Baráti családdal nyaralni – Min múlik, hogy jó legyen?

–

Kivel osztod meg a kincset érő szabadidőd?

Az éves pihenésre szánt idő rendkívül nagy kincs. Jól átgondolja az ember, hogyan sáfárkodjon vele, különösen, ha ezt úgy teszi, hogy az év többi részét a családjától távol, egy másik országban tölti. Ilyenkor a saját igények mellett felmerülnek a család és a barátok kérései is, akik szeretnének látni minket gyerekkel, gyerek nélkül, vagy a gyereket szülők nélkül. Ezzel zsonglőrködünk évről évre, ami még úgysem könnyű, hogy én abban a szerencsés helyzetben vagyok úszóedzőként, hogy a teljes augusztust fel tudom szabadítani. Erre kézenfekvő megoldásnak bizonyult a családi nyaralás, főleg amíg Barni kisebb volt, és a nagyszülők tökéletesen ki tudták elégíteni a társasági igényeit.

Ez viszont egy közel tízéves gyerek esetében már változik, egyértelmű, hogy a korosztálya társasága az igazán szórakoztató számára, főleg ha nem néhány napos, hanem egy egész hetes időintervallumról beszélünk. Attól, hogy ezt realizáltuk, még nem egyértelmű a válasz, hogy oké, akkor menjünk barátokkal nyaralni, akiknél hasonló korú a gyerek. 

Ahhoz, hogy egy hétig összeköltözzön valaki egy másik családdal, bizony sok szempontot kell figyelembe venni, és megvizsgálni, mennyire kompatibilisek egymással a különböző családtagok.

Jól kell ismerni a leendő nyaralópartnered?

A hátterünk annyi, hogy Annával egy Facebook-csoportban ismerkedtünk meg egy éve, ahol ruhákat vásárolt tőlem. Az átadáskor (szimbolikusan a WMN szerkesztősége előtt történt) történetesen a férjem is jelen volt. Egy nagyjából három és fél perces beszélgetés alatt kiderítettük, hogy Anna férje, Nándi és a Márton, nem találok rá szebb kifejezést, mint amit az angol használ „brother from another mother” – magyarul, rendkívül tömören megfogalmazva: hasonszőrűek. Így másnapra szerveztünk nekik egy vakrandit, ahova (ezt azóta is csodálom és becsülöm bennük) mindketten elmentek, és egyetértettek a megfigyelésünkben: tényleg több átfedés van az érdeklődési köreik közt.

Innen már tök egyértelmű, hogy rá egy évre közösen nyaralunk, nem? Nagyjából három személyes találkozás után (én a nyaralás után realizáltam, hogy se Anna, se Nándi telefonszáma nincs meg) úgy, hogy a gyerekeink még nem ismerik egymást. Ők három lányt nevelnek, mi egy fiút.

„Összeköltözős” reality a tengerparton (sajnos nem ment velük stáb – a szerk.)

Elmondom, mi milyen fontos kérdéseket beszéltünk át, mielőtt belevágtunk ebbe a mini reality show-ba, hátha másnak is támpontot nyújt a jövőben, hogy elkerülje a megelőzhető konfliktusokat vagy kockára tegye valamelyik, akár több évtizedre visszanyúló, akár még csak bimbózó baráti kapcsolatát. Mert az biztos, hogy több szerencsés együttállás is szerepet játszott abban, hogy ilyen jól sikerült a nyaralásunk, de sok múlt a tervezésen és a kommunikáción is.

Helyszín és időpont

Elég sarkalatos pont, hogy ki mennyire tud alkalmazkodni a másik naptárjához és a szabadidő eltöltésével kapcsolatban kialakult preferenciáihoz. Angliában július végéig tart az iskola, így az időpont megválasztásában a barátaink részéről volt szükség rugalmasságra. Az elképzeléseink abban is egyeztek, hogy senki nem vágyott klasszikus tengerparti nyaralásra, ahol mindennap lecuccolunk négy gyerekkel a partra, és olyanra sem, ahol inkább egy újabb város, kultúra felfedezése a cél. A tenger illatára és látványra viszont nagyon vágytunk mindannyian.

