Boszorkánysággal a világ szörnyűségei és a hétköznapi stressz ellen

–

Kinyílt egy kapu

Soha nem gondoltam, hogy egyszer jelentőséget tulajdonítok majd annak, hogy milyen irányba kavargatom a reggeli teámat. És eddig babérlevelet is csak a lencsefőzelék miatt tartottam itthon. A tarot-kártyákat mindig is szépnek gondoltam, de komolyan mégsem vehettem, hiszen nem vagyok én olyan.

Ám valahol a pandémia alatt valami gyökeresen megváltozott azzal, hogy felfedeztem a manifesztáció mindennapi gyakorlásának elementáris erejét. Rájöttem, hogy ha napi szinten többször figyelmet és pozitív megerősítéseket szentelek a vágyaimnak, azzal az álmaim elérésétől függetlenül is csodát teszek a hétköznapjaimmal, önmagammal.

A manifesztációval reflektorfénybe állítom mindazt, amim van. A hála gyakorlatával kikristályosodik, mi az, amire már nem is kell vágynom, mert itt van az orrom előtt, és az is kiderül sokszor, mit kell tennem ahhoz, hogy valamit megvalósíthassak.

Nyitottam egy füzetet, amibe elkezdtem rendszeresen leírni mindazt, amiért hálás vagyok, és azt, amire vágyom. Jelenidőben, kijelentő módban. Ízlelgettem magamban, milyen érzés, mintha már az enyém lenne. És ha megtettem érte minden lehetséges lépést, már más dolgom nincs is, csak elengedni és hagyni, hogy megtörténjen úgy és akkor, ahogy és amikor annak meg kell történnie. És ha nem? Annak is oka van.

Mindennek megvan a maga helye és ideje.

Ez a szemléletváltozás egy varázslatos kaput nyitott ki az életemben.

Megtudtam magamról, hogy jóval erősebbek a megérzéseim, mint azt eddig gondoltam. Ez magabiztosságot adott, hitet önmagamban, az univerzumban, aminek én csak egy mikroszkópnyi része vagyok, és egyfajta nyitottságot, amivel addig nem rendelkeztem. Nem olyan nagyon régen még spiritualitás szó inkább pejoratív értelemben, de minimum szkeptikus tónusban hangzott el a számból, és egyáltalán nem csoda, hogy el voltam veszve. Hisz valahol mélyen úgy vágytam a megmentő varázslatra, mint egy kisgyerek az ölelésre, ha elesik.

Boszorkányos ízelítő

Eleinte Insta-profilokat követtem be, ugyanis a közösségi média tele van modern boszikkal, én pedig imádom nézni a különböző rituálés videókat, számomra elképesztően megnyugtatóak. Aztán mire észbe kaptam, mindenféle mágiás könyvek kezdtek sorakozni az ágyam mellett. 

Lindsay Squire Természetmágia és Földmágia-könyvei például egyértelműen a legjobbak arra, hogy a kicsit is nyitott embert berántsa ebbe a világba. Nem mélyülnek el a boszorkányság vagy a mágia részleteiben különösen, csak pont annyira, hogy az ember a hétköznapi élete mellett egy kis varázslatot is csempésszen az életébe. A pogány ünnepektől kezdve a holdfázis- rituálékon át a rúnákon keresztül a tarot-kártyákig mindenbe bevezet egy picit. Az eddig megjelent kötetek mind szemet gyönyörködtetőek. Csak simán lapozgatni őket is élmény, még akkor is, ha soha semmit nem próbálsz ki az olvasottakból, vagy ha nem is feltétlenül hiszel bennük. A könyvek sok pontja egyszerűen csak segít kapcsolódni a földhöz, a természethez, magunkhoz.

Persze tudom, hogy óriási iparág épült a közösségi média által felhájpolt kellékekre. A zsályaköteg vagy a palo santo (amiket füstölésre szokás használni) kötelező kiegészítői lettek a spiriarcok Insta-posztjainak, pedig ezeknek a tömeges termelése, szállítása cseppet sem fenntartható. Ez önmagában paradoxon, és totális ellentétben áll azzal a természetközelséggel, ami nélkül nincs is spiritualitás. Szóval a zsálya helyett Squire azt mondja, hogy a konyhánkban is fellelhető rozmaring vagy a babérlevél is épp olyan jó szolgálatot tehet, mint a Dél-Amerikából iderepített palo santo.

Valójában minden azon múlik, hogy az égetésük közben milyen intuíciókat viszel bele a rituáléba. Megnyugodni szeretnél-e, lecsendesedni, netán összpontosítani?

A gyógynövény égetése, a rituálé önmagában csak a varázspálca. A mágia belőled jön. Ez meditáció, ima, nevezd bárminek, de ugyanoda visz. Még csak intuíció sem kell hozzá, ha nem akarod, ha nem hiszel az ilyesmiben. Elég, ha meggyújtasz egy füstölőt, és figyeled, ahogy táncol a füst. Ez máris varázslatos, meditatív élmény, ami kiszakít a hétköznapokból.

Nem szükséges üst, fekete macska, hosszú köröm, kristálygyűjtemény és mindenféle relikviákkal dekorált oltár.

Nincs olyan, hogy kell. Nincs nélkülözhetetlen hozzávaló.

Üst helyett bőven jó egy sima fazék, tarot-kártya helyett a sima francia pakli is megteszi, és még csak kutyulni, égetni sem kell semmit. Lehet boszorkánykodni rejtőzködve is, ha el akarod kerülni a gúnyos megjegyzéseket.

