„Ha valódi kapcsolatokat keresel, nincs értelme csak a krém krémjéből válogatni”
Ilyen az elit társakeresője, a Raya
Aki gyakorlott az online ismerkedésben, az tudja, hogy a randiappok világa könnyen monotonná válhat: száz profil villan fel előtted, mire végre összejön egy fantáziátlan „mizu”, és bekövetitek egymást Instagramon, majd pár hónapig csendben lájkolgatjátok a másik sztorijait, hogy aztán soha többet ne beszéljetek. Bár ez a folyamat sehogy sem egyszerű, kicsit biztosan jobb élmény lenne, ha legalább Channing Tatumot, egy világhírű focistát, vagy egy techmilliárdost húzhatnál jobbra. A Raya, a hírességek és a felső tízezer ismerkedős alkalmazása pontosan ezt az élményt kívánja nyújtani, feltéve, hogy bekerülsz a százezer fős várólistáról. Nyáry Luca váratlanul kötött ki a Raya közösségében, és most megosztja veletek, hogyan randizik a világ elitje.
–
Tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel, de meglehetősen komplikált a kapcsolatom az online ismerkedéssel. Egyfelől hálás vagyok a randiappok létezéséért, mivel a Tindernek köszönhetően hét hónapja rátaláltam egy angyali, kiskutyalelkű cseh srácra, akivel valószínűleg sosem ismerjük meg egymást, ha elkeseredésemben nem szabadulok fel a platformra. Másfelől viszont ez volt az első és egyetlen online szervezett randi, amelyre valaha elmentem, és kábé minden más ottani interakció mélységesen megrázott vagy halálra untatott, így nem tudnám azt mondani, hogy szívből ajánlom bárkinek.
Személy szerint mindig a barátságból szövődő szerelmek híve voltam. Nekem alaposan meg kell ismernem valakit, mielőtt egyáltalán felmerül a romantikus/szexuális kapcsolat kérdése, mivel kizárólag személyiség és értékrend alapján tudok vonzódni emberekhez, ezt viszont nagyon nehezen egyeztettem össze a randiappok szinte teljesen külsőségekre épülő metódusával. A gyorsan váltakozó félmeztelen képek és egysoros biók alapján nehezen tudtam eldönteni, ki lehetne az, aki egy közegben mozog velem, akivel passzol az életstílusunk, vagy akivel hasonló dolgokra vágyunk, ez pedig eléggé megnehezítette az ismerkedést. Az sem segített, hogy hiába járok a húszas éveim elején, teljesen másik szakaszában vagyok az életemnek, mint a legtöbb korombeli. Ez a barátságaimban üdítő tud lenni, de társként valaki olyasvalakire vágytam, aki tudatosan építi a karrierjét, és legalább annyira ambiciózus, mint én.
Papíron tehát pont azt várom egy ismerkedős alkalmazástól, amit a Raya alapítója, Daniel Gendelman mondott róla: azzal a céllal jött létre, hogy online közösséget alkosson a kreatív/szórakoztató szektorban dolgozók számára, valahol félúton a Tinder és a LinkedIn között.
Bár mára eléggé kinőtte magát ahhoz, hogy a művészek és az élsportolók mellett szép számban legyenek rajta vállalkozók, politikusok és cégvezetők is, de a köztudatba leginkább a „celebek randiappja” néven tört be, holott eredetileg egyáltalán nem ennek céljából hozták létre.
Gendelman fejéből 2014-ben, Tel-Avivban pattant ki egy olyan oldal ötlete, amelyen a randizás mellett hangsúly kerül a networkingre és a barátkozásra is, amelyhez egy személyesebb hangulatú, zárt rendszert képzelt el, hogy a hasonló életvitelű és értékrendű emberek könnyebben egymásra találjanak. Az, hogy végül olyan világsztárok is elkezdték használni a Rayát, mint Lizzo, John Mayer, Olivia Rodrigo vagy Drew Barrymore, már csak egy izgalmas mellékterméke volt ennek a koncepciónak, mivel ez az app valóban egyike azoknak a ritka közösségi platformoknak, amelyen nem díjazzák az anonimitást, a gyorsaságot, vagy a minél szélesebb felhasználói bázist, helyette inkább egy kisebb, szigorúan szűrt rétegnek kínálják a szolgáltatásaikat.
A mögötte álló csapat nem tartja ugyan az exkluzivitást az app legfőbb vonzerejének, biztosan ez az egyik ok, amellyel megszerezte a státuszát mint a menő emberek társkeresője: az ide való bekerülés ugyanis majdnem borostyán ligás iskolákkal vetekszik a számok tekintetében: a jelentkezők mindössze hét-nyolc százaléka kap engedélyt arra, hogy csatlakozzon. A várólistájukon jelenleg is több tízezren vannak, sokan akár hónapokat, éveket is várakoznak arra, mire megérkezik az értesítés, hogy bejutottak.
