„Mi nem a Jézuskát vártuk, hanem azt, hogy apám végre kijózanodjon”

–

Mi várható karácsonykor, ha függő van a családban?

„Gyermekkori emlékek jutnak eszembe – idézi fel egy felépülő hozzátartozó. – Apám alkoholizmusa köré centralizálódott minden. Volt, hogy szenteste többször is berúgott. Mi nem a Jézuskát vártuk, hanem azt, hogy apám végre kijózanodjon. Anyám pattanásig feszült idegekkel próbálta vezényelni a teendőket, ordibált, kiborult – eredménytelenül.

Visszatérő kép, hogy apám részegen fekszik az ágyon, mi, gyerekek pedig díszítjük a fát. Alkoholszag és fenyőillat keveredett a szobában… Volt, hogy apám ajándék gyanánt egy tálca romlott süteményt hozott a kocsmából.

Mégis a legszebb karácsony számomra az volt, amikor Kérdezz! Felelek társasjátékot kaptam ajándékba, és először ő játszott velem. Nagyon intelligens volt egyébként. Nem hagyott nyerni, de nem bántam…” 

Általánosságban elmondható, bármennyire is szomorú ez, hogy az addikciók szempontjából semmi jó nem várható karácsonykor: a függőség minimum hozza a szokásosat, hiszen a természetéből fakad, hogy többnyire ugyanaz a forgatókönyv. Hiába reménykednek a hozzátartozók, hogy „hátha MOST más lesz”, vagy „talán ANNYIRA szar nem lesz, mint máskor”.

Egy felépülő nő például így emlékszik vissza „élete legborzalmasabb karácsonyára”, 13 éves volt ekkor: „Azon a héten derült ki, hogy apukám eljátszotta és elitta a ballagásomra félretett pénzt. Rettenetesen összevesztek. Anyukám kábé idegösszeomlást kapott. Amúgy sem éltünk túl jól. Rengeteget dolgozott azért a pénzért. Szenteste a feldíszített karácsonyfánál a szüleim nem beszéltek egymással. Síri hangulat volt.”

Fájdalmas tapasztalatok ezek, annál is inkább, mivel az ünnepek során általában sokkal jobban felerősödik az intimitás iránti igény. Jóval érzékenyebbek vagyunk ilyenkor, mélyebben érint minket a hiány, a szeretetlenség, a magány. Nem csoda, hogy ehhez képest kifejezetten idegesítők vagy felkavarók a csapból is folyó negédes szólamok. 

Generációról generációra öröklődő mintázatok

Mint ahogy arról napjainkban egyre több szó esik, a függők és a hozzátartozóik jó eséllyel maguk is diszfunkcionális családokból jönnek, traumatikus háttérrel, olyan helyről, ahol a karácsony mindig is nehéz érzésekkel volt tele: vagy egyáltalán nem ünnepelték, vagy olyanná vált, hogy jobb lett volna, ha meg sem tartják. Így nem csoda, ha hasonló mintázatot követnek az ő későbbi karácsonyaik is.

Ferenc meséli, aki több mint 20 éve felépülő függő: „Ahogy közeledett a karácsony, mi, gyerekek (a nővéremmel) egyre izgatottabbak voltunk, és egyre jobban vágyakoztunk az elképzelt ajándékok után. Aztán, így visszagondolva sok-sok év múltán, anyámban és nevelőapámban is egyre nőtt a izgalom.

»Csak nehogy megint úgy berúgjon, mint tavaly«, gondolta és mondta anyám, míg nevelőapám a növekvő feszültséget úgy kezelte, hogy mind többet és többet ivott.

Készült szentestére az ünnepi vacsora, és ő egyre spiccesebb lett, anyám pedig rendre idegesebb. A nővéremmel mi ezen csak nevettünk, akkor nem tudtuk ennek a szomorú történetnek a súlyát felfogni. Az ünnepi asztalnál végül mindig leette a nevelőapám halászlével a fehér ingét, vagy feldöntötte, felgyújtotta a karácsonyfát, de talán a legborzalmasabb az volt, amikor részegen hazajött a szentmiséről, egy monoklival a szeme alatt. Összeverekedett valakivel ott, vagy egyszerűen a nép nem tolerálta, és lecsapta valaki. Sosem tudjuk meg, már egy ideje nincs köztünk, belehalt az ivásba és a cigarettázásba.”

