbie-ról írt összefoglalója például azzal zárul, hogy „Barbie cafkaként kezdte”.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„A Lilli-babákat dohányboltokban, bárokban és felnőtt célközönségű játékboltokban lehetett vásárolni” – írta Robin Gerber, Handler életrajzírója, a 2000-ben megjelent, Barbie and Ruth című könyvében. „A férfiak Lilli-babákat kaptak ajándékba a legénybúcsúkon, feltették őt az autójuk műszerfalára, lelógatták a visszapillantó tükörről, vagy továbbadták őt a barátnőiknek.”
Egy idő után azonban a Lilli-babák a gyerekek körében is népszerűek lettek, és a gyártó, a Greiner & Hausser GmbH már nemcsak különböző szexi ruhákkal látta el őket, hanem szolidabbakkal is: hétköznapi és alkalmi viseletekkel. Volt kiskosztümje és teniszruhája, sőt, a német női népviseletet idéző dirndlije is, amely egy mell alatt szorosan fűzött pruszlikból, alatta fehér, buggyos ujjú blúzból, és loknis szoknyából állt. A ruhatára mellett Lilli baba egyéb tartozékokat is kapott: babaházat, hintát, de még szánkót is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Lilli alapvetően szőke lófarkat hordott, piros cseresznyeajkai voltak, fitos orra, és igéző, kicsit ferde vágású szeme. Egyes kutatók úgy vélik, hogy Marlene Dietrichről mintázták, bár később más hajszínű babák is megjelentek a G&H jóvoltából.
Lilli sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy karakterével egy élőszereplős mozifilm is készült 1958-ban, Egy lány a nagyvárosból címmel, ami az akkori Szex és New York lehetett, így Lilli népszerűsége töretlennek látszott.
Világsiker némi csalással
És ekkor lépett a képbe Ruth Handler, aki saját bevallása szerint kislánya játékait figyelve, már az ötvenes évek elején megálmodott egy olyan babát, amelyik női idomokkal rendelkezik. A korban ugyanis a kislányoknak szánt játékbabák valóban kisbaba- vagy kisgyermek-formájúak voltak, nagy fejjel, tömzsi tagokkal. Ezekkel a babákkal leginkább a dajkálási, gondozási szokásokat lehetett játék közben imitálni, tehát a női szerepmintáknak csak egy szűk körét fedték le, méghozzá az anyaságét. Akadtak ugyan öltöztethetős „divatbabák”, de ezek papírmaséból készültek, így kevésbé voltak alkalmasak szerepjátékra.
Handler tehát egy „valódi”, felnőtt babát szeretett volna kifejleszteni, ami egy vonzó nőt mintáz, aki meghódítja a férfiakat, shoppingolni jár, vagy házi munkát végez.
Ez azért is volt fontos számára, mert az egyik alapítója volt a Mattel játékgyárnak, amelyet a férjével, Elliot Handlerrel és barátjukkal, Harold „Matt” Matsonnal hoztak létre 1945-ben. A Mattel a két férfi keresztnevének összevonásából született, amibe valahogy nem fért bele Ruth neve, de az asszony ettől függetlenül kivette részét a cégvezetésből.
A két férfinak azonban az újfajta babák ötlete nem tetszett, mert úgy vélték, hogy egyetlen anya sem venne a lányának ilyen kihívó babát, ráadásul túl drágának is tartották a gyártását.
Ezt a véleményüket egészen 1956-ig fenn is tartották, ám ekkor Ruth egy európai nyaraláson felfedezte Lilli babát, amely hatalmas üzleti siker volt. Vett is azonnal hármat, egyet a lányának, Barbarának adott, kettőt pedig bevitt a Mattelbe. E babák alapján elkezdték a Barbie-k fejlesztését.
Barbie igencsak hasonlított Lillihez. A különbség annyi volt, hogy a fejlesztés során Barbie haját tincsenként tűzték a baba fejéhez (Lilli „parókát” hordott), mozgathatóvá tették a végtagjait, valódi fülbevalót kapott, valamint a testét sokkal puhább anyagból készítették el. Megszületett hát Lilli amerikai változata, Barbie, akit Ruth kislányáról neveztek el.
Ám a fejlesztésről elfelejtettek szólni Lilli „szüleinek”, a Greiner & Hausser játékgyártó cégnek.
„A szomorú igazság, amelyet a Mattel el akart titkolni, az volt, hogy Barbie csupán a német Lilli baba metamorfózisa” – írta Orly Lobel 2017-ben a Barbie-baba sötét oldalát bemutató könyvében (You Don't Own Me: The Court Battles That Exposed Barbie's Dark Side). „Amikor 1959-ben megtervezte és piacra dobta a Barbie-t, a Mattel nem ajánlott fel jogdíjat a G&H-nak, és nem kért engedélyt a design használatára.”
Persze ezt az eredeti gyártó nem nézte jó szemmel, beperelte a Mattelt, mire az nemes egyszerűséggel felvásárolta az egész társaságot, és mint kizárólagos tulajdonos, leállította a Lilli babák gyártását, így a Barbie elindulhatott világhódító útjára.
1961-ben készült el az első Ken baba, akit Ruth és Elliot Handler fiáról, Kennethről neveztek el.
Ruth Handlernek egyébként nem ez volt az egyetlen kétes ügye. 1978-ban elítélték a Mattel cégvezetésében elkövetett adócsalás miatt, amiért 57 000 dollár pénzbírságot és 2500 óra közmunkát szabtak ki rá büntetésként.
Nearly me
Ruth Handler saját bevallása szerint mindig a nők egyenjogúságáért és önértékelésének növeléséért harcolt, ezért hozta létre a Barbie-babákat. Hogy ez mennyire sikerült neki, azon a mai napig vitatkoznak a kutatók, és igen erősek azok a vélemények, hogy a Barbie inkább negatívan hat a kislányok fejlődő énképére.
Ám Handler a Nearly me-projekttel valóban sok ezer olyan nőn segített, akinek a mellrák miatt kellett eltávolítani a mellét. Maga Handler is így járt, és miután mindkét mellét amputálták, megalkotott egy olyan protézist, ami igencsak hasonlít a valódi női mellekhez. A protézishez a Barbie-babáknál használt finom, rugalmas műanyagot fejlesztették tovább, hogy minél inkább olyan hatást keltsen, mint a valódi test. Az értékesítési taktikájához hozzátartozott a „strip act”, vagyis a vetkőzés. Levette a felsőjét, hogy világossá váljon: nem lehet megkülönböztetni a protézist a valódi melltől. És ezt megtette akár a tévé kamerái előtt is, hogy minél több nőhöz eljusson az új mellprotézis híre, amely hite szerint növelheti az ilyen műtéten átesett nők pozitív önértékelését.
A Los Angeles Times szerint Ruth Handler idős korában gyakran hangoztatta következő mondatot:
„Melltől-mellig éltem az életemet”. És mondhatni, igaza volt.
Források: theamsterdamtoymuseum.com, bildlilli.com, businessinsider.com, /www.messynessychic.com, time.com,
survivornet.com
Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Los Angeles Times