A jelentkezés folyamata is nagyon hasonlít egy elit egyeteméhez, mivel a fotók mellett a munkádat és az Instagramodat is meg kell adnod, végső lépésként pedig szükséged van egy ajánlásra valakitől, aki már használja a platformot.
Ebből jogosan következik a kérdés, hogy akkor én hogy a búbánatba kerültem fel ide, mivel biztosan nem vagyok se milliárdos, se szépségkirálynő, és konkrétan senkit sem ismertem, aki már aktív a Rayán. Hogy őszinte legyek, erre magam is keresem a választ, és azon kívül, hogy valószínűleg szélesíteni akarják az európai feliratkozók körét, nem igazán jutott eszembe semmilyen logikus válasz arra, miért engedték meg, hogy csatlakozzam. Még 2022 első felében töltöttem le az appot, mert eszembe jutott, hogy jó cikk lenne belőle, de annyira elfeledkeztem róla, hogy egészen egy hónappal ezelőttig nem is töltöttem ki a jelentkezésemet. Időközben egyébként is tárgytalanná vált a dolog, mert sikerült belekerülnöm egy remek párkapcsolatba, viszont nemrég elkezdtem sokat utazgatni a munkám miatt, és eszembe jutott, hogy talán a networking funkciója még hasznos lehet számomra (szerencsére a hozzám hasonlók be tudják jelölni a profiljukon, hogy nem romantikus céllal ismerkednének).
Szóval március végén leadtam a jelentkezést, és legnagyobb meglepetésemre, két héttel később kaptam is az értesítést, hogy bent vagyok, hiába nem volt referenciám (amire valahol kicsit büszke vagyok, mert eddig még senkit sem találtam, akit enélkül elfogadtak volna). De még így is csak félig értem célba, mivel ahogy mindenkinek, nekem is ki kellett fizetnem a minimum havonta nyolcezer (!) forintos szolgáltatási díjat, amit biztosan nem vállalok, ha nem terveztem volna cikket írni az élményről – így azt hazudhattam magamnak, hogy valójában befektetek.
A borsos árért cserébe legalább valóban kellemes felhasználói élményt kapunk, könnyen kezelhető felülettel és teljesen reklámmentesen.
Az oldalon öt külön fület találunk: az első a profilunkhoz vezet (itt állíthatjuk be a képeinket, a biónkat, a szakmánkat és a kedvenc dalunkat), a második az üzeneteinkhez, a harmadik egy kereső funkció, ahol munkahely és iparág szerint kereshetünk tagokat, a negyedik egy térkép, ahol a közeli felhasználókat látod, valamint egy olyan szekció, amelyik nagyjából a Tinder húzogatós hangulatát hozza, azzal a különbséggel, hogy a Raya tíz-tizenöt profilban limitálja azok számát, akiket egyszerre láthatunk, és ezeket a nap folyamán háromszor frissíti. Ennek elvileg az lenne a lényege, hogy
más appokkal ellentétben a mennyiség helyett a minőségen legyen a hangsúly, és arra ösztönözzön minket, hogy többet beszéljünk a már meglévő kapcsolatainkkal, amire tíz napot kapunk, mielőtt eltűnnek.
Bár papíron értem a szándékot, azért elég biztos vagyok benne, hogy valahol arra megy ki a játék, hogy beruházzunk a havonta 16 ezer forintot kóstáló Raya+ csomagra, amely megengedi nekünk, hogy korlátlanul csemegézzünk a profilok között.
Ami pedig az app közösségét illeti, aki csak azért szeretne feliratkozni rá, hogy elcsábítsa Channing Tatumot, az biztosan csalódni fog, mivel leginkább helyi tagokat fog feldobni neki a Raya, és nem is feltétlenül hírességeket. A profilok nagy részét, ha nem is teljesen átlagos, de viszonylag ismeretlen emberek adják, igaz, abból a kategóriából is csak a krémje került be: sok a befektető, a vezérigazgató és az ilyen-olyan művész (vagy inkább szórakoztatóipari háttérmunkás). Én Budapesten, Prágában és Berlinben használtam az alkalmazást, és bár neveket nem szeretnék mondani, mivel a Raya nagyon szigorúan veszi azt, ha valaki nyilvánosan megosztja az ott látott embereket (sőt, nagy valószínűséggel már azért kirúgnak, mert írtam róla), de talán egy-két elég sikeres sportolón és pár topmodellen kívül senkit nem láttam, aki kielégítené a hírességek után kutatók igényeit. Noha én nem is ezért voltam kíváncsi a Rayára, azért kicsit csalódást keltő élmény kelet-európai felhasználóként, mivel nem sok tagjuk van ebben a régióban, és szinte senkit nem dob fel itthonról, helyette a környező országokból mutat tagokat. Viszont, ha már külföldiekkel kapcsolódom, szívesebben tenném olyan területekről, amelyek valóban érdekesek számomra.
