Dezső András: „Úgy állok hozzá, hogy ahol tudnak, ott lehallgatnak” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2023. szeptember 27.
|
DTK
Gyerekkora óta készül az újságírói pályára, pedig a felmenői között senki nem dolgozott a sajtóban. Már középiskolában oknyomozott és „tényfeltárt”, meg is kapta az igazgatótól, hogy „itt nincs sajtószabadság”. Ez a momentum megpecsételte az eltökéltségét, az internetes újságírás hőskorában kezdte médiamunkáját, még az ős-Indexnél. Azóta ő az egyik legismertebb oknyomozó újságíró Magyarországon, amit persze a hatalom szolgálatában állók nem annyira értékelnek. Meg is kapja gyakran, hogy az amerikai titkosszolgálat embere (amire egyértelmű válasza van: nem az). 2019-ben valósággal berobbant a könyvpiacra is, Maffiózók mackónadrágban című, a magyar szervezett bűnözés történetét feltáró kötete az év egyik sikerkönyve lett. Azóta írt a hazai kábítószer-kereskedelemről, a titkosszolgálatok működéséről, és most legutóbb a magyar alvilág emblematikus alakjáról, Portik Tamásról. Azt mondja, munka közben nem fél, de néha tényleg olyan, mintha egy filmbe csöppent volna. Azt pedig megszokta, hogy valószínűleg őt is lehallgatják. Elviszlek magammal: Dezső András Pulitzer-emlékdíjas oknyomozó újságíró.
Várunk a WMN-Tagságba!
A WMN igazodási pont egy keszekusza világban, és egy lélegzetvételnyi nyugalom a feszültség társadalmában. Reagálunk a társadalomra és a világra, amelyben élünk. Figyelünk a közös ügyeinkre, a közösségi és magánéleti tereinkben zajló, mindannyiunk életét meghatározó folyamatokra és figyelünk rád. Ha szeretnéd, hogy megmaradjunk, és továbbra is létezzünk, támogass minket a tagsággal, és férj hozzá minden tartalmunkhoz!
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2023. szeptember 28.
–
MZS
Az Elviszlek magammal legújabb epizódjának vendége, Dezső András tényfeltáró újságíró őszintén mesélt a sajtószabadsághoz fűződő viszonyáról, az újságírók lehallgatásáról, illetve arról, hogy van-e olyan – már nem aktív – bűnöző, akivel baráti kapcsolat alakult ki köztük.
0 like / 0 dislike
34 megosztás
WMN Ügy –
2026. június 12.
–
SA
Kik voltak a Balaton alvilági urai, és hogyan kapcsolódik össze a történetük a szórakozóhelyeket és turizmust működtető felvilággal? Kik váltották a bűnözővé vált sportolókat? Miben hasonlítanak a NER alulértékelt „aranyásói” a magyar szervezett bűnözés asszonyaira? És mi a közös pont a szicíliai Cosa Nostra egykori vezetőjének fia és a hazai „alvilági gyerekek” sorsában?
0 like / 0 dislike
0 megosztás
Kult –
2025. december 7.
–
RB
A szerb sorozatgyilkos, Magda Marinko magyarországi rémtetteit ismerhetjük meg a háromrészes minisorozatban. Az első magyar true crime műsor a 90-es évek alvilágának bugyraiba vezet, ám a csavaros történetmesélésbe időről időre bezavar az AI-jal megalkotott képi világ.
0 like / 0 dislike
0 megosztás
Elviszlek magammal –
2019. június 12.
–
DTK
Hogyan betegítette meg a munkája az egyik legismertebb magyar séfet, Palágyi Esztert? Mit hozott a konyhába az apukájától, mit tanult tízévesen a vidéki disznóvágásokon, és hogyan csempészi az otthoni ízeket és illatokat a Michelin-csillagos tányérokra? Az Elviszlek magammal e heti epizódjában a fine dining – nem mindig egyszerű – világába kirándul, érdemes megnézni:
29 like / 4 dislike
247 megosztás
Elviszlek magammal –
2019. október 9.
–
DTK
Saját léptékében egészen rövid, másfél órás készülődés után ült be DTK mellé Radics Gigi, aki teljesen nyíltan mesélt: a családi konfliktusoktól kezdve a külsejére kapott megjegyzéseken át a karrierjében nagy szerepet játszó véletlenekig tényleg mindenről.
13 like / 4 dislike
21 megosztás
Elviszlek magammal –
2019. október 30.
–
DTK
Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus azt mondja: nagy a baj az emberek lelkében… de közben mindezt körbeveszi olyan hasznos és segítő információkkal, hogy a végeredmény nem kétségbeejtő lesz, hanem kifejezetten élvezetes. És nagyon izgalmas. Nézzétek meg!
41 like / 3 dislike
485 megosztás