Egy felépülő egykori kliensem pedig így emlékszik vissza arra, milyen felkavaró szembesítésben volt része az egyik szenteste.

„14 éve karácsonykor éltem meg a mélypontomat. Előfordult előtte, hogy egy négysávos, forgalmas út közepén ájultam be, de az sem volt elég. Sajnos… Azon a karácsonyon a volt férjemmel és a három fiatal felnőtt gyermekemmel bontogattuk az ajándékokat az általam gyönyörűen feldíszített fa alatt. A végén került rám a sor. Egy nagyméretű, fedeles piknikkosár rejtegette a meglepetésemet, óriási piros masnival volt átkötve. Nagyon meghatódtam, »hát engem még így is szeretnek, és most megbocsátanak…«

Óvatosan bontottam, nehogy megsérüljön… Nem lett baja a csomagnak: tele volt az általam »jól eldugott«, félig vagy alig megivott vodkás, pálinkás üvegekkel. Megsemmisültem. Ezután elváltunk, a lányom hét évig semmilyen módon nem kommunikált velem, nem is láttam. A fiaim mellettem voltak. A lányom közben diplomát szerzett, férjhez ment, megszülte az első kislányát… Ez a karácsony volt eddigi életem legfájdalmasabb napja.

Ma már beszél velem a lányom, láthatom az unokáimat is. Megbocsátott, de nem felejt. Igaza van. Én pedig életem végéig felépülő függő maradok” – hangsúlyozza.  

Az ünnepek alatt nehéz szerhez jutni

Számomra mint drogfüggő számára, legalább akkora félelmekkel teli sötét lyukként tátongott az ünnepi időszak, mint a családomnak. Az egyik fő kérdés az volt, hogyan fogok tudni drogot szerezni, ha elfogy (mert mindig elfogy), vagy éppen lesz-e mellettem egyáltalán valaki, akihez szólhatok.

Már előre szorongtam ezektől a napoktól. Amikor még a szüleimmel laktam, több dolog is feszélyezett. Egyfelől az, hogy ilyenkor több napnyi adagot kell majd jó előre beszereznem, másfelől, hogy a család miatt nem használhatok annyit, amennyi ténylegesen jólesne.

A szüleim is aggódtak: mi lesz, hogy lesz?, mennyire lesz a „gyerek” beállva? Puskaporos volt a hangulat már napokkal korábban. Állandóan vizslattak, koslattak utánam, amivel teljesen kikészítettek, ők is ingerültek voltak, ettől én is egyre ingerültebbé váltam, amitől persze még jobban kiborultak, szóval tapintható volt a feszültség. Úgy éreztem, kényszerű önmegtartóztatást kell majd gyakorolnom, ne lássák ANNYIRA rajtam, így ne nyomják állandóan, hogy „legalább ilyenkor szedd már össze magad!”. Ettől persze befeszültem, ellenállóvá, kötekedővé váltam. 

Természetesen sosem sikerült a mutatvány, mindig k*rvára betéptem, a fejem lógott bele a herointól az ünnepi leveses tálba, a vacsora káoszba fulladt. Ezek az alkalmak mindig veszekedésbe, kiabálásba, sírásba torkolltak.

A másik fő veszélyforrás az volt, hogy b*szhattam, ha elfogyott a cucc, karácsonykor cuccot szerezni akkoriban k*rva nehéz volt.

Később a kozmikus magány gyilkolt

Amikor már nem a szüleimmel laktam, és annyit használhattam, amennyi a csövön kifér, más típusú problémáim voltak. Ünnepek táján sokkal erősebben tört rám a bűntudat, a bánat, az önsajnálat, a magány, tök depressziós voltam. Ilyenkor erősebben szembesültem azzal, ahogy élek. Érzékenyebb voltam, idegesített, hogy mindenki a kib*szott szeretetről, az összetartozásról meg Jézusról beszél, gyűlöltem az egész világot. Kapják be! 

