Csettintésre elkészülő umami-bomba – 20 perces miso-leves recept
Van az úgy, hogy az embernek nincs nagyon kedve és/vagy ideje főzni, mégis enne valami melengetőt, házhoz meg nem akar rendelni, mert már így is kilóg a segge a gatyából (azaz, le van égve, és szegény, mint a templom egere). Na, az ilyen helyzetekre csodálatos megoldás ez a leves: seperc alatt kész, bármilyen szezonális zöldséggel fel lehet turbózni, friss, és tele van ízzel, ami nekem különösen fontos, mert ki nem állhatom az unalmas ételeket. Fiala Borcsa írása.
–
Kizárólag jó kedvvel!
Jó pár évvel ezelőtt megfogadtam, csak akkor főzök, ha van kedvem hozzá. Egyrészt, mert nem szeretem magamat kéjesen kínozgatni, másrészt, mert azt tapasztaltam, ha nyögvenyelősen állok neki a feladatnak, akkor a végeredmény sem lesz túl jó (kivéve a rutinból lenyomott dolgok), azon kívül magát az ételkészítés művészetét is tisztelem annyira, hogy nem csapom agyon rosszkedvűsködéssel. Mondjuk, az is igaz, hogy szerencsére ritkán fordul elő, hogy egyáltalán nincs kedvem ebédet készíteni, ha meg csak pislákol bennem a lelkesedés, akkor valami pofonegyszerűt és gyorsat dobok össze. Mint például ezt a levest, ami alig kerül több idődbe, mint ezt a cikket elolvasni.
Az édes, savanyú, sós és keserű íz mellett az úgynevezett „ötödik íz”. Ha bővebben érdekel, olvasd el e témában Krajnyik Cinti kollégám írását!
A recept
Először is elkészítem a levesbetétet, ami tényleg lehet szinte akármilyen zöldség, csak azt kell eldöntened, hogy nyersen vagy sülve kerüljön-e bele a lébe – lehetőleg legyen ilyen is, olyan is. Robbanjanak az ízek a szádban! Én ezúttal sárgarépát, csiperkét, pak choit, újhagymát és jégcsapretket találtam a hűtőben. Az újhagymát felkarikáztam, a répából krumplihámozóval szalagokat nyestem, a jégcsapretket vékonyra szeltem. A pak choit cikkekre vágva olívaolajon megpirítottam, akárcsak a gombát. De mehet bele nyugodtan sima, piros retek is, akár nyersen, akár úgy, hogy négybe-félbe vágva olajon megpirítod, majd ráöntöd egy fél citrom kifacsart levét. Én rettentően szeretem így is elkészíteni, mert nemcsak finom, de irtó dekoratív is, a forró retek héjából a citrom hatására kioldódik a piros szín, ami megfesti az egész zöldséget. Meg szoktam szórni fekete szezámmaggal is, amitől olyan lesz, mint egy nagy tál gigantikus katicabogár.
De vissza a miso-levesünkhöz!
Amíg a zöldségek sülnek-főnek, felteszek egy kis fazekat a tojásnak és egy másikat a tésztának. A tojást lobogó vízbe merítem pontosan hat percre, így marad a közepe szép folyós. A leveshez a legjobban soba-tészta passzol (hogy ez pontosan mi, megtalálod keretesben), amit összesen három percig kell csak főzni.
Hajdinalisztből vagy hajdina- és búzalisztből készül, tojás nélkül, vízzel, a színe barnás, az íze enyhén dióra emlékeztet. Érdekessége egyébként, hogy a hajdina, bár sokan gabonának hiszik, valójában egy – akár egy méter magasra is megnövő, szív alakú levélkékkel rendelkező növény, amelynek a magját a búzához hasonlóan használják fel. Gluténmentes. A hajdina aktív anyaga a chiro-inositol nevű vegyület, aminek köszönhetően képes szabályozni a vércukorszintet, ezért cukorbetegeknek és inzulinrezisztenciában szenvedőknek kifejezetten ajánlják a fogyasztását. A hajdinalisztnek magas a kálium- és a magnéziumtartalma. Kalóriában hasonló a búzához, viszont annál kevesebb rostot tartalmaz.
Ha vegán ráment csinálnál, akkor a tojást helyettesítsd tofuval. Ha van időm és kedvem, a tofuszeleteket belenyomkodom fekete és sima szezámmag keverékébe, és úgy pirítom meg.
Avagy dashi: a japán konyha alapízesítője, ez a japán „leveskocka”. A legtöbb ázsiai boltban kapható, külön kis zacskókba csomagolt por, mely azonban tartalmaz némi glutamátot, ha valaki emiatt aggódik esetleg, akkor az nyugodtan elhagyhatja.
Ezzel meg is van a munka dandárja. Egy lábosban felforralok fél liter vizet egy kis dashival, majd mielőtt lezárnám alatta a gázt, belekeverek egy evőkanál miso-pasztát, ha sótlannak érzem, teszek bele egy kevés szójaszószt is.
Fermentált rizsből és szójababból készítik, édeskés umami-íz jellemzi, a tradicionális japán konyha egyik fontos alapanyaga, pácok, öntetek, szószok, levesek készítéséhez használják. Hagyományosan gomba hozzáadásával erjesztik hosszan tölgyfahordóban, már a IV. század óta ismerik. Minél sötétebb a színe, annál hosszabb ideig fermentálódott, és annál sósabb és savanykásabb az íze. A fermentáció miatt természetes probiotikumforrás – éppen ezért nem szabad a levest tovább forralni, miután belekevertük a miso-pasztát, mert azzal elpusztítjuk a probiotikum-kultúrát.
A levesbetéteket tányérba teszem, rámerem a forró levet, és ollóval egy nori lapból vágok bele csíkokat.
Nekem most ez lett az új kedvenc ételem. Igazán laktató annak ellenére, hogy egyik alapanyag sem magas kalóriatartalmú. Színes, illatos, rostdús, izgalmas ízvilágú – kívánhat az ember ennél többet 20 perc befektetésével?
A képek a szerző tulajdonában vannak