A szállás kiválasztása

Bizony itt is elég fontos, hogy nagyjából ugyanazokkal az igényekkel és tervezett büdzsével álljunk neki a keresésnek. Egyetértés volt abban is, hogy a siker érdekében elengedhetetlen, hogy mindenkinek legyen élettere, ahova el tud vonulni, ha túlcsordultunk egymás jelenlététől. A fürdőszobák száma sem elhanyagolható nyolc ember esetén, tehát minimum kettő legyen, de a három az igazán vágyott. Fenntartottuk a lehetőséget, hogy a gyerekek külön szobát kapjanak (egymástól), de ha úgy alakul, hogy mégis szeretnének együtt bandázni esténként, arra is legyen lehetőség (úgy alakult).

Időjárás

Ez az, amire nincs ráhatásunk, ezért 

előre tisztáztuk a lehetséges forgatókönyveket rossz idő esetére. Itt jön elő az ütközési pont, ahol sok esetben elvéreznek az ilyen projektek, mégpedig a családok hozzáállása a kütyük használatához. 

Ha ugyanis a gyermeknevelésben (és ez nem csak ezen a területen ütközhet ki, de tízéves gyerekek esetében bizony fontos szempont) nagyon más elveket vallanak a nyaralni vágyó felek, abból előbb utóbb lesz feszkó. Nem nyitom ki Pandóra szelencéjét azzal, hogy belemegyek, a mi esetünkben ki milyen elveket vall, inkább arra biztatnék mindenkit, hogy erről nyíltan és bátran beszéljenek, és nyugodtan fogadják el, ha ebben nagyon más irányelvek mentén haladnak. Ez esetben tényleg érdemes mérlegelni, hogy ki mennyire kompromisszumképes, és ha úgy adódik, akkor neheztelés nélkül tud engedni vagy épp szorítani a saját szabályain. Nálunk ezen a téren is könnyű volt arany középutat találni, mert csak pataknyi árkot kellett átugrani, nem pedig a Grand Canyon méretű elvi szakadékok közt egyensúlyozni. 

Hasonló érdeklődési kör

A közös nyaralás ötlete akkor vetődött fel először komolyabban, amikor rájöttünk, hogy nemcsak mi, nők, hanem a családok férfitagjai is tökéletes nyaralós partnerei lehetnek egymásnak. 

Férjeink ugyanis nemcsak hasonló területen dolgoznak, de munka után pontosan ugyanúgy engedik ki a gőzt, kávét főznek (hosszasan és körülményesen) és társasoznak (hosszasan és körülményesen). 

Nekünk pedig azonnal felcsillant a szemünk, hogy ezekben a programokban osztozhatnak egymással, miközben mi is hosszasan és körülményesen fotózhatjuk egymás ruháit és posztolhatjuk abba a titkos csoportba, ahonnan ismerjük egymást. Win-win. Még mielőtt valaki megvádolni minket felszínességgel, természeten este mélyfilozófiai eszmefuttatásokkal próbáltuk kibogozni az világ problémáinak gordiuszi csomóit egy-egy gin-tonik mellett. Természetesen kiöltözve, miután a férjeink elkészítették az italokat. Hosszasan és körülményesen.

A gyerekek

Oké, hogy hasonló korú gyerekek, de az egyik családban három lány, a másikban egy fiú vár arra, hogy összezárják őket egy hétre, mert a szüleik ezt jól kitalálták. Igen, igazatok van, ebben is van némi kockázat. Főleg, mert az én egyke gyerekem rendkívül boldog és elégedett ebben a szerepben, sosem vágyott kistestvérre, ennek értelmében nincs túl széles eszköztára a nála kisebbek kezelésében és elviselésében. És akkor még finoman fejeztem ki magam. 

De ha hiszitek, ha nem, ezt is nyíltan és őszintén megbeszéltük előre, felmérve és belekalkulálva, hogy a gyerekek között lehet összeveszés, piszkálódás, kiközösítés, meg csak sima életkorból fakadó klikkesedés és csesztetés. Ezeknek a helyzeteknek a potenciális kezelése közben is újra előkerülnek a nevelési elvek és az, hogy ki mit gondol jó megoldásnak a feszültség oldására. Itt tisztáztuk a határokat, hogy milyen helyzetekben ér rászólni a másik gyerekére, és mikor jobb, ha kettőt hátralépünk. Én 

minden szülőnek receptre írnám fel, hogy bizonyos időt töltsön más családokkal elég hosszasan ahhoz, hogy kiderüljön, ki hogyan kezeli az érzelmileg megterhelő helyzeteket. Egyrészt baromira megnyugtató, hogy bizony minden egyes gyereknek vannak leolvadós pillanatai, 

ez minden szülő számára kihívás, és van, amikor optimálisan tudja kezelni, van, amikor beakad az off-gomb, és elindul a spirál, ami nemhogy csitítja az érzelmi tornádót, de még fel is korbácsolja. És ez tök oké.