Nekem meg az járt az agyamban, milyen cuccot sikerül szereznem, meg hogy mennyire nyomorult vagyok, nem láttam ezer éve a lányomat, megint egyedül leszek, jobb esetben hozzám hasonlóan lepattant drogos haverokkal, de ha elmegyek a szüleimhez, akkor karácsonyeste is azon fognak pörögni, hogyan nézek ki, mit csinálok magammal, és hogy én valószínűleg nagyon be fogok b*szni náluk, és össze fogunk veszni, és apámnak szorítani fog a szíve, anyám meg ki fog készülni. 

Mi volt a receptem az érzéseim kezelésére? A jól bevált módszer: még a szokásosnál is jobban betépni, hogy ne tudjak, ne érezzek, ne fájjon.

Lassan gyógyulnak a sebek

Hiába hagy fel valaki a szerhasználattal, utána sem lesz egyből minden rendben, az ünnepek általában továbbra is nehezek. Egy 23 éve felépülésben lévő férfi így ír erről: „Hazamentem a szüleimhez jó pár éves felépülésben karácsonyra, és ott, akkor, tisztán szembejött velem, hogy honnan is jövök, mit hozok magammal, mi a sorsom, mi van a puttonyomban. Akkor azt éreztem, soha nem lehetek elég egészséges, a családom mindig kísérteni fog. Ma is velem van ez, 23 év tisztaság után is. Hiába a tündéri lányaim, a feleségem, némi szorongással várom a december végi napokat.”

Egy felépülő fiatal nő pedig arról beszél, hogyan értékelődnek át benne a múlt eseményei.

„Gyerekkoromból emlékszem arra, amikor a függő apám részegen üldözte késsel a kezében a macskát a fa alatt. Tíz évig egész muris történetnek tartottam ezt, kicsiként máshogy látunk dolgokat.

Aztán aktív függő lettem, és ez sem tűnt már olyan viccesnek. Évek óta egyedül töltöm az ünnepeket. A használat alatt általában próbáltam annyira kiütni magam, hogy a nagy részét átaludjam. Más esetekben elutaztam, vagy munkába menekültem. Most kifejezetten rettegek a decemberi mizériáról. Próbálok szermentes maradni, de baromi lehangolónak tűnik ez így (nem mintha használattal jobb lett volna)” – osztja meg a nehézségeit.  

Az én első intim, élvezetes, szeretetteli karácsonyom a rehabon volt

Először persze arra gondoltam, mekkora gyász már egy halom „alkesszel” és drogos férfival érzelmeskedni, de várakozásaim ellenére nagyon megérintett az este, meghatódtam, el is sírtam magam. Az azt követő többi rehabos ünnepem is hasonló volt. A rehab után a „kinti” új életben viszont újraindult az ellenállás bennem. Az eleje mindig nehéz. 

Erre az időszakra sok esetben a felfokozott érzelmi állapotok jellemzők, ami akár veszélyes is lehet a józanságra nézve. Sután bolyongtam én is az érzések kavalkádjában. Ilyenkor újra szembesültem azzal, amiket elkövettem. Újra megérkeztek az ismerős nehéz érzések, a magány, az irigység, az elégedetlenség, vagy a „mi lett volna ha?”. És főleg a félelem az intimitástól. Annak az érzése, hogy nem érdemlem meg a szeretetet. 

A felépülés kezdeti szakaszában a legtöbb függő nagyon magányos, hiszen nincs még új párkapcsolatuk, még többnyire a családdal sem rendeződött a viszonyuk. Ezek a napok érzelmileg mindig sokkal megterhelőbbek pozitív és negatív értelemben egyaránt. Én a használat idején annyi negatív élményt halmoztam fel, hogy még a felépülésben is évekig komoly félelmekkel, érzelmi megterheléssel jártak ezek a napok.

A szeretetet, az intimitást, a meghittséget elfogadni, elhinni, hogy szerethető vagyok, komoly nehézségeket jelentett még nagyon-nagyon sokáig. Például ajándékot adni viszonylag könnyen ment, de kapni, elfogadni, na, az nem! 