Ám ennek ellenére is látom, miért lett ennyire népszerű a high profile munkát végző fiatalok körében: a networking miatt.
Könnyedén tudunk cégek, pozíciók és szakma alapján tagokat keresni, így akár arra is használhatjuk, hogy egyenesen elérjünk valakit, akivel szeretnénk együtt dolgozni, illetve gyorsan feltérképezhetjük egy-egy város munkaerőpiacát, vagy legalábbis annak egy szűk, elit szeletét.
Nekem Berlinben például sikerült kapcsolódnom pár fotóssal, ami tekintve, hogy modellkedni mentem, elég jól jött, illetve más modellekkel is, akiktől tudtam kérni egy kis útbaigazítást a városhoz. Nagyjából ugyanilyen könnyen lehet rajta kontaktot keresni egy asztrológushoz vagy egy ügyvédhez is, a kérdés csak az, ezáltal mennyivel vagy előrébb ahhoz képest, ha mindezt a LinkedInen tennéd. Ugyanis hiába szép a gondolat, hogy az eredményeik és a karakterük alapján kerülnek be ide emberek, a fotók itt is nagyon fontos szerepet játszanak, és talán még nagyobb a nyomás, hogy jó színben tüntessük fel magunkat, mint más ismerkedős felületeken.
A profilokból egy elég hasonló, szinte agresszívan cool energia árad: szexi műtermi fotók vegyítve laza, eldobható kamerás képekkel, rajtuk gyönyörű emberek pezsgőznek egy eldugott klubban, vagy ugratnak gördeszkával egy szakadék felett. Nem elég, hogy ahhoz elég menő voltál, hogy bejuss erre az appra, a verseny benn is folytatódik, amitől az egésznek van egy részegítően sznob hangulata.
Folyamatosan azt érzed, hogy még abban a felső tíz százalékban is van egy még exkluzívabb réteg, amelyhez valahogy fel kell érned.
Az itt születő beszélgetések is többnyire ebben a szellemiségben zajlanak, az egyik matchem el akarta olvasni az aurámat, egy másik pedig azzal indított, hogy bejuttat engem a Berghainba (Berlin legendás szórakozóhelye – a szerk.), szóval, ha nem is tapasztaltam a Tinderről ismert parasztságot és szexizmust, az tuti, hogy a randiappok szokásos felszínességét a Raya sem tudta kiküszöbölni.
Mégsem lenne helyes egyszerűen a sznobok és gazdagok szórakozásának titulálnom a Rayát, már csak azért sem, mert ha így tennék, azzal kicsit azt üzenném, hogy én felette állok ennek a sekélyességnek, ami sajnos egyáltalán nem igaz. Az én egóm sem volt immunis arra a kínos önbizalombombára, amit attól kaptam, hogy egyike lehettem annak a kiváltságos csoportnak, amelyet befogadott a platform.
És bármennyire azt állítják a készítői, hogy a Raya nem erről szól, és nem attól népszerű, hogy a legtöbb ember számára elérhetetlen, azért elég egyértelmű, hogy valahol mégiscsak ez a legnagyobb kunsztja.
Tényleg vannak remek funkciói, és bizonyos célokra nagyon jól alkalmazható, például valóban ajánlanám olyanoknak, akik sokat utaznak, vagy éppen másik országba költöznek, és szeretnének a saját szakmájukon belül kapcsolatokat keresni; művészeknek, akik nyitottak az együttműködésre, illetve az olyan fekete öves aranyásóknak, akik specifikusan a focistákra vagy bankigazgatókra hajtanak. Ezektől a lehetőségektől eltekintve viszont nem ad sokkal többet, mint a Bumble vagy a Hinge, amelyeken ingyen is simán találhatunk kellemes partnereket hasonló érdeklődési körrel.
A Raya egyetlen tulajdonsága, amit nem kapsz meg máshol, hogy rohadt menőnek érezheted magad pusztán attól, hogy felkerültél rá, ez azonban aligha elegendő indok arra, hogy vagyonokat költs rá. Ha valódi kapcsolatokat keresel, nincs értelme csakis a krém krémjéből válogatni, mivel izgalmas, értékes emberek minden társadalmi rétegben és szakmában vannak, és enélkül is megtalálhatod őket. Ami pedig talán a legfontosabb: mindegy, mennyire exkluzív vagy minőségi egy randiapp, olyat sose fognak feltalálni, ami helyetted végzi el a munkát, hogy alaposan megismerj és megszeress valakit. Még akkor sem, ha Channing Tatum is rajta van.
Kiemelt képünk illusztráció – Források: Getty Images / SvetaZi; Getty Images / Amy Sussman / Staff; Getty Images / Michael Loccisano / Staff; Getty Images / Charley Gallay / Stringer