Étkezés

Újra fókuszban az igények és az elvek. Egy hét alatt szigorúan véve is minimum 21 étkezést kell megoldani nyolc ember számára. Ha ebben nincs egyetértés, akkor az az egész hétre rányomhatja a bélyegét. És bizony nyaralás alatt ritka az, hogy valaki arra vágyik, hogy fél napokat egy idegen konyhában töltsön, amiben a felszereltsége az érkezésig ismeretlen. Nem meglepő, de ezt is előre átbeszéltük, leosztottuk, hogy mit hozunk otthonról (az első vacsorának és reggelinek valót), mi az, amit ott vásárolunk be, és hogy tudjuk minimális energiabefektetéssel, mégis mindenki számára kielégítő módon menedzselni a főétkezéseket.  

Konfliktusok kezelése

Azt hiszem, az is nagyon szerencsés együttállás, hogy a párok közötti dinamika hasonló volt, így Anna és Márton nemcsak szorongásaikban és aggodalmaikban, de önreflexív, humorral kevert feszültségoldási metódusainkban is tudtak kapcsolódni egymással. Míg mi Nándival rezignáltan, megfelelő távolságtartással vártuk ki, amíg életünk párjai feje felett eloszlanak az érzelmi gomolyfelhők.

Itt szeretném megjegyezni és hálámat kifejezni feléjük, hogy felismerték (amit a gyerekem és a férjem már lassan tíz éve), hogy a háborítatlan nyaralás és érzelmi stabilitásom egyik alappillére a reggeli alvás és a délutáni csendes pihenő. Ha ezek biztosítottak, akkor kötélidegeim vannak minden olyan helyzetben, ahol ők már feladják a harcot. Megpróbálhatnék úgy tenni, mintha ezek nélkül is képes lennék funkcionálni napokig, de a gyerekemhez hasonlóan én is olyan típus vagyok, aki nagyon komfortos volt mindig az egyke szerepben, és egy idő után telítődik a körülötte lévő emberektől, ezt viszont egy félórás délutáni elvonulás teljesen vissza tudja billenteni a normális érzelmi tartományba.

Ezek olyan önismereti kérdések, amiket ha az ember megfelelően kommunikál, akkor nincs belőle neheztelés vagy félreértés. Azt hiszem, ez volt egy nagyon fontos felismerés a mi esetünkben, hogy ezeket az igényeket úgy tudjuk megfogalmazni egymás felé, hogy az úgy menjen be a fogadó oldalán, ahogy elindult a megfogalmazó részéről. 

Az egy hét alatt talán egyetlen kommunikációs zavarból akadó feszültség keletkezett, amit a helyzet kiváltását okozó eszközzel meg is tudtunk oldani. Azaz gyorsan és hatékonyan kibeszéltük nem megvárva, míg bárki lelkibe is mély vájatot fúr a tüske.

Külön program

Ezt is leszögeztük az elején, hogy ér külön programokat szervezni, sőt, szinte biztos, hogy az egy hét során kell egy olyan nap, amit nem együtt töltünk. 

Ez nálunk a nyaralás ötödik napjára esett, pont egy viharos, esős napra, de addigra tényleg jólesett mindkét családnak egy picit egymásra figyelni. Ezt sem értelmezte úgy senki, hogy jaj, biztos probléma van, nem érezzük jól magunkat, elegünk van a másikból, egyszerűen csak jó volt mindenkinek egy olyan program, ami a mi saját családi emlékalbumunkba kerül bele.

És már a jövő évi nyaralást tervezzük

Összességében úgy zártuk be ideiglenes otthonunk ajtaját az eltelt hét végén, hogy mindenki feltöltődve, kipihenten távozott, sőt még a „bárcsak maradnánk még kicsit” érzésfoszlányok és felsejlettek. Mivel csak egy éve ismerjük egymást, ez az egy hét arra is remek lehetőség volt, hogy mélyítsük a barátságot, többet megtudjunk a másikról, és izgatottan tervezzük a jövő évi kiruccanásunkat. Ami pedig abszolút bónusz, hogy nemcsak köztünk, de a gyerekeink között is nagyon értékes és mély barátság kezd kibontakozni.

Ti nyaraltatok már együtt baráti családdal?

Kiemelt képeink a szerző tulajdonában vannak. 

Pásztory Dóra