Egy tömött kávézó közepén, amikor az óramutató járásával megegyező irányba kavarom a teám, valaminek a növekedésére fókuszálok épp, mint a pénz, munkabeli lehetőségek, béke, amit csak épp szeretnék. Visszafelé kavargatva pedig valaminek a csökkenésére: ilyen lehet a stressz, betegeskedés, szorongás.

Az egész belül zajlik, átjár, próbálom teremteni, vizualizálni magamnak. És akkor ott, abban az adott pillanatban, minden a helyén van. 

De ha már itt tartunk, hogy rejtőzködő, titkos boszorkányságok, akkor mondok még párat. Ha a telefontokomban elrejtek egy cetlit, amire rárajzoltam az anyagi bőséget szimbolizáló rúnát, az is varázslat. De a gyerekeim például az olyan napokon, amikor szoronganak, a védelemrúnát szokták kérni, hogy rajzoljam a csuklójukra. Hisznek benne, biztonságot ad nekik, imádják. Van, hogy otthon babérlevélre vagy egy sima papírlapra leírom a félelmeimet, és elégetem és szélnek eresztem őket azzal a belső mantrával, hogy erre már nincs szükségem, elengedem. De van, hogy a vágyaimmal is ezt csinálom, mondom, az intuíción múlik minden. Újhold környékén megélni a sötétséget, a magamba fordulást, teliholdkor az elengedést. Bár itt meg kell jegyezzem, hogy a holdfázisokhoz kapcsolódó rituálékhoz még mindig puskáznom kell, mert nem bírom megjegyezni, mikor mit (nem) ajánlott csinálni. Nem fanatizmusról van itt szó tehát, hanem játékos, szép szokásokról, amik valami mesét csempésznek az amúgy szorongásokkal teli hétköznapjaimba.

Kell a sötét oldal is

És ha már szorongás, nagyon fontos még megemlítenem az árnyékmunkát, aminek az a lényege, hogy ha tetszik, ha nem, szembenézek a sötét oldalammal, a gyengeségeimmel is. Megismerem, farkasszemet nézek vele, kiírom magamból. Aztán építkezem belőle, hisz az is én vagyok, abban is van erő, csak másmilyen.

Az árnyékmunka gyakorlatilag maga az önismeret, aminek része lehet a naplóírás, vagy bizonyos kérdések rendszeres megválaszolása, meditáció, az öngondoskodás bármilyen formája, de a lényeg, hogy a saját mélyünkre nézzünk rá, gondoskodjunk arról is.

Számomra például a terápiára járás mellett a tarot-kártyák világába való elmerülés jelentette az önismereti utamban az áttörést. A tarot-kártyák szimbólumaiból, ha olyasmi jön ki, ami nem tetszik, abba annál jobban belemélyülök. Elgondolkodom azon, hogy miért nem tetszik, miért vált ki belőlem dühöt, frusztrációt, szorongást. Vagy ha valami jót húzok, miért tölt el örömmel? Ezek önismereti kérdések, és olykor bizony kőkemények. Nemrégiben például pontosan azokat a témákat járták körbe az általam húzott kártyák, amikről a legutóbbi terápiás ülésen beszélgettünk. Gyomron ütött, hogy bizony, vannak kérdések, amik elől már nem térhetek ki tovább. 

Remélem, kezded már kapiskálni, miről beszélek. Ezek az eszközök egyszerre emelnek ki a hétköznapi hajtásból, stresszből, de szembesítenek is azzal, ami elkerülhetetlen. Az, hogy melyik mágikus praktikában hiszek, hogy melyiket (nem) vetem be, a hangulatomtól függ. De ha valamelyikbe belekezdek, akkor megadom magamnak azt a szabadságot, hogy hiszek bennük. Mert ki nem szarja le, hogy van-e bennük realitás? Tudós apa mellett nőttem fel, ismerem az ellenérveket. De engem boldoggá tesz ez a csipetnyi varázslat, és a szűk környezetem mindenképp jobban jár, ha én boldogabb vagyok. 

Ahol a lepkék üzennek

A boszorkányság egyébként régen is a természet, az emberi test és lélek működésének mély ismeretében nyilvánult meg. Régen ez ijesztő volt, ma nevetséges. Pedig hidd el, egészen más úgy járni-kelni a világban, hogy mindent a boszorkányszemüvegen keresztül nézel. Ahol a lepkék üzennek, a gyógynövények illatoznak, a füstnyalábok táncolnak, a rúnák védelmeznek és az univerzum gondoskodik rólunk. Ha így nézel a körülötted lévő világra, hirtelen tele lesz varázslattal! Hogy egy teljesen hétköznapi példát mondjak, a múltkor benti cipőt vettem az egyik gyerekemnek, kínszenvedés volt, semmi nem volt rá jó, kényelmes, így ami végre jó lett, bekerült a kosárba, bármennyire is drágálltam. De arra gondoltam, lehetne azért ez olcsóbb is… A legnagyobb nyugalommal mentem a kasszához, valami furcsa megérzéstől magabiztosan. Abban a pillanatban közölték velem, hogy ezt a cipőt elfelejtették átcímkézni, de amúgy féláron van. Nem érdekel, mit mond a realitás, én természetesen meg vagyok róla győződve, hogy a tudatommal szépen olcsóvá varázsoltam a cipőt, és otthon is így meséltem. 

Sokkal jobb egy ilyen világban élni, és ezt továbbadni a gyerekeknek. 

A lányom például a minap az óvodai lámpásünnepen a sötét erdőben tündért látott. Repkedett a töklámpások körül, fényesen ragyogott körülötte a levegő. És én hiszek neki. 

Kiemelt képeink és a belső fotók a szerző tulajdonában vannak. 

Szabó Anna Eszter