Már jó korán szorongani kezdtem, amikor láttam az éppen aktuális páromon, hogy készül, és kifejezetten nekem készül, titkolózik. „Nem érdemlem meg!” – gondoltam. Ez rettenetes ellenállást váltott ki bennem, negatívvá váltam, elrontottam az örömét, váltig hangoztattam, hogy utálom a meglepetéseket, nekem ne készüljön senki! Ez arra volt jó, hogy utána újra olyan szarul érezhessem magam, mint anno. Megcsináltam magamnak mesterségesen ugyanazokat a szar helyzeteket és érzéseket, mint amiket korábban már átéltem, hiszen ez volt ismerős… Ezek miatt még évekig józanul is kifejezetten nehezek voltak a karácsonyok. Mára ez már megváltozott, most várom ezt a pár napot.

Mik a legnagyobb veszélyek addiktológiai szempontból karácsonykor?

Ami a hozzátartozókat illeti, fontos hangsúlyozni, hogy elérhetők hozzátartozói csoportok (például az AL-ANON vagy az általam vezetett csoport is)  és azok tagjai krízishelyzetben hívhatók. Ha komolyabb veszélyhelyzet van, hívni kell a krízisvonalakat. Nem kell benne maradni a helyzetben, lehet nemet mondani is!

A felépülő függők számára komoly veszélyforrások lehetnek például a céges előkarácsonyok. Ezek gyakran a teljes lerészegedésről szólnak, de minimum az erős kínálgatásról. Itt az a kérdés, ha függők vagyunk, hogy elmenjünk-e, vagy mentsük-e ki magunkat. Ha elmegyünk, hogyan utasítsuk vissza, ha alkohollal/droggal kínálnak?

Fontos szem előtt tartani, hogy az absztinenssé vált felépülő függő ugyanúgy függő az ünnepek idején is. A függőség akkor is ott „izmozik”, nyomja kinn a fekvőtámaszt, így a felépülésben sem lehet „szabadságra menni”, résen kell lenni.

Az ünnepi munkamentes időszak önmagában is veszélyes lehet, hiszen ilyenkor felborul a szokásos napi rutin.  

Mit tehetsz magadért?

Továbbra is gyakorolni kell azokat az egyszerű dolgokat, amik ahhoz kellenek, hogy józanok maradjunk. Emlékeztesd magad a következőkre: 

• Az absztinencia legyen az első helyen, a lényeg, hogy ne használjak! Azt a bizonyos első kortyot nem szabad meginnom, vagy az első adag drogot nem beszednem. 

• Jogomban áll nemet mondani a kínálásokra. 

• Kitérhetek a számomra nehezen kezelhető szituációk, emberek elől. Ha úgy érzem, hogy az ünnepek alatt valamelyik meghívás a józanságomra veszélyes lehet, jogomban áll visszautasítani, kimenteni magam.

• Lehetőleg ne legyek egyedül.

A függő rossz társaság magának, könnyen becsavarják a saját negatív gondolatai.

• Menjek gyűlésre. Az anonim önsegítő csoportok az év minden napján, így az ünnepek alatt is működnek pont azért, mert használni is mindennap kellett korábban.

• A magányos függők gyakran együtt ünnepelnek, közös vacsorákat, programokat szerveznek. Én is kihasználtam korábban ezeket a lehetőségeket, amíg nem volt párkapcsolatom. Ha vannak sorstársak, hasznos lehet velük külön programot szervezni. Mára hála istennek, már a családommal karácsonyozom.

• Fontos, hogy egy felépülő függőnek legyenek hívható telefonszámai, lehetőleg józan függők, akiket lehet hívni, ha nagy a szükség. Ha ilyen szám nincs, a lelkisegély-szolgálatok ilyenkor is fogadják a hívásokat. Ebben az időszakban megnő a túladagolások, az öngyilkossági kísérletek aránya is. Ne szégyellj segítséget kérni! 

  Libazsírból készült hüvelykúp és szakavatott bábák – így szültek a nők Jézus világrajövetelének idején

  WMN Ünnp – 2023. december 20. – TD

Ha öngyilkossági gondolataid vannak, esetleg fontolgatod, hogy öngyilkos leszel, vagy aggódsz valakiért a környezetedben, akkor kérj segítséget! Ingyenesen hívható éjjel-nappal a 116-123 lelki elsősegély-szolgálat. További lelkisegély-szolgálatokat ezen a linken találsz. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/  AvailableLight

WMN szerkesztőség